Uralkodói trónokkal, drágakövekkel, csengő arannyal, de leginkább jól felfegyverzett és kiképzett katonákkal, hatalmas földterületekkel fizettek anno a magyar királylányokért. Megmaradásunk Európában részben nekik is köszönhető. A királylányok Európa legkelendőbb menyasszonyai voltak. Annak számított a „mi” kis Margitunk is, a veszprémvölgyi apácakolostor lakója.
A nemzetközi nőnapon gondoljunk azokra a történelmi nőalakokra, akiket ugyan a hatalom megszerzése-megtartása miatt adtak-vettek, de akik ezekből a helyzetekből is képesek voltak kihozni valami jót.
A középkori magyar történelemben a legértékesebb „csereterméknek” a királylányok, hercegkisasszonyok bizonyultak. Kezdjük a sort rögtön István királlyal, akit sajnálni szoktunk, hogy egy szem fia, Imre meghalt, mielőtt követhette volna apját a trónon. Bezzeg arról kevés szó esik, hogy özvegye, Gizella királyné még megérhette, hogy unokájukból, Margitból skót királyné lett. Mi több, minden angolok „anyjának” tartják, miután lánya az angol Hódító Henrik felesége lett. Ráadásul hat fiából három skót királyként uralkodott.
A magyar királykisasszonyok nemcsak a szomszédos cseh, horvát, szerb királyok hitveseiként őrizték a békét, vagy legalábbis egy időre távol tartották a fegyveres ellenséget a Magyar Királyságtól, de távoli területeket is szépségükkel „szereztettek” meg. Az aragóniai, a nápolyi, a francia királyok trónján is tündököltek. A bolgár és a bizánci császár követei is magyar asszonyt akartak csakúgy, mint a német-római császár. Kaptak is.
Kétségtelen, a csúcstartó V. István, kinek négy lánya egy időben volt a Bizánci Birodalom első asszonya, a szerb király és nápolyi király házastársa. Nem sokkal marad el mögötte IV. Béla, akit szokás második honalapítóként emlegetni: öt lányát tudhatta trónon. A lengyel, a holicsi, a kaliszi fejedelem, a bajor herceg párja lett. Margitért ketten is vetélkedtek, de ő kitartott apja eredeti felajánlása mellett, maradt Krisztus jegyese, bárhogy is fenyegette apja.
A királylányka 10 éves koráig a veszprémvölgyi apácakolostor lakója volt.
A kis királylányka akkor született, amikor a mongolok elől szülei kénytelenek voltak az Adria mellé menekülni. A pusztító hordák nem kímélték a magyar népet, IV. Béla végső kétségbeesésében az Úrnak ajánlotta születendő gyermekét, ha megmenekül az ország. A hároméves lánykát a veszprémi domonkos rendi apácák zárdájában nevelték egészen 10 éves koráig. Apja közben egy új monostort alapított Pesten, hogy közelebb kerüljön a családhoz a gyermek. Így került a szépen hangzó Nyulak szigetére. A név – talán tudatos – „félreolvasás” eredménye, hiszen a szigetet korai középkorban Insula Leprorumnak (Leprások szigete) nevezték, mert itt különítették el a ragályos leprásokat. A nevet Insula Leporumnak, azaz Nyulak szigetének véltek utóbb (egyetlen betű a különbség). Margit szorgalmasan ápolta a betegeket. Olyannyira szerették, hogy halála után átkeresztelték a helyet, ma Margitszigetként ismerjük.
A királylányok értékét elsősorban nem szépségük, nem hozományuk nagysága, nem műveltségük határozta meg, egyszerű biológiai funkciójuk érte a legtöbbet: tudtak-e fiú utódot biztosítani a birodalomnak. A magyar királyok azonban feltalálták magukat, ha nem született fiuk, lányokat tették azzá, mármint uralkodási szempontból. Nagy Lajos rögtön kettőt is: Mária magyar, Hedvig lengyel királynő lett. Mindketten kiválóan szolgálták a Magyar Királyság közép-európai hegemóniájának megerősödését. A királynőket tisztelték, szerették, ám a sors közbeszólt: mindketten belehaltak a szülésbe.
Zárásképp térjünk vissza Skóciai Margitra, aki nemcsak megszelídítette jóságával, keresztény hitével az ottaniakat, de bevezette, hogy törvényben ismerjék el minden rangú hajadonnak jogát ahhoz, hogy megkérje a szeretett férfi kezét. Ha pedig a megkért férfi visszautasította a házasságot, fizetnie kártérítést kellett.
Vezető képünkön: Hedvig lengyel királynő, aki magyar volt
