Történelem és szerelem a Bodeni-tó mellett. Bagó Tünde regényének címe: Ella háborúja.
A nagy történések a kisemberek sorsán keresztül érhetőek leginkább tetten. Lukas és Ella Neumann egy átlagos német házaspár. Nemrég volt az esküvőjük, nagy társasági életet éltek, kulturális programokra jártak, örültek szerelmüknek. 1944 nyarán azonban az éppenhogy megízlelt boldogság hirtelen véget ér. Ella elveszíti restaurátori munkáját, férje pedig mind jobban tart a bombázásoktól, ezért Stuttgartból vidékre költöznek. Ella talán fel sem fogja, hogy ez mit jelent. Aki ezekben a vészterhes időkben kórházigazgatói állást kap, attól biztosan kérnek valamit. Hitler rendszerében ugyanis mindennek ára van.
A nő csak később tudja meg, hogy férje azért, hogy vele maradhasson, és ne vigyék ki a frontra, illetve azért, hogy a nagyváros bombázásaitól megóvva feleségét elnyerhesse a vidéki kórházigazgatói állást, belépett a náci pártba. Az addig csak őszinteségre épülő, szilárd szerelmi kapcsolat hirtelen gyengülni kezd, Ella bizalma megrendül a férfiban. A nő ráadásul egyre kevésbé találja helyét a kisvárosban. Restaurátori munkája nélkül csak kósza árnyékként téblábol saját életében. Ugyan a férje szerez neki a kórházban adminisztrátori munkát, de Ella többnyire az egyik raktárban tölti az idejét olvasással. El kell telnie egy kis időnek, mire ráébred, hogy a művészetekről mesélve akár a kórtermekben fekvő beteg gyerekeken és felnőtteken is segíthetne.
Az 1944–45 időszál mellé a szerző zseniálisan szövi a történetbe az 1994-es szálat, melyben egy Mark nevű orvost ismerünk meg, akinek Kevin Harris nevű nagyapja pilóta volt. Eleinte nem értjük, miért fontos ez a két modern kori figura, de hamarosan kiderül, hogy Kevin a második világháború idején Singen városát is bombázta. Lelkiismerete soha nem tudta feldolgozni azt, hogy háborús feladatának annyi civil áldozata is volt. Halála előtt arra kéri Markot, menjen el Singenbe és nagyapja bűnei helyett kérjen ő bocsánatot. Mark látogatása végül nem várt találkozásokat hoz magával és egy felfedezést, melyről Ella a háború alatt álmodozott, de maga sem gondolta volna, hogy ilyen csoda létezhet.
Hiszek a történelem erejében
– Évek óta Németországban él, rengeteg helyi túrát tervez, az ország ismerete és szeretete sugárzik a regény szövegéből. Egyértelmű volt, hogy az első könyve Németországban is játszódik?
– Az Ella háborúja történetcsírája Németországba költözésem után néhány hónappal már megszületett. Tudtam, hogy ha ebből az ötletből regény születik, akkor az Németországban játszódik majd. A sztori azonban évekig pihent a füzetemben, és úgy terveztem, hogy első regényem történetét Dél-Olaszországba helyezem majd. El is kezdtem írni azt a történetet, de közben egyre több helyet fedeztem fel Németországban, közelebb kerültem a kultúrához, az emberekhez, a történelemhez. Itt éltem a svájci határ mellett, a Bodeni-tó közelében, és azt láttam, hogy egy ilyen hely különleges helyszín a füzetemben pihenő történetem számára. A határ menti élet, a tó, amely három országot köt össze, a nagyvárosok hiánya pont azt a hangulatot festették le, amelyet Ella története megkívánt. Egyre többször éreztem azt, én itt vagyok otthon, tudom, hogyan változnak itt az évszakok, hogyan viselkednek az emberek, mi számít helyinek és hol lapulnak a régi történetek.
– A két idősík váltogatásával azt akarta érzékeltetni, hogy a történelemmel mindig és minden korban foglalkozni kell, hatása évtizedekkel később is elkerülhetetlen?
– Hiszek a történelem erejében, a jelenre gyakorolt hatásában. Azt gondolom, amit az egyik szereplőm ki is mond a regényben: „A nagyapám úgy tartotta, hogy a történelmet nem elég tanulni, ismerni is kell, időnként fel kell idézni, úgy, ahogy egy rég nem látott távoli rokon arcát! Nehogy elmenjünk mellette az utcán, mert akkor megsértődik, és ki tudja, hol tesz keresztbe nekünk a családban.” Én egy kistelepülésen nőttem fel, ahol mindenkinek volt előzménytörténete. A szüleim, a nagyszüleim úgy magyarázták el egy beszélgetésben, kiről van szó, hogy egy régi történetet kapcsoltak a családjához. Tanárként és íróként is azt szeretném elérni, hogy tanuljunk a családunk történetéből. Megjegyzem, a németek sokat tanultak az elmúlt száz évből, és nem úgy, hogy átírták, vagy szőnyeg alá söpörték a múltat.
– Mennyi a valóság és mennyi a fikció a regényben? Mennyi kutatómunkát igényelt a történet megírása?
– A történelmi tényeken nem változtattam, a szereplők azonban kitalált személyek, de a gondolkodásukban fellelhető több, a háború alatt itt élt személy gondolkodásmódja. Mondjuk úgy, hogy sok-sok emberi történetből, általam is megismert személyből fejlődött ki a személyiségük. Singen városának második világháborús eseményei és a kerettörténethez kapcsolódó amerikai vonalnak is valós alapjai vannak. A történethez már az útikönyvem megírása alatt is sok-sok információt kaptam. Akkoriban sokat jártam a környék múzeumait, elolvastam minden látnivaló történetét. A háborús világhoz igénybe vettem a helyi könyvtárak segítségét, ahol eleinte félve kértem a nácizmussal kapcsolatos anyagokat, de miután készségesen segítettek, megértettem, hogy ők tanultak a történtekből. Sajnos az akkori újságokból helyben kevés maradt meg, de ami volt, abba még a koronavírus miatt bevezetett szigorítások alatt is belenézhettem. Az a típus vagyok, aki mindennek igyekszik utánaolvasni, legyen szó karóráról, rádióról vagy egy gyár működéséről. Történelemtanárként szerencsére van már gyakorlatom abban, hova kell nyúlni egy-egy hiteles forrásért.
Az Ella háborúja című regény a 21. Század Kiadó gondozásában, Tegyi Tímea szerkesztésében jelent meg, és itt megrendelhető.
A vezető képen: Bagó Tünde. Fotó forrása: bagotunde.com