Janecskó Kata Nők a hálóban címmel tényfeltáró kötetet írt a szerelmi szélhámosokról. Az oknyomozó riporter magyar áldozatokkal, elkövetőkkel és szakemberekkel készített interjúkat, de a módszer világszerte elterjedt.
Friss hír: a spanyol rendőrök letartóztattak öt online bűnözőt, akik 325 ezer eurót (bő 128 millió forintot) csaltak ki két nőtől egy egyszerű, de hatásosnak bizonyult módszerrel: elhitették velük, hogy Brad Pittel csetelnek.
A Nők a hálóban ilyen és ehhez hasonló online átverésekről szól.
A profilképe alapján rokonszenves, szereti a természetet, napbarnított, a mosolya bizalmat sugall. Nem egy Adonisz, de a tekintete barátságos. Amikor válaszolunk neki, heves csetelésbe kezd. Rögtön másik platformon akar találkozni, verbálisan gondoskodó, azonnal a lelki társunk lesz. Pár nap múlva kiderül, mi vagyunk élete szerelme. Nemsokára azon kapjuk magunkat, beutaztuk vele a fél világot, vagy közös házat tervez építeni. A mi költségünkön. Majd ghostingol, azaz eltűnik.
Hány nőnek ismerős ez a történet legalább elemeiben? A romantikus csalóknak nevezett szélhámosokból rengeteg van. Áldozataikból Magyarországon is akad bőven. Az áldozatok – akkor is, ha kevesebb anyagi kárt szenvedtek el – nehezen beszélnek arról, miként vágták át őket, mert többnyire megszégyenítik őket. Pedig a témáról beszélni kell. Ha az áldozatok megosztják a történetüket, abból más nők is tanulhatnak.
Janecskó Kata oknyomozó újságíró ennél tovább megy Nők a hálóban című könyvében, mely a romantikus csalók működését mutatja be. Nemcsak áldozatokkal beszélt, de elkövetővel, rendőrrel, nyomozóval és pszichológussal is, hogy könnyebb legyen az elkövetők és áldozatok lelki mechanizmusait megértetni.
Milyen pszichológiai típusú nők válnak a leginkább áldozattá? Vajon nárcisztikusok, machiavellisták vagy pszichopaták a csalások elkövetői? Milyen lehetőségek vannak a csalókkal szembeni önvédelemre a szakértő szerint? Végül milyen tanácsokat kaphatunk az áldozattól, a csalótól és az FBI-tól, hogy mi hamarabb kiszúrhassuk, ha szélhámossal futunk össze a neten? A Nők a hálóban című tényfeltáró kötetből minden kiderül.
– Azt, hogy írni tudjak ezekről a történetekről, bátor nők tették lehetővé – mondja a szerző. – Olyan nők, akik valamikor belegabalyodtak egy-egy romantikus csaló hálójába, és mostanra eljutottak odáig, hogy az értetlenség és az áldozathibáztatás esélyével is számolva, azt vállalva, megerősödve beszéljenek az életüknek erről a szerencsétlen korszakáról. Vannak köztük, akiknek sikerült hosszú időre rács mögé juttatniuk az állovagjukat, mások még csak most tartanak ennek az útnak az elején. Olyanok is akadnak, akiknek nem sok vagy épp nulla reményük van arra, hogy a törvény igazságot tegyen az ügyükben. Ám mindannyiuknak jó oka volt a megszólalásra: szeretnének segíteni, hogy mások ne járjanak úgy, mint ők, ha pedig már megtörtént a baj, akkor a részvétlen közvélemény ne egyedül őket tegye felelőssé.
Arra a kérdésre, hogy mit üzenne egy nőnek, aki csak most akar felmenni a Tinderre, mire figyeljen a legjobban ismerkedéskor, ezt válaszolja:
– Hallgasson az intuíciójára, ne csitítsa el, ha feltámad benne valami megmagyarázhatatlan rossz érzés. És tartsa szem előtt, hogyha valami túl tökéletesnek tűnik, az jó eséllyel nem igaz.
A Nők a hálóban a 21. Század Kiadó gondozásában jelent meg, és itt megrendelhető.
A vezető képen Janecskó Kata. Fotó: noklapja.hu
Inserted where the ad unit is to be displayed: