Sajtóközleményben reagált a portálunkon 2016. január 9-én megjelent KULTÚRHARC – Bekeményítettek az igazgatónők című írásomra Szántai Erzsébet, a veszprémi Vetési Albert Gimnázium igazgatónője. A cikk írásakor lehetőséget kapott ugyan a megszólalásra, de nem élt vele. A magam részéről nincs mit hozzáfűzni az igazgatónő leveléhez, hacsak azt nem, hogy nem cáfolja az általam leírtakat, csak a szakértelmemet vonja kétségbe. Lelke rajta. Ami a fotókat illeti, szívesen közöltünk volna frissebbeket, de ilyenek nem álltak rendelkezésünkre. Egyébként pedig az eredeti, első levélben, amelyet a cikkben közöltünk is, nem a szobrok állagára, hanem a „bizonytalan művészeti értékükre” hivatkozva kérte azok eltávolítását az igazgatónő.
Alább változtatás nélkül olvashatják az igazgatónő közleményét.
[stextbox id=”grey”]
Szakmaibban és hiteles(ebb)en
2017. január 9-én a veszpremkukac.hu, január 12-én pedig a hvg.hu felületeken jelent meg a Vetési Albert Gimnáziumról és személyemről híradás, az iskolából – kérésemre – 2016. nyarán elköltöztetett szoborpark apropóján. A két felület képviselőinek megkeresésekor nem éreztem szükségét annak, hogy megszólaljak. A közzétett tartalmak azonban érdemtelenek az iskola hírnevéhez, – csak remélni tudom – a magyar újságírás mértékadó részéhez is méltatlan a cikkek szakmai színvonala és hitelessége, stigmatizáló stílusa. Ezért döntöttem a megszólalás mellett, bízva abban, hogy hitelesebben mutatják be a történet hátterét.
A szoborparkra vonatkozó kérésemet 2016. májusában fogalmaztam meg a Polgármesteri Kabinet Kulturális Csoportjának, valamint a veszprémi Művészetek Házának. A kérésre hivatalos választ mindezidáig nem kaptam, vagyis fenntartásait egyik címzett sem fogalmazta meg a kéréssel kapcsolatban. 2016. június végén és július elején a szobrokat/installációkat elszállították: csak az említett cikkekből tudom, hogy még a városból is, vagyis a város, és a Művészetek Háza mint az önkormányzat kortársművészeti koordinátora is lemondott róla. Pedig a közölt kérelmemben is benne van, hogy a gyűjteménynek a városban másutt való elhelyezését kértem.
Fenntartva a levelemben elmondottakat, fontosnak tartom nyilvánosságra hozni a következőket:
– Nem hiteles az a tájékoztatás, amely illusztrációként a szoborpark felavatásának idejéből tesz közzé fényképeket. Szerencsésebb, reálisabb lett volna 2016-ból, az elszállítás évéből illusztrációt választani, mert így senkinek nem lehetett arról hiteles képe, hogy a szobrok milyen állapotban voltak tizenkét év után.
– Az elmúlt években gyakorlatilag nem került el úgy évfolyam a gimnáziumból, amelyik ne élcelődött, gúnyolódott volna a szobrokon, akár diáknapi kampányfilmben, osztályvideón, vagy az iskolát bemutató, humorosnak szánt népszerűsítő filmben.
– A gimnázium hátsó udvari tereiben olyan szerencsétlenül lettek a szobrok elhelyezve, hogy azt másra használni – például sportnap alkalmával – nem lehetett. Ilyen sportnapi gyülekezők alkalmával (több száz diák az udvaron!) bizony volt arra példa, hogy – horribile dictu – a balesetveszélyesség is felmerült.
– Tisztában vagyok azokkal a következményekkel, amelyek a fémek és a levegő, vagy az időjárás viszontagságaival való találkozásából származnak, de nem gondolom, hogy esztétikai élmény lenne olyan szobrok látványa, amelyekről jól látható, hogy nem ez volt az eredeti formájuk. Állapotuk miatt erősen megkérdőjeleződik az esztétikai élmény.
– 2014-ben, az iskola alapításának 25. évfordulóján szóbeli megállapodás született a Művészetek Házával, hogy minden tanévben a Vetési Albert Gimnázium Galériájában segítenek megszervezni kortárs képzőművészeti kiállítást. Mindezidáig erre javaslat nem érkezett a Művészetek Házától.
–A Gimnázium és a vizuális kultúra viszonyáról az említett két felület újságírójának több időt kellett volna a témára áldozni és akár személyesen az épületben, akár az iskola honlapján tájékozódni. A 2013-ban készített helyi tantervben az utolsó két tanév programjában a „Művészetek” tantárgy tartalmának eldöntésekor élve a törvény nyújtotta szabadsággal, a nevelőtestület támogatta, hogy ez a művészeti ág a programunkban a „Vizuális kultúra”. Az iskola öt mesterpedagógusa közül az egyik éppen a vizuális kultúra tanára, akinek munkájába bepillantást nyerhet, aki érdeklődik a téma iránt
(http://vetesigimnazium.hu/index.php/anyagok-segedletek-tantargyak/9-tartalom/162-vizualis-kultura). Ahhoz magyarázat sem kell, hogy havonta átlagosan 2300 érdeklődő kattint az oldalra.
– Nem csak a magánembereknek, de az újságíróknak különösen célszerű tudatában lenni azokkal a határokkal, amelyek az esztétikai értékkel bíró környezeti dekorációs elemek, a művészeti ismeretterjesztés, vagyis a képzőművészetekről való ismeretek gyakorlati nyilvánossá tétele és a művészi teljesítmény között húzódnak.
(Végül ez a történet nemcsak a hitelességről tanított nekem valamit, hanem a – nyilatkozattal befolyásolhatatlan – filterbuborék és annak következménye, a post-truth hatásáról is.)
Ezen nyilatkozatommal a magam és az iskola részéről az ügyet lezártnak tekintem.
Szántai Erzsébet
[/stextbox]
