Reneszánszukat élik a városligeti kis táncoslányok szívfájdalmai szerte az országban. Egyszerre játsszák sikerrel Kecskemét, Szolnok, Budapest színpadain Szép Ernő Lila ákác című színművét. A Veszprémi Petőfi Színházban pénteken tapsolhattak a százéves szerelmi történetnek.
Szép Ernő és Molnár Ferenc nem gondolták, hogy színdarabjuk (Liliom, Lila ákác) a következő században is sikert arat. Pedig a 2024-es bemutatók (Kecskemét, Szolnok, Belvárosi Színház) után Veszprémbe is megérkezett az édes-bús történet bájos naiv szereplőivel. Mindkét mű az elillant boldogságnak állít emléket.
Szép Ernő regénye hatalmas siker volt, két év alatt háromszor kellett kiadni, nem csoda, ha 1921-ben maga készítette el annak színpadi változatát, amit az első bemutató óta óriási sikerrel játsszanak. Kedves ifjak kergetőznek a színpadon, az átmulatott éjszakák mámorába évődés, vágyódás, csalódás és megbánás vegyül. Az örök téma, a szerelem tisztaságával, erejével minden korban hat a nézők szívére. Nem véletlen, hogy anno 1934-ben Székely István filmvászonra vitte, a kor szokásának megfelelően boldog végkifejlettel. Harminc év után ritka lehetőséget kapott: a fekete-fehér kockák után 1972-ben színesben forgathatta a Lila ákác remarkját – immár az eredeti befejezéssel.
Nagyanyáink, édesanyánk kedvence után ilyen előzmények ismeretében kezdte meg a munkát a Petőfi Színházban Őze Áron rendező. És hogy tovább bonyolítsuk a bemutatók történetét: 1992-ben a férfi főszerepet még főiskolásként formálta meg. Hogy változott-e megítélése a darabról, arról meghallgathatják interjúnkban, illetve maguk is meggyőződhetnek róla a színházban. A két fiatal szerelmest, Csacsinszky Palit Csiby Gergely és Tóth Mancit Szederjesi Theodóra formálja meg. Mindkettőjükkel a bemutató előtt beszélgettünk.
Fotó: Veszprémi Petőfi Színház