Altatásból megébredve a magánklinikán, egy kis egyensúlyt keresve azon gondolkodtam, hogy milyen szar érzés úgy eredményre várni, hogy másfél napig nem ettem és folyamatosan vécére jártam tisztulni. Ráadásul ilyenkor benne van a pakliban az is, hogy olyat írnak a zárójelentésedbe, amitől össze is roppanhatsz lelkileg, mert tudod, hogy mi várhat rád a folytatásban.
Aztán mázsás súlyok olvadnak le rólad, amikor közlik és eljut a tudatodig, hogy nincs nagy baj, csak kicsi. De legalább kiderült, hogy mi okozza. Ezzel is szembesülhet az, aki hősiesen rászánja magát a gyomor- és vastagbéltükrözésre. De altatásban, hogy még véletlenül se tudjak semmiről. Másodszor futottam neki. Hiszen első az egészség, a szűrővizsgálattal! De még fontos az is, hogy hazatérve láthasd a Reál Madrid – Bayern München csúcsfutballt – a Bajnokok Ligája-döntőbe jutásáért. Naná!
Aztán a vizsgálat után eszedbe jut egy másik egészségügyi beavatkozás. Mintha az ép fogadat húznák, amikor a magánklinikán eléd teszik a számlát, és fizetni kell. A magyar nyugdíjasok közül váratlan kiadásként legalább másfél millióan nem tudnák kifizetni. De a bérükből még az aktív dolgozók többsége sem, csak ha spórolnak rá legalább fél évig. De akkor lehet, hogy már késő.
Az állami ellátásban szinte saccolni sem lehet, mikor kerülhetsz asztalra, hogy alul-felül bekamerázzanak. Merthogy előbb kell egy szakorvosi vizsgálat. Legalább egy-két hónap, amíg odajutsz. Aztán onnan irány a vérvizsgálat, a hasi ultrahang. További megmondhatatlan várakozási idővel. És amikor minden vizsgálat egyben van, akkor mondanak egy időpontot, ameddig el sem látsz. Ha pedig altatásban kéred a vizsgálatot, útnak indítanak, hogy szerezz, keress magadnak aneszteziológust, aki elaltat, de fel is ébreszt. Nem könnyű vállalkozás ez sem. Ha nincs protekciód, kapcsolati tőkéd, ismeretséged, csekély az esélyed.
És itt, ennél a felismerésnél elönt a féktelen düh, hogy mi történt itt 34 év alatt a magyar egészségügyben! A 47 év alatt erre a számlára befizetett pénzedért szinte minden vizsgálatra heteket, hónapokat, éveket kell várni. Hát az anyátokat, akik idáig süllyesztettétek az egyik legfontosabb szolgáltatást, és még mindig elveszitek erre is a pénzünket. Egyszerűen tűrhetetlen és megalázó, amit ez a rendszer megenged magának. Meghalnak sokan, amikor még évekig élhetnének.
És akkor most vissza oda, ahol átvilágítottak, nagyjából ötven percig keresték, kutatták a betegségem okát. Ott minden egyben volt, ami szükséges, és kicsit egyben tart, amikor 160-as a vérnyomásom. Ahol a megbeszéltek szerint percre pontosan kezdődött a beavatkozás. Ahol határozottak, de kedvesek, reményt adóak voltak a betegekért dolgozók. Biztató szavakat hallottam altatás előtt és ébredés után is.
Köszönöm dr. Dávid Gyula gasztroenterológus csapatának, hogy vigyáztak rám, és a magánklinikán olyan ellátást kaptam, amilyen minden magyar állampolgárnak járna…
És szégyellje magát mindenki, aki a rendszerváltás után nem fejlesztette, hanem lezüllesztette a hazai egészségügyet, a betegellátást. Ahova a kormányzat nem tesz be pénzt, csak azért, hogy a magánellátás felé tolja a rászorulókat. Tovább gyengíti az állami rendszert, hogy a NAV arcátlanul inkasszózza, leveszi a tartozó kórházak számlájáról a pénzt, ezzel saját fenntartású intézményeiket szúrják hátba.
Június 9-én, a szavazófülkében ez is jusson eszünkbe…
Fotó: MOK.hu