Egykori „iskola rémei” ma a tankönyvekben köszönnek vissza, a kulturális, tudományos kánon részei. Azaz a mai iskolások az ő életüket, műveiket „nyögik” a tanórákon – olvashatjuk a hvg.hu írásában.
Petőfi Sándor: elégtelen, iskolaelhagyó. Gárdonyi Géza: elégséges. Krúdy Gyula: elégséges. Kosztolányi Dezső: eltanácsolva a gimnáziumból. József Attila: elégtelen. Rejtő Jenő: elégséges, kimaradt. Kabos Gyula: elégtelen. Jávor Pál: iskolaelhagyó. Csontváry Kosztka Tivadar: elégséges. Eötvös Lóránd: elégséges. Szent-Györgyi Albert: elégtelen. Velük szemben a politikusok: Széchenyi: jeles. Wesselényi: jeles. Kossuth: jeles. Batthyány: eminens. Teleki László: eminens. Széll Kálmán: eminens. Akad néhány kivétel: nem a legjobbak közé tartozó Deák Ferenc vagy az időnként bukdácsoló Baross Gábor.
Soha nem kedvezett a magyar iskola a zseniknek. Rengeteg, azóta klasszikussá vált írónk, költőnk, színészünk és tudósunk bukdácsolt, és utált iskolába járni. A helyzet ma is az, hogy a kiugróan tehetséges gyerekeket sokszor szellemi fogyatékosnak tartja a rendszer.
A nemrég megjelent „Magyarázom a bizonyítványom” – Ismert emberek az iskolában című kötetben 82, a maga műfajában zseniálisat alkotó ember iskolai pályafutásának járt utána Csiffáry Gabriella.
