– Éljen május elseje! – rikkantom el magam ma reggel, mire megrökönyödve néznek rám a házbeliek. – Na, mi van? Mit kell ezen szörnyülködni? A naptárból tudjuk, ez a munka ünnepe, ezért ma nem dolgozik senki, csak ha nagyon muszáj.

Ugyan már! Örülhetnek, hogy nem emlegetem öregapám vörös zászlós forradalmi ünnepét, munkásmilliók szívdobbanását. Megrögzött ünneprontóként azonban kénytelen vagyok közölni, hogy melósok, pardon, munkavállalók azért vannak. Sőt munkanélküliek, pénztelenek, szegények, nincstelenek, szűkölködők, elesettek, akik akár egymással szolidárisak is lehet(né)nek. Na, de pont ma?

– Világ proletárjai, egyesüljetek! – nyomom kajánul az avítt munkásmozgalmi jelszót.– És proletárok is vannak, de nem kell tartani tőlük, mert ők már ideológiai hullák – zárom az utókornak szánt nemzetidegen ünnepi ismertetőm, megkímélvén a vidám társaságot a proletárdiktatúra őstörténetének ismertetésétől. Bár lenne kedvem hozzá. Örüljenek, hogy nem a brüsszeli bürokratákat emlegetem ezen a napos reggelen.

Jól van ez így. Nem kell felvonulni, az ünnep nem fennkölt, méltó vagy szent, egyszerűen csak van: május elseje, virágzik az orgona, itt a tavasz, hanyatt vethetjük magunkat, azt eszünk, ami van, kirándulunk, sörözünk, nem gondolunk semmire.

Nekünk, nyugdíjasoknak meg már mindegy is.

A karikatúra forrása: negymadarblog.hu