A céges bulik, a közös kávészünetek vagy az irodai hétköznapok néha több kellemetlenséget rejtenek, mint gondolnánk. Az illetlen bámulás, a kéretlen érintések vagy épp a kétértelmű megjegyzések olyan helyzeteket teremtenek, amelyekről az érintettek inkább hallgatnak.
A kellemetlen munkahelyi „flört” (zaklatásnak nem nevezném, de nem sok választja el tőle) nem ritka. Legyen szó akár „ártatlan viccekről”, akár túlkapásokról, nem csupán a munkavállalók mindennapjait nehezíti meg – a teljes munkaközösség légkörére hatással van.
„Ez a mi számunk, menjünk táncolni!” Ez a mondat akár egy romantikus filmben is elhangozhatna – de amikor egy céges bulin, kéretlenül suttogja a kollégád a nyakadba, szorosan mögötted állva, inkább szorongást és a megaláztatás érzését kelti. Korábban két írásunkban is foglalkoztunk a nem kívánt munkahelyi flört kérdésével: „A szexuálisan zaklatott munkavállaló kerekded popsiját tapogatta a főnöke, ígérgetett neki jobb beosztást, de ebből nem lett semmi, pedig (hátsó) gondolataink szerint akár lehetett volna.” Viccesen fogalmaztunk, de a helyzet közel sem humoros, viszont sokaknak nagyon ismerős. Mint ahogyan a mustra is, amikor a valamely közösségbe megérkező és zavarával küzdő új munkatársnőt – szexista észrevételekkel és megjegyzésekkel fűszerezve – szemrevaló tárgyként mutatnak be.
Ez a hozzáállás a mai napig elfogadott számos munkahelyen, és jól érzékelteti, milyen mélyen gyökerező, már-már hagyományos ez a tiszteletlen magatartás. A témát többször feldolgoztuk a közösségi oldalunkon, s a visszajelzések arra utaltak, hogy a zaklatás gyakran rejtett formában van jelen és az érintettek sokszor nem ismerik fel azonnal, hogy amit tapasztalnak elfogadhatatlan, nem normális és nem kell eltűrniük. Ezért is fontos, hogy újra és újra beszéljünk a róla.
Olyan nincs, hogy bagatell ügy!
A HVG egyik írásának már a címe is igen beszédes: Józsi megfogja a kolléganők fenekét a céges bulin, de így szeretjük, és fontos munkát végez. A cím egyszerre provokatív és gondolatébresztő, tökéletesen rávilágít arra, hogy a kéretlen megjegyzések sokak szemében még mindig „ártatlan” dolognak tűnnek. Mindez visszaköszönt egy férfi hozzászólásában a közösségi oldalon, ahol szinte mentegetőzve ezt írta: „Mások vagyunk, értsd meg, másként vagyunk összerakva! Én sört iszom és pornót nézek.” Ezzel az igencsak ostoba felvetéssel próbálta megértetni, miért elfogadható egyes férfiak kellemetlen magatartása. A probléma gyökere sokszor tehát az alapvető társadalmi szokásokban rejlik.
Sebestyén Andrea PhD jogász kutató szerint az, amit tapasztalunk „az a hatalmi szál, ami a nők és férfiak között össztársadalmi szinten meglévő mintázatokból ered”. Ez a megközelítés súlyos problémát jelez. „Sokan még mindig nem tartják fontosnak, elbagatellizálják a szexuális tartalmak küldözgetését, az ilyen jellegű vicceket, a testtel vagy magánélettel kapcsolatos sértő megjegyzéseket”– fejti ki a kutató a Szexuális zaklatás a munkahelyen című átfogó tanulmányában, amely a Friedrich-Ebert-Stiftung felkérésére a Central European Labour Studies Institute szakmai vezetésével készült a tavalyi évben. A kutatás rávilágított arra, hogy a munkahelyi határsértő viselkedések közül a leggyakoribbak a nemkívánatos, zavarba ejtő bámulás és fixírozás, a szexista viccek és szexuális tartalmú megjegyzések, valamint a kéretlen fizikai közelség vagy érintés. Az adatgyűjtés során 759 kérdőív, hat mélyinterjú és egy kerekasztal-beszélgetés segített feltérképezni a helyzetet Magyarországon.
Kinek a karrierje bánja?
Ezek a kellemetlen helyzetek nemcsak a mindennapi munkavégzést, hanem a mentális egészséget is súlyosan befolyásolhatják. Számos érintett már a munkahelyre érkezéstől kezdve gyomorgörccsel küzd, fél bemenni, mert tudja, hogy ismét szembesülnie kell azzal a bizonyos kollégával. A folyamatos stressz oda vezethet, hogy az érintettek inkább elszigetelődnek a munkahelyen, kerülik a társalgást, sőt, még az is előfordulhat, hogy a munkájukra sem tudnak megfelelően fókuszálni.
A nők gyakran nem is kérnek segítséget, mert attól tartanak, hogy a környezetük nem fogja komolyan venni a gondjaikat. Úgy vélik, hogy esetleg nem hisznek nekik, vagy viccnek vélik az egészet. Ezek a gondolatok megakadályozzák, hogy bárkivel is beszéljenek a helyzetről. A leggyakoribb aggodalmuk az, hogy elveszíthetik az oly’ nehezen megszerzett beosztásukat, így inkább elnézik, hogy a céges bulin a főnök összetéveszti őket a feleségével („biztos csak azért, mert sokat ivott”.)
Ha a kellemetlenkedő magasabb beosztásban van, az érintettek sokszor úgy érzik, hogy esélyük sincs fellépni ellene. Egy kommentelő ezt írta: „A főnököm rendszeresen tett kéretlen megjegyzéseket, és egyszer még a combomat is megérintette egy értekezlet közben. Bár szóvá akartam tenni, féltem, hogy a karrierem bánja.”
A legnagyobb probléma az, hogy a munkahelyi kultúra, amelyben a legtöbben dolgoznak, sokszor nem támogatja az ilyen esetek nyílt kezelését. A formális panasztételi rendszerek hiánya vagy elégtelensége, és a felelősségre vonás elmaradása csak tovább súlyosbítja a helyzetet. Az esetleges bejelentése után nemhogy megoldás születne, hanem az érintettet hibáztatják – vagy legalábbis úgy kezelik, mintha ő provokálta volna a helyzetet. Az áldozathibáztatás nemcsak a munkahelyi helyzetekre jellemző: a szexuális erőszak áldozatairól is sokszor mondják, hogy ők provokálták ki a történteket. Ez is azt mutatja, hogy a felelősség sok esetben nem a valódi elkövetőkre, hanem az áldozatokra hárul, ami tovább nehezíti a probléma kezelését.
A hozzászólók nem hallgattak
Kíváncsi voltam, hogy az ismerőseimmel történt-e már hasonló eset, kerültek-e kellemetlen szituációba. Megkérdeztem Instagramon a követőimet, hogy van-e olyan sztorijuk, amelyet szívesen megosztanának velem. Több választ kaptam, mint amennyire számítottam. Az ismerőseim olyan történeteket is írtak, amikre a munkahelyi flört kifejezés édeskevés. Következzen néhány sztori, amelyek közül néhány csupán félresikerült bókoknak nevezhető, és néhány olyan, ami már hányingerkeltő, akár munkahelyi zaklatásnak is minősíthető.
Az egyik követőm egy céges csapatépítő alkalmával tapasztalta meg, milyen kellemetlen lehet egy ilyen helyzet: „Hajnaltájban, a táncparketten kívüli beszélgetés során már feltűnt, hogy az új kolléga állandóan engem bámul. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni a férfi zavaró viselkedését, de a helyzet gyorsan eldurvult. Egy dal felcsendülésekor a férfi mögém lépett, megfogta a vállam, és a nyakamba hajolva suttogta, hogy ez a mi számunk, menjünk táncolni. Az eset annyira kínos volt, hogy egy másik kollégának kellett közbelépnie, hogy véget vessen a szitunak.”
Egy roma nemzetiségi gimnázium kollégiumában dolgozó ismerősöm arról számolt be, hogy a kollégája köszönés helyett rendszeresen a dekoltázsát nézve „üdvözölte”. Amikor szóvá tette a férfinak, még neki állt feljebb, és megjegyezte, hogy ha nem szeretne megjegyzéseket, akkor ne így öltözködjön. „Nem ez volt az egyetlen kellemetlen esetem kollégákkal, sokszor kaptam már olyan kommentet egy-egy mélyebb kivágású blúz viselésekor, hogy ha így jössz, akkor nem tudok koncentrálni…”
Egyik ismerősöm pedig arról mesélt, hogy az irodában dolgozva nem tudta, hogyan kell használni a kávéfőzőt, és egy férfi kolléga felajánlotta a segítségét, majd elkezdte nyomkodni a gépen a gombokat. „Amikor megköszöntem, mosolyogva azt mondta: Hát igen, nekem varázsujjaim vannak. Nagyon zavarba ejtő volt.”
Még durvább történt egy balatoni butikban dolgozó lánnyal: „A főnököm rendszeresen megérintette a combomat, miközben arról beszélt, hogy milyen csinos vagyok. Bár próbáltam ezt kedvességként kezelni, rendkívül kényelmetlen volt a helyzet, mert nem voltam vele ennyire közvetlen kapcsolatban.”
Ugyancsak céges rendezvényen történt: „Egy kollégával táncolva az eleinte ártalmatlan mozdulatok szexuális töltetűvé váltak. A férfi erőszakosan szorította a kezem, és hiába próbáltam kiszabadulni és arrébb táncolni, nem sikerült. Végül egy másik férfi kollégám segített, aki megfogta a kezem és »biztonságos« helyre vezetett.”
A fiatal női munkavállalók helyzete különösen nehéz. Egyik követőm a diákéveire emlékezett vissza, amikor egy pékségben dolgozott. Arról számolt be, hogy az ötvenes éveiben járó főnöke rendszeresen hozzányomta magát hátulról, miközben a kasszában állt. „Felmondtam a szerződésem lejárta előtt, és csak azzal tudtam kikényszeríteni a béremet, hogy megemlítettem: továbbviszem az ügyet” – írta le.
Hogyan lépjünk előre?
A munkahelyi kellemetlen megjegyzések megszüntetése nem egyszerű, de nem is lehetetlen. Kezdjük ott, hogy húzzunk meg egyértelmű határokat. Ha valami bántó, kellemetlen vagy átlépi a privát szféra határait, azt nem szabad elbagatellizálni. A cégeknek egyértelműen jelezniük kell, hogy az ilyen viselkedés elfogadhatatlan, és azt is, hogy ennek milyen következményei lesznek. „Legközelebb, ha munkahelyet váltok, biztosan nem leszek nagyon kedves mindenkivel, inkább megtartom a távolságot, mert néhány férfi a kedvességet egyből félreérti, és azt hiszi, hogy neki mindent szabad” – írta az egyik huszonéves ismerősöm, aki arról számolt be, hogy nem egyszer jelentkeztek már nála férfi kollégák, hogy munkaidő után mentorálásra lenne szükségük…
Fontos az is, hogy beszéljünk ezekről a helyzetekről. Ha továbbra is tabutéma marad, az csak a probléma fennmaradását segíti. Munkahelyi beszélgetések, tréningek vagy egyszerűen csak az ilyen helyzetek tudatosítása már önmagában sokat jelenthet. Persze nem elég beszélni róla – ha valaki átlépi a határt, annak következményekkel kell szembenéznie. És nem árt, ha ezt mindenki tudja. Az „elsikáljuk” megközelítés csak azt üzeni, hogy ez belefér – pedig nem.
És végül: álljunk ki azok mellett, akik hasonló szituációba keverednek. Természetesen ennél több is kell, például hivatalos panasztételi csatornák, de az első lépés mindig az, hogy az érintett ne érezze magát egyedül. Persze, jó lenne azt hinni, hogy a kéretlen munkahelyi flört egy kihalófélben lévő jelenség, mint a flopilemez vagy a faxgép. De amíg vannak olyanok, akik szerint a „varázsujjaik” megoldanak minden problémát, addig van még mit tennünk. Szóval legközelebb, amikor Józsi túl közel hajol vagy túl messzire megy, talán csak annyit kell mondani: Lépj egy kicsit hátrébb, úgy mindenkinek jobb lesz!
Vezető képünk forrása: Miracle Mile Law Group