Rocksztárok ismertségével vetekedett anno a hetvenes években Nagy László költő népszerűsége. Soraival fiúk-lányok vallottak egymásnak szerelmet, versei értelmiségi beszélgetések hivatkozási alapjaként szolgáltak, ifjú képzőművészek tekintették példaképüknek. Születése századik évfordulója kapcsán a Laczkó Dezső Múzeumban kiállítással emlékeznek rá.
A hangos nyári fesztiválok idején csak néhány látogató téved majd a Laczkó Dezső Múzeum legfelső emeletére, vagy épp azok, akik emlékezetében még élének élnek Nagy László versei.
Szeptember utolsó napjáig tekinthető meg a Testvér-tehetség című tárlat. A tanév első hónapjában a középiskolák tanárainak még lesz idejük invitálni diákjaikat Veszprém megye híres szülöttének különleges megismerésére. Kapnak mellé egyszerre még egy kimagasló életműdarabot, Kondor Béláét. A hetvenes években „sztárok” voltak – részben a Magyar Televízió, részben a rádió jóvoltából. Alig telt el hét, hogy Nagy László verseit ne lehetett volna hallani Berek Kati vagy Latinovits Zoltán előadásában, a Sebő együttes megzenésített dalait kívülről fújták az ifjak is. Az egészen kicsi gyerekek örömmel énekelték: a Balaton parton /a nádi világban / megbújtam egyszer, / s csodaszépet láttam: / bóbitás nádon / nádiveréb-fészket, / sásbokor alján / kis vízicsibéket. / Vad ruca moccant, / topogott a vízre, / barna liléit vízi útra vitte. / Senki se látta, / csak magam csodáltam, / ott a víz partján / még sokáig álltam. / Játszott a nádas / széllel és derűvel, / s haza indultam / nádihegedűvel.
(A dalt ötven év távlatából is tudom, ahhoz segített, hogy gyermekeimnek, unokáimnak is énekeltem, de az óvónénik kedvence ma is – csak nem tudják, kinek köszönhetjük.)
A múzeumi tárlat a szöveg és a kép közötti kölcsönhatásokra és értelmezéseikre épít. Versillusztrációkon keresztül azt mutatja be Madár Mária kurátor, hogy Kondor Béla és Nagy László miképp fordította képpé a verseket, és fordítva: a képeket verssé, esetleg képverssé. Az időszaki kiállításon először látható a költő hagyatékából a jegyzetfüzetek néhány másolata. Vázlatok például az Arccal a tengernek című kötetéhez vagy Szécsi Margit és Dylan Thomas verseihez. Majd negyedszázad után Kondor Béla 1964-es Johanna, Jeanne d’Arc című festménye ismét a nyilvánosság elé került. A két összefonódó életút ismertetése során nyomon követhető a költő és a képzőművész barátsága.
Nagy László személyiségét leginkább a Zolnay Pál rendezte dokumentumfilm mondatai jellemzik: „Ha lesz emberi arcuk egyáltalán, akkor csókolom őket. Ha lesz emberi szellemük, tudatom velük, üzenem nekik, hogy csak ennyit tudtam tenni értük.”
A családi emlékezet szerint július 14-én, az anyakönyv szerint 17-én született Felsőiszkázon. (A költő a Bastille elfoglalásának évfordulóját választotta, mert úgy vélte, jobban illik szellemiségéhez.) Testvéreivel Pápán járt iskolába. 1943-tól rendszeresen írt verseket, noha festőnek készült. Az Iparművészeti Főiskoláról egy év múlva átjelentkezett a Képzőművészetire, Kmetty János növendéke lett. 1948-ban a költészet mellett döntött. Magyar–szociológia–filozófia szakos lett, de félév után oroszt hallgatott, hogy Jeszenyint fordíthasson. 1952-ben házasságot kötött Szécsi Margit költővel. A Himnusz minden időben megjelenése után Kossuth-díjat kapott.
Költeményeit húsz nyelvre fordították. 1978. január 30-án szívinfarktus következtében elhunyt.
Fia Nagy András grafikus, szülei könyveit rendre ő tervezte. Testvére a szintén Kossuth-díjas Ágh István költő.
Vezető képünkön: Nagy László három kötetének borítója
