Nemrég érkeztem haza Közép-Afrikából. Több mint tízezer kilométert repültem, közben sokszor eszembe jutott, áll-e még a kicsi házunk, vagyis hát a fészek, amit tavaly ilyenkor a volt Tapó fogadó melletti villanypóznán építettünk az asszonnyal meg némi madármentős segítséggel. Mert sajnos a régi otthonunkat a fogadó konyhájának kéményével együtt eltüntették, emberi fészek – ők úgy mondják, ház – épült a helyén.
Veszprém fölé érve már messziről láttam, hogy minden rendben, de még nagyobb volt az öröm, amikor az itthon telelő párommal végre egymás nyakába borultunk. Ő azóta már a tojásokon ül, nagyon kell rájuk vigyázni és kitartóan melengetni, mert fura ez a mostani tavasz. Még ki se pihentem az út fáradalmait, amikor valami hideg, fehér dolog esett az égből, az asszony magyarázta el, hogy ez a hó. Kenyában meg túl meleg van, de azt jobban kedvelem.
Na mindegy, most itt vagyok, a nejem meg elküldött a boltba, mert fogytán otthon a békacomb. Jönnie kéne már a busznak, ez a 12-es ritkán jár, de pontos szokott lenni. Várok még egy kicsit, jól fog esni most a tömegközlekedés szerény luxusa. Hiába, ahogy öregszem, kezdek elkényelmesedni. Kész szerencse, hogy a korom miatt már ingyen utazhatok.
Köszönjük a fotót Zsiga Adrienn-nek!
s. bonnyai
