Ki ne érezte volna már szülőként, nagyszülőként, hogy melléfogott, hogy elhibázott valamit abban a különös, veszélyes erőtérben, amit úgy nevezünk: nevelés?
Előfordul, hogy a felnőtt gyerekünktől tudjuk meg: annak idején, mikor kicsi volt, mennyire szüksége lett volna ránk, amikor délutánonként sokáig dolgoztunk. Pedig a nagymamára bíztuk, azt hittük, a legjobb kezekben van.
Így, 70 körül, visszanézve, be kell látnom, lehetetlen hibátlan szülőnek lenni, mert egyébként sem vagyunk hibátlanok. Bukdácsolunk, melléfogunk, önzők vagyunk, vagy éppen túlságosan is engedékenyek. Emberből vagyunk, nem lehetünk tökéletesek. Persze törekedhetünk majdnem jónak lenni. Ebben segítenek az előttünk lévő jó példák, de a pszichológusok is. A saját tapasztalatomat is szem előtt tartva nagyon egyetértek Nigel Latta, nálunk is ismert új-zélandi pszichológussal, aki azt állítja, nem a korlátlan szeretet, nem is a pénz, és nem csak a tanítás számít. Az egyetlen dolog, amit meg kell adnod a gyermekednek, hogy még 50 év múlva is szeressen, az a jó kapcsolat. A bizalomteljes szülő-gyermek viszony.
Beszélgetés, odafigyelés, egymásra fordított idő: kapcsolat, kapcsolat, kapcsolat – ez a nevelés legfontosabb része, állítja Nigel Latta új-zélandi klinikai pszichológus. Latta szerint ez az évek során át kiépített jó kapcsolat „elixír a kimerült érzelmekhez és a stresszes élethez”.
Nem tudom, siker-e vagy kudarc, de a már felnőtt lányom legtöbbet azt emlegeti, amikor az óvodából naponta gyalogoltunk hazafelé: „Anya, tudod, hogy az milyen jó volt, mennyit beszélgettünk, nézelődtünk.” Na most, ez valóban hosszú út volt egy ötévesnek, az Egry-lakótelepről a Cholnokyra, az Édásznál fel a lépcsőn, a pékség előtt, a Rózsa úti iskola felé. De őszintén, azt mondja, hogy az boldogság volt. És a kora reggelek a Vetési mögötti dzsumbujban, amikor lovastáborba indult ki Nemesvámosra és elkísértem a buszig! Édes gyerekem! Valamiért ez ragadt be, ez maradt meg, pedig Isten bizony, voltak attraktívabb szabadidős programjaink is.
A kapcsolat minősége
Nem Latta az egyetlen, aki – ha a nevelés sikeréről van szó – a kapcsolat minőségét helyezi előtérbe. Vannak felmérések arról, hogy hiába íratod a gyereked angol óvodába, hiába fizeted a zongoraleckéit, kezded már hétévesen programozásra tanítani vagy kézilabdára, hogy Nagy Laci, Éles József vagy Bill Gates legyen belőlük. Ehelyett inkább figyelj arra, hogy benne mi lakik, mitől boldog, próbáld megérteni.
Ha ezt figyelmen kívül hagyod, előfordulhat, hogy akit könyvekkel traktáltál, teljesen hátat fordít a könyveknek, még könyvespolcot sem tűr meg a lakásában. Mert teljesen félreismerted. Vagy a kis Einsteined, aki megnyerte az összes matematikai versenyt, úgy dönthet, hogy DJ lesz vagy dobos egy rockzenekarban. Sírhatsz a matematika és zongora különórákra fölöslegesen kidobott pénz után. De ha szeretettel és tisztelettel voltál iránta, gyermeked azt nem felejti el. Az az erőfeszítés, amelyet a szülő a gyermekével való jó kapcsolat kialakítására tesz, olyan nyomot hagy maga után, amelyet semmi sem tud eltörölni, még a genetika vagy a környezet sem. Állítja Latta.
Én is ebben reménykedem, hogy a gyerekeim mindig emlékezni fognak rá, hogyan igyekeztem bánni velük. Hogy mennyire szeretem őket, valószínűleg nem felejtik el. Érdemes behatóbban is tanulmányozni Nigel Latta könyveit, aki arra figyelmezteti a szülőket, bennünket, hogy a gyerekek nem felejtenek. Ha állandóan türelmetlen, lekezelő vagy velük, mérges vagy rájuk, ez mély nyomot hagy bennük. A jó (vagy rossz) emlékek azon kevés dolgok közé tartoznak, amelyeket valószínűleg gyermekeinkre hagyunk.
Vezető kép Niegel Latta fotója: „A kutyám nagyszerű tanár. Néha csak egy folt napfényre van szüksége”