Csizmadia Zsófia 10 évesen kezdett futballozni a Veszprémi FC-ben, majd 14 éves korától a Veszprém Foci Centrum utánpótláscsapatában. Zsófival arról beszélgetünk, hogyan lehet helytállni nőként a „férfiak sportjában”.
2021 januárjában igazolt a szombathelyi Illés Akadémiához, ahol tavaly megnyerték a bajnokságot. Bár az akadémiából kiöregedett, Szombathelyen maradt és jelenleg a Haladás-Viktória FC felnőtt csapatában focizik.
– Emlékszel még az első találkozásodra a focival? Mi keltette fel az érdeklődésed? – kérdezem.
– A legelső találkozásra nem emlékszem, mert a szüleim elmondása alapján 3 éves korom óta játszom a labdával. Már az óvodában észrevették, hogy van tehetségem a focihoz, de akkor még versenyszerűen úsztam, 11 éves koromig. Azt hiszem, negyedik osztályos lehettem, amikor az egyik osztálytársam hívott, hogy nézzem meg a Veszprém FC kiválasztótornáját.
– Mondtam anyukámnak, hogy szeretnék elmenni, mire ő rögtön jelezte, reméli, hogy csak egy délutáni elfoglaltság lesz a foci, mert másképp nem férne bele az időmbe. A kiválasztó után többen odajöttek, hogy jól mozogtam a labdával és szeretnék, ha csatlakoznék. Megígértem a szüleimnek, hogy az úszás és a zeneiskola rovására nem fog menni, úgyhogy beleegyeztek. Ezt végül nem sikerült betartani, először a medencét, majd a hegedűt hagytam hátra.
– Hogyan fogadta a döntésed a közvetlen környezeted?
– A családom mindenben támogatott, de a sport a tanulás rovására sosem mehetett. Mindig tudtam, hogy oda kell figyelnem a jegyeimre és kell egy szakma is, mert sportolónak lenni nem életbiztosítás. Az egyik nagymamám először azt mondta, reméli majd kinövöm ezt a korszakot, de ma már ő is figyelemmel követi a meccseimet és büszke rám. Tulajdonképpen az egész családot sikerült ránevelni a futballra – teszi hozzá nevetve Zsófi.
– Milyen kihívásokkal kellett szembenézned nőként a futballkarriered során?
– Úgy gondolom, hogy az én korosztályomnak már olyan óriási kihívásokkal nem kell szembenéznie, mert manapság már megdőlni látszanak a nemi sztereotípiák. Egy nő is focizhat, egy férfi is táncolhat. Fizetésben azért nagy különbségek vannak, de ezzel nem szeretek foglalkozni, mert nem ezért csinálom, hanem a sport öröméért.
– Az biztos, hogy a férfifutballban sokkal több pénz van, mert jóval népszerűbb, többen nézik. Női teltházas meccs nem nagyon van, a férfifociban ez persze gyakori. Amit észrevettem, hogy nem kapunk akkora figyelmet, mint a fiúk. Volt, hogy nem jutott öltöző, nem volt pálya és nem kaptunk új felszerelést sem, csak ami maradt a fiúktól. Ezzel szemben úgy látom, hogy igenis zárkózik fel a női futball, ma már lehet híres egy női focista, van női csapat a FIFA-ban is és női focis kártya is kapható már a boltokban.
– Hogyan formál ez a sport, milyen pozitív hatásai vannak rád?
– Nagyon sokat formált, de ez biztosan annak is köszönhető, hogy a tinédzserkoromról beszélünk, úgyhogy eleve sokat változik ilyenkor az ember. A mentalitásomon és a hozzáállásomon rengeteget alakított. Elköltöztem otthonról, kikerültem a családi közegből, és önállósodnom kellett. Emellett sokat segített a foci a stressz kezelésében is.
– Nem mondom, hogy izgulás nélkül mentem az érettségire, de volt már rutinom a stresszes helyzetekben, a futballnak hála. Kedveltem mindig az egyéni sportokat is, de sokkal jobban szeretek csapatban dolgozni, és ebben még inkább megerősített ez a sport. Egész héten együtt dolgozunk a csapattal, egy célért, amit aztán hétvégén vagy a bajnokság végén együtt elérünk.
– Milyen női tulajdonságok vannak, amik nagy előnyt jelentenek a fociban?
– Szerintem legfőképp a női érzékenység. Több edzőm is mondta, hogy amikor a fiúknak már elegük van, csak vállat rántanak. Egy női csapat ilyenkor összeszorítja a fogát, feláll, összetart és azt mondja, hogy akkor legalább egymásért küzdjünk. Félreértés ne essék, biztos, hogy egy férficsapat is tud egy emberként küzdeni, de mi tényleg nagyon jó barátok vagyunk, a szabadidőnket is együtt töltjük és ez az összetartó erő érezhető a csapaton.
– Az idősebbekből néha még az anyatigris is kijön. Biztos, hogy az is megedzett minket, hogy nem kapunk annyi elismerést női futballistaként. Hátrányból indulunk, mert később alakult ki a női futball, ezért megtanultuk azt, hogy nekünk bizonyítani kell.
– Milyen tapasztalatod van a női és férfifutball különbségeiben játékstílusban, stratégiában?
– Habitusunkból kifolyólag teljesen más. Az biztos, hogy mi nagyon tudunk küzdeni egymásért, de ez szinte minden csapatban megvan. Nyilván a férfifutball azért pörgősebb, dinamikusabb, felépítésükből, fizikai erejükből kifolyólag más. Játszottunk már olyan meccseket, hogy azt gondoltam, hogy élvezetes lehettet kívülről is látni, de tisztában vagyok vele, hogy volt egy-két mérkőzés évekkel ezelőtt, amiket szenvedés lehetett végignézni.
– Az a tipikus „rúgd előre, fuss utána” nőifoci-sztereotípia. Viszont szerintem már sokkal jobban játszunk mi is. Próbáljuk beépíteni azokat a dolgokat a játékba, amiket a férfiak meccsén látunk. Az biztos, hogy olyan sosem lesz a női futball, mint a férfi, mert nem ugyanúgy vagyunk felépítve, viszont azt ki merem jelenteni, hogy nálunk nincs annyi színészkedés. Persze ez is egy taktikai dolog, de mi inkább más eszközökhöz folyamodunk. Lehet, hogy azért, mert megszoktuk, hogy teljesíteni kell.
– Hogyan lehetne a kislányokat, fiatalokat bátorítani, hogy merjenek részt venni a fociban?
– Az a baj, hogy szerintem egy ötévest hiába bátorítok, ha ő azt érzi, hogy azzal, hogy nem táncol, hanem focizik, ő fiús lesz, akkor nem fogja elkezdeni, bármit is mondok. Talán az segíthet, ha elmeséljük a történetünket, hogy honnan hova jutottunk és hogy nőként is lehet érvényesülni a férfiak uralta sportban. Fontos hangsúlyozni, hogy merjenek önmaguk lenni, én is mentem a saját fejem után.
– Hagyni kell nekik, hogy kipróbálják, hiszen nincs semmi vesztenivalójuk. Érdekes, hogy Amerikában szerintem nincs is ebből kérdés. Ott híres és jó a női foci, és sokkal hangsúlyosabb a gendertéma is, ezért szerintem nem is merül fel kétely a gyerekekben.
Zsófi a beszélgetés végén még hozzáfűzi, hogy a családján és barátain kívül nagyon hálás a Vetési Albert Gimnázium tanárainak is, hiszen végig támogatták a sportkarrierjében, így magántanulóként sikeresen leérettségizhetett. Veszprémet a szívébe zárta, mindig szívesen látogat haza, és elmondása szerint, ha lenne ilyen szintű női futballcsapat a városban, akkor biztosan itt is maradna.
Szerző: Tihanyi Kata
