Majdnem egy órával korábban mentem ma be Veszprémbe, mint ahogy kellett volna a kapott időpontom szerint. Hurrá! – gondoltam magamban. Lesz időm beugrani az Intersparba néhány apróságért, aztán gyorsan egy másik üzletbe nézni valami új nadrágot, és marad még egy fél órám beköszönni a barátnőmhöz.
Összekapkodtam azt a pár dolgot, ami kellett az üzletből, kiválasztottam a kettő működő kassza közül azt, amelyiknél rövidebb sor állt. Kis idő múlva eszembe jutott Murphy, aki már régen megmondta, hogy mindig a másik sor a gyorsabb, de nem voltam ideges, merthogy időm – gondoltam akkor még – mint a tenger.
Pár perc múlva még mindig egyazon helyen nézelődtem szép nyugodtan, amikor a pénztárosra esett a pillantásom. Bőven hetven év feletti úr a korosztályának megfelelő tempóban éppen egy rolni aprópénzt bontogatott. Valami feliratos póló volt rajta, amit nem láttam jól, de nem is érdekelt.
– Hmm… – gondoltam magamban csodálkozva.
Egy-két hosszúnak tűnő perc után a rolniból az aprók a pénztárgépbe kerültek, a sor is haladt nagyjából egy métert. Az előttem állók arcán ugyanazt a zavart éreztem, mint ami valószínűleg az enyémen is látszott. Mindenki kezdte unni a várakozást, de tiszteletből, udvariasságból senki sem szólt egy szót sem az idős úrra. Inkább csak egyik lábukról a másikra álltak, órájukra pillantottak, szemüket forgatták. Én is ránéztem az órámra, és lemondtam arról, hogy majd benézek abba másik üzletbe. Végtére is kibírom új nadrág nélkül, de a barátnőmhöz beugrani még lesz időm.
Újabb fél métert haladt a sor, amikor is elfogyott a pénztárgépből a szalag. Emberünk komótosan elővette az újat, némi macerával kibontotta, precízen befűzte. Igazából ez sem tartott tovább néhány percnél, de akkor már elfojtott sóhajok hallatszottak előttem, a hátam mögött pedig a bevásárlókocsik kerekének enyhe koppanása, ahogy a vevők elkezdtek átsorolni a másik pénztárhoz. Becsületükre legyen mondva, hogy egy árva szó, egyetlen megjegyzés nélkül tették.
Eszembe jutott, hogy én is követem a példájukat, de a másik kasszánál addigra már szépen kígyóztak a vásárlók, és hát ugye – francba Murphyvel – lehet, hogy akkor is a másik sor lesz a gyorsabb, ha ezt elhagyom és átállok oda. Legfeljebb nem ugrom be a barátnőmhöz.
Már csak hárman voltak előttem, de a soron következő hölgy különféle pékárut vásárolt, és hát ugye azokat meg kell számolni, be kell azonosítani. Ekkor beszédesen összenéztünk az előttem álló pasival, lemondó szemvillanásunkban szerintem benne volt minden, amit két idegen szavak nélkül kommunikálhat sorban állás közben.
Picit haladt a sor, már tisztán kivehető volt a póló felirata. „XYVZZS Nyugdíjas Szövetkezet” – merthogy az életkor előrehaladtával a tettre kész nyugdíjasok nem az unokáikkal akarnak foglalkozni, nem a barátaikkal szeretnének kávézgatni, nem a kora tavaszi kellemes napsütést kívánják a parkban hátradőlve kihasználni, egyszóval semmiképpen sem szándékozzák a hátralévő éveiket élvezni, hanem a Nyugdíjas Szövetkezeten keresztül a pénztárban akarnak tevékenykedni.
Nem mondom meg, mire gondoltam, de szerintem ugyanarra, mint az előttem álló pasi, akivel újra összevillant a tekintetünk – de csendben maradtunk, mert nem akartuk megbántani az idős urat.
Amúgy az időpontomat nem késtem le. Sőt! Két perccel korábban estem be az ajtón. Igaz, hogy nagyon kellett sietnem, és kicsit sajnálom, hogy nem sikerült beköszönnöm a barátnőmhöz. Új nadrág nélkül pedig tényleg kibírom.
Itthon utánanéztem kicsit ezeknek a szövetkezeteknek, és többek között ezt a cikket találtam.
Kovácsi Szolga Mária
(A Veszprém Kukacon korábban itt írtunk a nyugdíjasok foglalkoztatásáról.)
