A Pannon Várszínház – az EKF-év utolsó negyedévére fordulva – évada első darabjaként mutatta be a Cholnoky-kód című, ízig-vérig Veszprémből táplálkozó előadását, mely ősbemutató. A szöveget Egressy Zoltán írta, a darab rendezője Horváth Csaba.
A József Attila-díjjal kitüntetett író, költő, Egressy Zoltán nevét olyan nagy sikerű és provokatív színházi darabok fémjelzik, mint a Sóska, sültkrumpi vagy a Portugál. Színdarabok mellett szépirodalmi munkássága is figyelemre méltó.
Horváth Csaba veszprémi születésű koreográfus-rendező, a Forte Társulat alapítója és vezetője, aki idén szeptemberben elnyerte a Színikritikusok díját két kategóriában is (legjobb rendező, legjobb kőszínházi előadás).
Ez a családtörténet tragédiák sorozata
Tiszta lappal ültem be az előadásra. Nem tudtam róla semmi konkrétumot. Nem voltak sem elképzeléseim, sem elvárásaim. Peter Brook üres tere elevenedett meg a darab nyitányában, és a folytatásban is felfedezhető volt az angol rendezőzsenire is jellemző vonás, hogy nyelvi kommunikáció helyett mozgásokat, hangokat, jeleket használ kifejezőeszközként, szabad asszociációkat indítva. A Pannon Várszínház előadása kontroll alatt tartotta ezeket, Egressy Zoltán szövegét a fizikai színház elemeivel kiegészítve.
A színpadon a Cholnoky család története és Veszprém múltjának egy szelete elevenedik meg. Ez a családtörténet pedig tragédiák sorozata, melyeken keresztül számos aktuális probléma, mint az alkoholizmus, a depresszió vagy az öngyilkosság kérdése szóvá tehető. Fiktív szövegrészek keverednek eredeti szövegekkel. Utóbbiak a két író, Viktor (Widder Kristóf) és László (Szelle Dávid) szépirodalmi, valamint a földrajztudós Jenő (Fehér László) szakmai feljegyzéseiből származnak.
A három testvér narrációja vezeti a cselekményt, mely darabosnak és csapongónak érződhet, ívében mégis megfigyelhető a lineáris szerkezet. Etűdökben, kis szekvenciákban, kiragadott pillanatképekben mesélik el a történetet. A testvérek születésével veszi fel a darab az események fonalát, keresztülvezet a családfő alkoholizmusán, Viktor lecsúszásán, legyen bármilyen tehetséges író is, László öngyilkosságának okain, Jenő tudományos előmenetelén, családalapításán, a világháborúban elszenvedett megpróbáltatásain, egészen élete alkonyáig.
A produkció másfél órájába sűrített tragédiamennyiség önmagában véve demoralizáló lenne, így szükség volt rá, hogy valamilyen módon oldják a feszültséget. Erre volt remek lehetőség a kalandos életű kalózkapitány karaktere (Pallag Márton). A figura Viktor regényhőse, aki váratlan pillanatokban megelevenedik, és lehetetlen, mégis tanulságos történeteivel lélegzethez enged. Vicces, Rejtő Jenő alakjaira emlékeztető szereplő.
Új kifejezési formára van szükség
Mivel az előadás színpadképe puritán, a színészi játék szerepe exponenciálisan növekszik. Minden figyelem az előadókra összpontosul, teljesítményük így alapvetően határozza meg a darabot. Játékuk milyenségén múlik, hogy a közönség be tud-e csatlakozni az elé tárt világba. Minden szereplőről elmondható, hogy remek teljesítményt nyújt, képes érzelmeket közvetíteni és érzelmeket ébreszteni még úgy is, hogy sokszor fizikai szempontból kitekert, feje tetejére fordított, bábszerű mozgásformát kell alkalmaznia.
Mi értelme ennek a kifacsart, szándékosan elidegenített megjelenítésnek? Rá kell ébrednünk, hogy szavaink nagy része kiüresedett, semmitmondóvá vált. Nem azért, mert jelentés nélküliek, hanem azért, mert túlhasználtuk őket, nem képesek már elérni az ingerküszöböt, ami a tartalmukhoz vezet. A leginkább súlyos szavak szenvednek ettől a jelenségtől, olyanok, mint a halál, a szenvedés, az erőszak. Új kifejezési formára van szükség, hogy a nézőt kizökkentse a konvenciókból, és ő újra a maga mélységében találkozzon ezen szavak jelentésével. A Pannon Várszínház a ritmus, látvány, mozgás elemeivel új szemszöget teremt, melyben létrejöhet a felismerés.
A Cholnoky-kód nem minden nézőnek fog tetszeni, sokak ellenérzésekkel távoznak majd. Mégis örülök, hogy megszületett ez az előadás. Bátor vállalkozás volt. Nem úgy szól, ahogy általában a színházat megszokhattuk, legalábbis itt, Veszprémben. Ám a színházművészetben pontosan ez a szépség: a sokszínűség, a változatosság, a kísérletező kedv. A lehetőség, hogy minden előadás alkalmával más lehet.
Szalai Renáta
Fotók: Pannon Várszínház
