Háy János lecsalogatta a talapzatáról a közel két évszázada szoborrá merevedett Petőfi Sándort, és hús-vér embert faragott belőle. Én vagyok én című szerepjátéka a Pannon Várszínház Karaffa drámapályázatára íródott, és A magyar kultúra napján mutatták be.
„Ha ma élne, gimis volna, amikor az első verse megjelenik, s még nem lenne diplomája, mikor meghal. Fiatalabb volt, mint Kurt Cobain vagy Jimi Hendrix. Senki nem értette, hogy tűnt el a Segesvár melletti csatatérről. Azóta keressük, hogy hol lehet. Van, aki a testét keresi, a maradványait, van, aki a lelkét. Az Én vagyok én a személyiségét akarja megtalálni, hogy hogyan gondolkodott a magyar irodalom máig koronázatlan királya az utolsó hónapokban, napokban. Miért áll közel hozzánk néha idegesítő, néha megrendítően ügyetlen alakja. S közben kiderül az is, hogy miként gondolkodott szerelemről, barátságról, harcról és halálról, s nem utolsó sorban az írásról. S mikor nézzük őt a színpadon, s elnevetjük magunkat, azt érezzük, nem egy tankönyv ízű merev alakon nevetünk, nem egy szobor áll előttünk, hanem a haverunk valahonnét a suliból vagy épp az utcából, a szomszéd házból vagy egy fesztiválról.” Ezt Háy János írta Petőfi Sándorról, mintegy darabja előszavaként.
És valóban: a színpadon egy érzelmektől túlfűtött, emberi hibákkal is bőségesen megáldott (közülünk ki nem?), hevesen gesztikuláló fiatalembert látunk, aki mindenáron szeretné megmenteni a hont, emiatt kevés ideje, energiája marad a családjára. Konfliktusa azonban nemcsak ebből adódik. Felemás a viszonya a menyasszonyával, később feleségével, Szendrey Júliával. A családi fészeknél sokkal jobban érzi magát a barátaival a kocsmában. Apósát ki nem állja. Kétszáz évvel ezelőtt a nőknek még nem volt szavuk ebben a hazában. Szendrey Júlia viszont maga is írt verseket. Parázs vita alakul ki a költő és Júlia között amiatt, hogy megjelentessék-e közösen a költeményeiket, vagy inkább ne. Aztán itt van Petőfi Sándor színészbarátja, aki megpróbál tükröt tartani a költőnek, megpróbálja őt szembesíteni a hülyeségeivel, ám az csak megy a saját feje után. Arra is felhívja költőbarátja figyelmét, hogy Karaffa című drámája, amellyel Petőfi a magyar drámairodalom alapjait szeretné megvetni, túlságosan dagályos, túl sok a szereplője (például 30 hóhér is szerepel benne), de a költő keményfejű, hajthatatlan.
Az előadásban elhangzanak versrészletek, amelyeket akkor még meg sem írtak, utalás történik emberekre (pl. Jászai Marira), akik akkor még meg sem születtek. Petőfi egy költői képre azt mondja, milyen jó filmjelenet lenne belőle, pedig hol volt még az ő idejében a film. Ezek annyira természetes elemei az előadásnak, hiszen Petőfi a kortársunk, egy hús-vér ember, mai, friss gondolatokkal.
Remek ötlet az előadásban az, hogy a szereplők folyamatosan versrészleteket írnak a falra, illetve törölnek le onnan. (Ebben a verspárbajban különösen jó jelenet, ahogyan Petőfi és Szendrey Júlia egymás verseiről vitatkoznak. Petőfi a cívódások közben észrevétlenül törli le a fekete falról a saját verse sorai közé „beférkőzött” Szendrey-sorokat.) A másik nagyon jó ötlet a fekete-fehér megjelenés, amelyet jól kiegészítenek a fekete falakra fehér krétával írt szövegek.
Az előadás fergeteges humorú, hatalmas lendületű. A színlap szerint kamaraszínházi és ifjúsági előadás. (Jelentem: felnőtt nézőknek is nagy élmény!) Jó lenne, ha minél több középiskolás megnézné! Hiszen Petőfi Sándor a haverjuk is lehetne…
Az Én vagyok én szereplői: Szelle Dávid (Petőfi Sándor), Kárpáti Barbara (Szendrey Júlia) és Lenchés Márton (Petőfi színészbarátja). Az előadást Vándorfi László rendezte.
Fotók: Pannon Várszínház