A Veszprémi Petőfi Színház PETŐFiFJÚ című musical-ősbemutatójában a lángoló szívű költő ifjúságába pillanthatunk be. Topolcsányi Laura darabját Szomor György Nádasdy Kálmán-díjas művész rendezésében láthatja a közönség.
„Ha ma élne, gimis volna, amikor az első verse megjelenik, s még nem lenne diplomája, mikor meghal” – írja Petőfiről Háy János. Nemzetünk költője mindössze 26 éves volt, mikor eltűnt a segesvári csatában. Petőfi minden magyar számára ismerős, bár egyre távolabbi. 2023-ban emlékéve van, így tökéletes az alkalom, hogy friss szemmel tekintsünk rá. Ahogy a musical címe is kommunikálja, ebben az előadásban a lángoló szívű költő ifjúságába pillanthatunk be. Megismerhetjük őt, még mielőtt a forradalom ikonikus figurájává vált volna.
A színpadkép – ellentétben a plakát sugallta realizmussal – tágas teret teremt, hangsúlyosan vetítéssel dolgozó, látványos. Mindez rendkívül hasznos, hiszen rengeteg helyszínen megfordulunk az előadás ideje alatt. Továbbá lehetőséget ad a látomásszerű, a realitásból teljes mértékben kiszakadó jelenetek megvalósítására. A fények szerepe ennek okán kiemelt jelentőségű, térteremtő erővel bír. Esetenként azonban túl sötétnek éreztem a színpadkép egészét, elbírt volna egy-egy erősebb fókuszú kiemelést.
A PETŐFiFJÚ témája relevánssá teszi a magyar motívumok használatát, ám finoman kezelik, magyaros lesz, de nem magyarkodó. Megmutatkozik a jelmezeken, és a hangszerelés ugyancsak tartalmaz népi elemeket, modern köntösben. A nemzeti színű lobogó pedig csak a darab végén jelenik meg.
Régi, ám jól bevált színházi praktika gyereket vagy kutyát vinni a színpadra. Instant sikerfaktor. Az előadás első jelenetében gyerekként láthatjuk Petőfit, ami meg is alapozza a hangulatot. Nagyon kedves felütés, és szerencsére nem öncélú. A darab végén visszaköszönnek a gyerekkor mondatai, a sárga cserebogár, a lódobogás, ám mindez egészen más színezetet kap, és keretbe helyezi a cselekményt.
Musicalről lévén szó, a látványvilág mellett rendkívül fontos a zene. A PETŐFiFJÚ zenei világa igazán sodró lendületű, és gyakran megzenésített versek képezik. Számomra kiemelkedő volt ezek közül a Föltámadott a tenger. A produkció nyíltan kimondva megfogalmazza: a költő Petőfi célja, hogy fellépjen a zsarnokság ellen. Találkozzon vele bármilyen formában. Iskolában, családban, katonaságban vagy írói munkájában. Éppen ezért mintadarab az imént említett, dallá komponált vers. Petőfi nem csak a forradalom hangja, hanem a magyar demokratikus identitás szószólója is: „Habár fölűl a gálya, s alúl a víznek árja, azért a víz az úr!”
Nagyon nehéz feladat egy ilyen ikonikus személy újrateremtése a színpadon. Petőfi élete tele volt hevülettel, nehézségekkel és folytonos mozgáskényszerrel. A költő nyughatatlan fiatalember volt. Ragány Misa (másik szereposztásban Kádár Szabolcs János) hatalmas lendülettel és átérzéssel formálta meg. A versek mintha sajátjai lettek volna. Színésztársai kíséretében szerethető, a kultúráért a végletekig rajongó Petőfit mutat fel. Az előadásba becsempészik a kor politikai és színháztörténeti kérdéseit. Megjelennek a Petőfi életében jelentős személyek, mint a szülei (Kőrösi Csaba és Módri Györgyi), Orlai Soma (Pásztor Márk), Jókai Mór (Keller Márton), vagy Szendrey Júlia (Taba Dorottya Lucia). Arany János azonban kimaradt, ami fájó pont, hiszen releváns és fontos kapcsolata volt Petőfinek.
A darab vállalása, hogy elvisz bennünket Petőfi gyerekkorától egészen az 1848. márciusi, bécsi forradalom híréig. Tehát a március 15-i budapesti események és a szabadságharc történései már nem esnek bele ebbe a spektrumba. Ahogy mondani szokás, az már történelem. Petőfi élettörténetének legjelentősebb időszaka így kiesik. Feltehetjük a kérdést – pusztán a dráma szerkesztésének szempontjából –: mi adja akkor a bonyodalmat, a cselekmény dramatikus ívét? Lenne lehetőség bőven. Kezdve a családi viszonyaitól, hogy apja nem fogadja el színházi ambícióit, sokáig nem térhet haza, majd mégis ő lesz az, aki az elszegényedett családot eltartja. Vagy lázadó természete, hogy szembemegy mindenkivel, aki el akarja nyomni. Vagy apósával, Szendrey Ignáccal való rossz kapcsolata. Ezek mind benne vannak ugyan az előadásban, de puhán lekerekítve, békésen beágyazva. Ez sajnos elvett a dráma éléből. A darab ráhagyja Petőfire a „lázongást”, nincs súlyos következménye, szembemegy, de nagyon úgy tűnik, nincs kivel szembemennie. Egyedül az előadás fináléjához érve érkeznek meg azok a hangok, amelyek ellentmondanak neki, vagy le akarják csendesíteni.
Minden hibája ellenére úgy gondolom, a Veszprémi Petőfi Színház méltóképp tiszteleg névadója előtt. Petőfi életében csak vágyott rá, most viszont megkapta a főszerepet a világot jelentő deszkákon. Újra közel kerülhet a hallgatósághoz, a hangja lehet, és általa örökké élhet.
Szalai Renáta
A vezető képen Ragány Misa Petőfi szerepében. Fotók: Veszprémi Petőfi Színház
