Gyermekké tettél – írta József Attila 1936-ban Gyömrői Editről, a pszichoanalitikusáról, aki iránt a terápia során vonzalmat kezdett el érezni. A Magyar Kultúra napján debütáló Reménytelenül című film, a pszichoanalízis folyamatát és a költőzseni szerelmének kibontakozását mutatja be. A mozipremiert most csütörtökön, a költészet napja alkalmából tartották.

József Attila alig száz évvel ezelőtt élt és alkotott, nemcsak a költészetben betöltött szerepe miatt fontos, de életútja is sokat elmond a XX. század emberének lelkivilágáról. Versei a mai napig a magyar kultúra legmeghatározóbb pillérjeinek egyike, kortárs művészetünk alapja. Azonban kicsoda is ez a néha őrültnek tűnő költő? Ki ez a szenvedélyes próféta? Ki áll kortalan sorai mögött?

A Reménytelenült a független játékfilmgyártó stúdió, a Rózsa Film alkotta. Rózsa Gábor rendező, író a költő életútja helyett, csak az 1935–36 között zajló pszichoanalítikus terápiáját szerette volna bemutatni. A mindössze 106 perces filmbe ennél több nem is fért volna bele – sőt, néha még ez is túl sűrűnek és töménynek hat. Azonban a gyártók törekedtek a precíz hitelességre, ezért rengeteg kutatómunkával a hátuk mögött álltak hozzá az alkotásnak.

A kis költségvetésű film mindössze 10 napos forgatással készült. Azonban Michl Juli, a Gyömrői Editet játszó színésznő és Sütő András, aki József Attilát alakítja, három hónapon át próbálták a jeleneteiket a rendezővel. A színésznő vágta egyébként a filmet is, ami külön figyelmet érdemel.

Lehetséges-e reprodukálni József Attilát?

A Rózsa Film vállalása meglehetősen nagy és rizikós. Nemcsak azért, mert a magyarok által annyira rajongott költőzseni bemutatására vállalkoztak, hanem azért is, mert József Attila világát és mentális állapotát bemutatni szinte lehetetlennek tűnik. Vagyis a költészetén kívül, persze.

Ez a megközelítés egyedülálló és példaértékű a film világában, bár színházi előzményként említhetjük Vecsei H. Miklós Mondjad, Atikám! című monodrámáját. A színház talán jobb választás a költő belső világának bemutatására, annyira jól sikerült, hogy a darabot a legmeghatározóbb színházi élményeim között tartom számon.

A filmben elmesélt pszichoanalízis során a költő traumatikus gyermekkorát próbálják felfejteni, a rögeszméire és gyermekiségére rávilágítani. Ahelyett, hogy versszavalásba csapott volna át a történet, szigorúan a betegség vonalán mozgott, és csak a verseiből származó képekkel, idézetekkel utaltak a költészetére. Ez a megoldás segített a fókusz megtartásában, egy ilyen gazdag életút bőven adott volna mellékvágányra is lehetőséget, de ezt ügyesen elkerülték az alkotók. 

A film azonban néha túlságosan is elmélyül a szakmában, de jó, ha ismeri a néző a pszichoanalízis alapjait, mielőtt beül a moziba. Ennek a szakmaiságnak, szigornak is megvan a helye, hiszen láthatjuk, hogy Gyömrői Edit egy ilyen intim szituációban, a beteg elmével szemben csak így tudja megőrizni a függetlenségét és érinthetetlenségét. Legalábbis József Attila előtt, a történet során azonban kibontakozik az is, hogy mennyire megviseli őt magát is a terápia.

Nagyon fáj – Helyesen ezt ki tudná kimondani?

József Attila világába azonban ezeken a terápiákon át is bepillantást nyerhettünk, hiszen költészete is ezen alapszik. Rózsa Gáborék a meglehetősen gazdag és fantáziadús világára fiktív álomképekkel próbáltak ráerősíteni. Néha azonban ezek a víztározóban készült jelenetek a giccs határát súrolták, és pont azt a takarást – vagy éppen valódi kitárulkozást – nélkülözték, ami annyira jellemzi József Attila költészetét. Habár az elképzelés érthető, bátorságra vallott volna sokkal kevésbé expliciten ábrázolni a mentális betegségét.

Michl Juli és Sütő András mindent megtesznek, hogy pontosan hozzák a néző elé a pszichoanalízis résztvevőit, az analitikust és az analizáltat. Habár a színészi játék itt-ott megrebben és zökkenőmentes alakítás helyett „színészi játékba” csap át, de látszik, hogy szívüket-lelküket beletették. A magyar filmvilágban ritkán adódik ennyire nehéz szerep, mint József Attilát alakítani.

József Attila, ahogyan sokan nem ismerik

A magyar irodalomoktatás már nagyon régóta kritizált terület. Gazdag kultúránknak köszönhetően számtalan költőt és írót illene tanítani a felnövekvő nemzedéknek. A kérdés viszont az, hogy biztosan erre a „felszínes műveltségre” érdemes-e törekedni, vagy – akár áldozatok árán is – egy-egy alkotót valóban bemutatni és megszerettetni a diákokkal.

A film különleges, hosszú jelenetekkel dolgozik, természetes fényvilággal és kissé szokatlan operatőri munkával. A szövegkönyv központi eleme a költőről szóló műnek. A párbeszédek pont ezért intellektuálisak és túlzsúfoltak képekkel, filozófiával és utalásokkal. Mindez egyszerre erősségként és gyengeségként is hat, nem teljesen sikerült kiaknázni az ebben rejlő potenciált. A katarzis inkább művi, mint természetes. De a hatás ettől még ugyanúgy működik – elgondolkodtat, feltölt és beszélgetésre, olvasásra buzdít. 

Ennek ellenére egy jó filmről van szó, izgalmas, hiánypótló témaválasztásról. Elismerendő, hogy az alkotók mertek egy ilyen nagy kaliberű és nehéz történethez nyúlni. József Attila annyira központi figura a kultúránkban, hogy valamilyen viszonya, elképzelése mindenkinek van róla. Pont emiatt mindenkinek nem fog, és nem is tud tetszeni. De a Rózsa Film megcsinálta a háziját, elvégezte a kutatómunkáját és minél precízebben próbálta ábrázolni a történteket. Ettől egy hiteles és élvezhető filmet kaptunk. Újra fogom nézni.

Vezető kép forrása: kultura.hu

Képek forrása: Rózsa Produktum