Nemesvámos határában besétálunk a Baláca pusztai római kori villagazdaság területére. Lábunknál lila és sárga virágok virítanak a romok között, fejünk fölött hatalmas öreg hársfák. Körbe, ameddig a szem ellát repceföldek és méhlegelő színes csíkjai. Időtlen nyugalom. Szerintem, nincs olyan veszprémi, akinek ne jutna eszébe Palágyi Sylvia régész ezen a helyen.
Palágyi Sylvia régész, a római világ kutatásával vált nemzetközileg ismert szaktekintéllyé, 1976-tól három évtizeden át volt Baláca programvezető régésze. „A Dunántúl – mai ismereteink szerint – legnagyobb villagazdasága az ő elhivatottságának, kutatásainak és tudatosan építkező szakmai munkájának köszönhetően emelkedett a legjelentősebb hazai római kori emlékek sorába, s vált egyúttal népszerű turisztikai célponttá is” – írja róla Perlaki Claudia, A teljesség szimbóluma című könyvének szerkesztője. A Séd-könyvek-sorozat 4. köteteként megjelent kiadványban olyan részletekről is ír Palágyi Sylvia a római korról régiónkhoz kötődve, amelyekről csak az tudhat, aki közelről szemléli ezt az antik világot. A civilizációt, amely tökéletes építészeti alkotásokkal, műszaki mesterművekkel kápráztatott el bennünket.
A Baláca pusztai római kori villagazdaság volt a környék földművelésének a központja, vélhetően a csopaki szőlőskertekig húzódtak az érdekeltségei. Amennyire a romkert érzékeltetni tudja, milyen is lehetett egykor a birtokközpont, nem is annyira a monumentalitása, mint a precizitása, a szigorú és logikus tagoltsága kápráztat el bennünket. A harmóniája és különlegessége elsősorban talán éppen a helyválasztásában rejlik. A római út és a Balaton közelében, szántóföldekkel övezve maga lehetett a nyugalom szigete. A körülbelül kilenchektáros gazdaságot kőfal vette körül. A földbirtok középpontjában állt a villa, hozzá csatlakozott a falakkal körülvett kert és más különböző funkciójú épületek. Valamikor az I. század végén kezdték építeni. A tagolt, központi épületet terrazzoburkolatú folyosóval vették körül. A villa belső kertet zár magába, ahogy a mediterráneumon szokás. Még vízvezetékük és fürdőjük is volt. Igazi vidéki luxus.
Ma már többnyire csak az alapok láthatók, szabályosan és pontosan lerakott téglák. Sem az idő, sem a víz, sem a barbárok fejszéi nem tudták lerombolni ezeket a falakat. Így kell építeni, ilyen állandóságra és tartósságra törekedve.
A műszakilag logikus kialakítás mellett a poézis nyomai is felfedezhetők a Magyar Nemzeti Múzeum kiállítóhelyeként üzemelő romkertben. A fecskék a belső udvar freskóján és a szőlőfürtöt szorongató Dionysos Kind, a mámor gyermekként ábrázolt istene vagy a pompás fácán a mozaikpadló közepén.
(A galéria bármelyik képre kattintva kinyílik.)
Ennél sokkal több apró részletről olvashatnak az érdeklődők Palágyi Sylviának a Séd-sorozatában megjelent könyvéből. Az olvasást érdemes balácai kirándulással összekötni, hiszen csupán tíz kilométerre van Veszprémtől és a Balatontól is a nagyközönség előtt 1984-ben megnyílt római villagazdaság Nemesvámos és Veszprémfajsz között. Akár kerékpárral is megközelíthető.
Közben évezredeket utazhatunk visszafelé az időben. A római világ körül csodálatosak a fák, virágok is. Úgy érzem, itt minden fa egyéniség, megvan a tere. A lekaszált tisztásokon úgy állnak a hársfák, mint derűs őrök. Tövüknél múltba merült világok falai és kövei hevernek.
Vezető képünkön: A római világ romjai körül csodálatosak a fák is. Fotó: Programturizmus
