Az egyik kedvenc sorozatom forgatására majdnem öt hónapig próbáltam bekerülni a statiszták közé. Végül egyetlen felvétel erejéig sikerült. Nagy élmény volt. Cserébe hagytam, hogy vörösre fessék a hajamat, illetve két napot áldoztam fodrászra és ruhapróbára. Elképzelni sem tudom, milyen érzés lett volna, ha csak a díszlet előtti padokig jutok.
Rolling… Action!
Néma csend. Valaki azt ordítja, hogy „cut”, és újra elkezdődhet az élet. Körülbelül negyvenszer hallgathatták végig ezt a jelenetbe be nem került statiszták. A forgatás tizenöt óráig tartott. A legkevésbé szerencsések már 4.15-kor a helyszínen voltak, és egy órán belül súlyos jelmezekbe bújtak. Több mint fél napon át fűzőben, feltűzött hajjal próbálták elütni az időt. Haza ők sem mehettek korábban. Fizetésüket persze ugyanúgy megkapták, mintha szerepeltek volna a felvételen, de néha nehezebb semmit sem csinálni, mint tenni valami megterhelőt.
Kis pénz, nagy élmény
A statiszták jól ismerik a kiszámíthatatlanság és a rugalmasság fogalmát. Néha csak éjszaka jön meg az üzenet, hogy másnap hajnalban hova kell menniük forgatni. Máskor a helyszínen közlik velük, hogy egy kényelmes háttérszerep helyett sportextrát kéne alakítaniuk, és mondjuk nyolcvanszor szívinfarktust imitálva a földre esniük. Ha kell, egy nap kétszer csinálnak Covid-tesztet, és téli ruházatba bújnak a nyár közepén. Cserébe sokszor lekezelő statisztafelügyelőket, ehetetlen ételeket kapnak. Jogaik alig vannak, akad, hogy ki sem fizetik őket.
A kamera sodrásában
Magyarországon a filmgyártás a fénykorát éli. Na, nem a hazai produkciókat értem ez alatt! Amerikai sikersorozatok és Oscar-díjas filmek sora forgott magyar földön. Sokmilliárdos ipar, aminek a magyar háttérszereplők mindössze halvány árnyékát vihetik haza. Magyarországon az extrák inkább hobbiból szerepelnek, mint hivatásként. A fizetés ugyanis csak a harmada vagy negyede annak, amit külföldön kereshetnének. Az órabér sokszor 1500 Ft körül alakul. A kis összegért cserébe viszont mindent adnak, amit csak egy ember tud. Nem csak fizikailag és szellemileg teszik bele a maximumot, de igazán lélekből dolgoznak a forgatásokon. Valami folyton újra és újra a kamera elé sodorja őket.
A filmes atmoszféra engem hamar magával ragadott. Tetszett az exkluzivitás élménye, a hatalmas pörgés, a kosztümök. Tetszett, hogy az emberek 16 óra talponállás után is képesek lélekszakadva menekülni, ha erre kérik a stábtagok. A nehéz körülmények egy napra idegenből közeli barátokká teszik a statisztákat. Különleges élmény látni, ahogyan több száz ember összegyűlik egy napra, és mindenki megfeszülve azon dolgozik, hogy valami értékeset alkosson. Még ha az aznapi forgatáson az alkotásnak csak egy minimális részletét is veszik fel.
Ilyen a statisztaélet
Amióta alkalmanként háttérszereplőként dolgozok, teljesen más dolgokat látok meg a filmekben. A buli jelenetekben észreveszem az egy perc erejéig felspannolt testeket. Tudom, hány órányi munka állhatott egy 15 másodperces felvétel mögött. Figyelem a jelenetek hátterét, és mosolyogva veszem észre, hogy még velem is sikerült elhitetni, hogy a tömeg valóban az, aminek látszik. Holott pontosan tudom, hogy közben a statiszták beszélgetés helyett Petőfi-verset tátognak, vagy pedig az agyonhallgatott színészi monológot parodizálják. De mégis hiteles és mégis egész, tőlük egész a jelenet. Az egyik kedves élményem, amikor valahol Budapesten, hajnali kettőkor, ‘20-as évek jelmezébe bújva padokon feküdtem, mellettem rengeteg etnikum, rengeteg személyiség. Nem számított, hogy 24 órája még a létezéséről sem tudtunk a másiknak, a 16 órás forgatás végén együtt próbáltunk erőt gyűjteni az utolsó jelenetre. Hamarosan hívtak bennünket, mi pedig megfeszítve minden tagunkat újra felkeltünk és bekokózott, őrült bulizókat játszottunk. Hát ilyen ez a statiszta élet.
Szerző: Kovács Hanga
