Nem azt mondom, hogy ez a Simicska-féle beszólás szalonképes, jó társaságba illő, elfogadható marasztalás lenne, de hol van errefelé az úri közeg, amelyben érdemes lenne szalonképesen káromkodni? Az igazán nem várható el tőle, hogy egy „a veréb rúgjon meg” átokkal sújtsa a kormányfőt. Már elnézést, káromkodik ilyen ostoba módon egy magyar ember? Nahát.
Tehát ott tartottunk, hogy a csaknem adekvát baráti vulgaritásban megnyilvánuló politikai minősítést nem csak elviseljük, hanem egyre szórakoztatóbbnak tartjuk. A szerző által népszerűsített értékelése ki sem maradhat a politikai közbeszédből. Mostanában a g-napi folytatólagosság és következetesség jegyében szórakozunk napok óta, szó szerint röhögünk.
A „hogyan mossunk agyat” politikusi kiskáté szerint az embereket le kell szoktatni a gondolkodásról, az a jó, ha az üzenet infantilis, ütős, rövid és adott esetben obszcén. Az emlékképek, amelyeket a káromkodáshoz kapcsolunk, beleégnek a memóriánkba. Hát nem? Simicska részéről a beszólás egyértelműen élvezetes és hasznos volt, a célzott személy viszont agresszív kommunikációs jelzésként élte meg olyannyira, hogy a párttársai is megsértődtek rajta, miközben a G-nap örök érvényű hakniként került be korunk történelmébe. Jó lenne elfelejteni?
Csakhogy Simicska következetes és nagy macher, az ellenfél pedig kisstílű, azonnal felhördül, intézkedik, ahelyett, hogy nagyvonalúan lesz@ná. A leghülyébb sajtótájékoztatókat és a legvacakabb munkát a kormányzó párt mindig a Fidelitas párttagocskáikkal végezteti el. Buzgómócsingok mozgósítva, nekiesnek, tépik, festegetik, túllihegik. Mások pedig elméláznak azon, hogy most akkor ez szólásszabadság-e, vagy rongálás?
Újabb mázolmányok teremnek az éjszaka leple alatt, újságok, tévék népszerűsítik a plakáton olvasható közérdekű közleményt, ifjú piktorok olajfestékes kannával szaladgálnak a városban, a polgármestere közleményt ad ki… Ily módon járulunk hozzá valamennyien veszprémi G-napocskánk jó hangulatának szinten tartásához. Ebből a vidámságból Kukacunk sem maradhatott ki.
