NŐK/FÉRFIAK – Ki figyel jobban a gumira?
Míg az utakon óvatosabb hölgyek elsősorban az abroncsnyomással kapcsolatos problémák, valamint a padkák és kátyúk okozta sérülések miatt, addig a ...
Míg az utakon óvatosabb hölgyek elsősorban az abroncsnyomással kapcsolatos problémák, valamint a padkák és kátyúk okozta sérülések miatt, addig a ...
A jubileumi, 50. Kékszalag verseny beteríti a Balatont. Soha nem volt még ennyi hajó egyszerre Közép-Európa legnagyobb taván. Több mint ...
Egy friss közvélemény-kutatás szerint a teljes népességnek csupán 41 százaléka támogatja a paksi atomerőmű bővítését. Az oroszoktól felvett hitelről pedig ...
Két bajnoki cím, három ezüst és gy bronz a jutalma a kőkemény edzésmunkának, ezzel a VKE-NELSON Pepperl+Fuchs Team a második ...
Idén hetekkel korábban kezdődhet a szüret az ország legtöbb borvidékén. A szőlő csaknem mindenhol megfelelő állapotú, így mennyiségben és minőségben ...
Ha nem Európa szerencsésebb (főleg északi) felén éljük le az életünket, akkor túl sok egészséges évre ne számítsunk idős korunkban ...
Hetven éve, 1948, július 23-án született Széki Patka László költő, aki már tizedik esztendeje nincs közöttünk. A költő özvegye, Fábián ...
A hagyományoknak megfelelően a Balaton Bajnokság előtt a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club a legifjabb generáció számára rendezte meg ...
Sokan belföldre tervezik a nyaralásukat, ami nem véletlen, hiszen ez többnyire kevesebb szervezéssel, rövidebb utazással jár, és már itthon is ...
Földünkön évente egy decibellel nő a háttérzaj mértéke. Napjainkban emiatt az unió lakosságának 40 százaléka, a magyar lakosságnak pedig 25 ...
Szó szerint a nyakunkba szakadt a dinnyeszezon. Miközben dinnyehegyek várnak a vevőkre, a termesztők kongatják a vészharangot: 800–1000 forintos órabérért ...
Orbán Éva négyszer is 67 méter fölé jutott, Halász Bence pedig 78 méter felett teljesített a 60. Balaton Bajnokságon. Kifejezetten ...
Öt évvel ezelőtt volt Veszprémben egy junior férfi kézilabda csapat, amely Csoknyai István edző rendkívül hatékony szakmai munkásságának köszönhetően letarolta ...
A kórház egyik – most éppen közepesen zsúfolt – várótermében egy asszony kisgyermeket szoptat. Nincs ebben semmi különös, bár a ...
Csalás gyanújával ismeretlen tettes ellen nyomoz a rendőrség az Ikarus Egyedi (Ikarus EAG) által gyártott egyik mammográfiás szűrőbusz ügyében – ...
Veszprém város online közéleti portálja