TIZENÖT MÉTER – Bekötőút lóhalálában
A Veszprém irányából Csopak felé közlekedők az utóbbi napokban felfigyelhettek arra, hogy a csopaki Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ behajtójánál ...
A Veszprém irányából Csopak felé közlekedők az utóbbi napokban felfigyelhettek arra, hogy a csopaki Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ behajtójánál ...
Aki járt már Káptalantótiban, a Liliomkert Piacon, annak nem kell ecsetelni, mivel találkozik az odalátogató. Aki pedig még nem járt ...
Úgy 23 évvel ezelőtt, amikor új otthont építettünk, nem volt kérdés a televízió-szolgáltató választása, mert még akkor sem váltottunk, amikor ...
Nem mese ez, még ha elsőre annak hangzik is. Legfeljebb meseszerű. A forrás ezer százalékig hiteles, mivel az anyai emlékezet ...
A Kabóca Bábszínház évadzáró társulati ülésnek részeként a színház dolgozói Nagyvázsonyba, a Kinizsi-várba kirándultak. Ez a program a 2016/2017-es évad ...
Pablo sok szempontból az állatkert legkülönlegesebb lakója. 1977-ben született a San Diego-i állatkertben, idén szeptemberben tehát már a negyvenedik születésnapját ...
Városi strand lesz a Március 15. utcában – erről döntött a képviselő-testület 2007 őszén. Az akkori sajtóinformációk szerint a 2008. ...
Ritkán hallunk az adománygyűjtések utóéletéről, kevés a visszajelzés arról, sikerrel jártak-e az erőfeszítések. Kislőd esetében más a helyzet. Az összefogás ...
Hőségriadó. Idén az első, de nem az utolsó, hiszen messze még az ősz. Sok országos és helyi médium már az ...
Az egyszerűségre, természetességre, tiszta interpretációra törekvő Suyoen Kimtől az egyediségéről, újszerűségéről világhírűvé vált Ray Chenig idén is több világsztárt hallgathat ...
A Nemzetközi Rotary Club részeként megalakult a Rotary Club Balatonfüred–Veszprém. Az alapító charterünnepségen a Rotary magyar kormányzója, Pénzes Ilona köszöntötte ...
Négy nap, 1500 sportoló, több mint 100 csapat, hat sportág (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, röplabda, atlétika, úszás) és milliónyi élmény. Így ...
Figyeljünk rájuk, figyeljetek a gyerekekre! – így hangzik az ENSZ idei üzenete a kábítószer ellenes világnapon, amelyet ugyanez a szervezet ...
Rangos nemzetközi részvétellel, társklubok képviselőinek jelenlétében zajlott Magyarország első Ifjúsági ZONTA Clubjának avató ünnepsége a veszprémi zeneiskolában, ahol a csaknem ...
Két éve született a Kukac. Miközben a kétharmad élethalál harcát vívja Brüsszellel, Soros bérenceivel, a CEU-val, Simicskával, a liberálisokkal, civilekkel, ...
Veszprém város online közéleti portálja