Ezt kérdezik Kásler Miklóstól demonstrációjukon a tanár szakos egyetemisták március 16-án délután. Hozzájuk hasonlóan százezer szülő is azon töpreng, ki fog tanítani aznap délelőtt, a meghirdetett pedagógussztrájk napján.
Egy hónapja a közösségi oldalakról vagy személyes beszámolók alapján értesülnek a szülők a majd ötvenezer tanár engedetlenségi mozgalmáról. Az iskolák küldenek nekik levelet, van, ahol a tankerületektől is kapnak figyelmeztetést, ami akár fenyegetésként is olvasható, de az engedetlenség délelőttjén a diákok többnyire az intézményben tartózkodtak. Március 16-ától azonban a pedagógus szakszervezetek határozatlan időre hirdetik meg a sztrájkot. Az iskolák legelszántabbak munkatársai egyeztettek a szülőkkel, és kérik, támogatásuk jeleként aznap ne küldjék gyerekeiket iskolába. A legtöbb helyen az üzenetek bizonytalanok, a tanárok nehezen szánják el magukat a teljes tiltakozásra. Az összefogás és a közös kiállás ellenére petíciójuk még mindig lóg a levegőben.
Még minisztériumuk sincs
A kormány, amelyik annyira tartja „fontosnak” a jövő nemzedékét, hogy oktatásuk irányítására még minisztériumot sem állít, egy hónapja nem vesz tudomást arról, hogy mi történik az iskolákban. Egy újságírói kérdésre a tárca nélküli miniszter válasza: azt kéri a kormány a tanároktól, amit a mozdonyvezetőktől is, tekintettel a háborúra, ne szüntessék be a munkát. A mozdonyvezetők elhalasztották tervezett munkabeszüntetésüket. Csakhogy a tanárok nem egyszerűen több pénzt szeretnének, hanem normális munkafeltételeket, a hatékony munkához elengedhetetlen kiscsoportos oktatás lehetőségét, korszerű tankönyveket, szakmai és módszertani önállóságot.
Évek óta nincs szakmai párbeszéd
A tárcát irányító miniszter négy hét alatt nem vette a fáradságot, hogy konzultáljon a tanárok képviselőivel, mi több, államtitkára nem engedte be a szakszervezetek vezetőit a minisztériumba. Évek óta nincs fórum, ahol szakmai párbeszéd folyhatna arról, ki fog itt tanítani. A kritikus véleményekre most sem hangzott el egyetlen érv sem, politikai módszerekkel, lejáratásokkal igyekeztek hitelteleníteni az engedetlenségben részt vevőket. Egyértelmű, hogy a kormánynak nincs elképzelése a közoktatásról.
A szülőket is levegőnek nézik
Az EMMI minimális tájékoztatással sem segíti a szülőket, honlapján egyetlen árva sor sincs arról, ki fog tanítani és miképp március 16-ától. Ellenben van közlemény a 9,3 milliárdos kórházfejlesztésről, robotsebészeti beavatkozásról, laptoposztásról, de hogy mit csináljanak a nemzeti ünnep után egy nappal a kedves szülők százezrei, arról egy betű sem. Ezzel nemcsak a tanárokat, a szülőket is levegőnek nézik. Csak a diákokat nem tudják. Ők felvonulásukon kérdezik: ki fog itt tanítani, kiülnek a parlament elé, mert tudják, a játék az ő bőrükre megy.
Jön a sztrájk és több demonstráció is lesz
https://m.eduline.hu/kozoktatas/20220308_sztrajk_tuntetes_szolidaritas?fbclid=IwAR3k8uDXUoNHpyIsljSjb74XwDmECG3q6RlU5CPYp4hHPUDUQHMA_WImgF4
Fotó: Blic