Létezik, hogy két ember ugyanazt álmodja: találkozik a másikkal? Mi a magyarázata annak, hogy megérezzük, ha valaki erősen gondol ránk és gondolatban hív? Mi a halál? Mi történik a halál után? Mi a magyarázata annak, hogy úgy érezzük, kedves halottunk nem a porhüvelyében fekszik a koporsóban, hanem itt van a szobában, keresgél a holmijai között, leveri a szemüvegét?
Sorolhatnánk vég nélkül a tudományos szempontból értelmezhetetlen eseteket, kezdve a távolbalátás képességétől a nagy misztériumig, sorolhatnánk a kérdéseket, amelyek a józan embert nyugtalanítják, sőt bosszantják, mégsem talál rájuk magyarázatot a tudomány. Éppen ezért állandóan itt kísértenek a gondolkodásunkban, a képzeletünkben.
Amikor a racionális tudománynak nincs válasza, olyankor fordul az ember a titkos tudományokhoz, amelyek azt tanítják, hogy például minden ember valamiféle elsüllyedt, elfelejtett ősi tudást hordoz magában. Olyasmit, amit ma már nem ismerünk és amiről már nem is akarunk tudni, mert ellentétben áll a józan ésszel, alapjaiban támadná meg a világrendünket. Ez a bennünk elsüllyedt másfajta ember még közvetlen kapcsolatban állt a természettel és a kozmosszal, sejtései, megérzései olyan kifinomultak voltak, mint bizonyos állatoké, azzal a plusszal, hogy mellette még emlékezni is tudunk, azaz emberek vagyunk, akik hellyel-közel képesek vagyunk befolyásolni a nem-emberi világot.
Szóval, nagyon érdekes ez az egész észszerű, ugyanakkor ésszerűtlen világ, amelyben élünk és amit próbálunk megfejteni, irányítani. Minél többet tudunk, annál inkább felfogjuk, ismereteink mindmáig mennyire hiányosak. Ám az ember jó ideje már az ismeretlenről nem igazán rejtélyként gondolkodik, hanem inkább mint megoldásra váró feladatról. A megoldás pedig csupán idő és ész kérdése. A felvilágosodás kora óta úgy gondoljuk, emberfölötti valóságok nincsenek, legfeljebb butaság, babonaság, őrület, vagy nevezhetjük bárhogy. Egyszerűen diszkvalifikáltuk az irracionalitást. Leszámoltunk vele. Erre mondják az okosok, hogy ilyen mereven elzárkózni csak attól szokott az ember, amitől fél. A művészetekben viszont elfogadjuk, egy fimet nézve, regényt olvasva, vagy zenét hallgatva nem szégyelljük bevallani, hogy igen, igen, igen, valamiféle csodára vágyunk, mert a legjobb, amit nem tudunk, amit fel se foghatunk, a legszebb, amit el se hiszünk.
Szövetségesek vagy riválisok? címmel tartott érdekes előadást Veszprémben, az MTA VEAB székházban Láng Benedek történész a természettudománynak a mágiához, valláshoz, humán tudományokhoz való viszonyáról. Mint tudjuk, ez a kapcsolat a mai napig igen konfliktusos. Ma már ugyan nem vetnek máglyára tudósokat, mint például anno Giordano Brunót, aki olyasmit állított, ami alapjaiban forgatta fel az addigi tudományos gondolkodást, és nem égetnek boszorkányokat. Azonban nehezen fogadja el egymást a reál és a humán tudomány, holott igazán jól kiegészíthetnék egymást, lehetnének szövetségesek is, ami akár produktív eredményt is hozhatna. Hiszen az ellentmondás nem feltétlenül rossz – állítja Láng Benedek. Ezeknek a küzdelmeknek a hasznát nehéz nem látni.
