A veszprémi főutca sarkán, harmonikusan vibráló élénk színeivel egy apró üzlet hívja fel a járókelők figyelmét. Az Üvegcse kirakata mögött egy miniatűr bolt és egy kis műhely rejtőzik, a pult mögött Magasházi Julianna. A művész életútjáról és a szenvedélyéről, az ékszerkészítésről, az üveg csodájáról beszélgetünk.
– Hol is kezdjem? – tűnődik. – Nyomdában vállaltam munkát, olyan szakterületen, ami már akkor kihalófélben volt. Talán egy évet sem dolgoztam, amikor megjelentek a számítógépek, így hát átnyargaltam a számítógépes grafika irányába. Jó ideig a kedvemet leltem a tördelőszerkesztői munkában, de változásra vágytam. Ekkor leltem rá az üvegre.
Nagy szerelem volt. Borzasztóan érdekelt az üveg, mert ihlető újdonságokat lehet belőle kihozni: a színeket, a fényt, a formát s mindez az újdonság erejével hatott. Az üveg végtelen lehetőséget kínál a kreativitás kibontakozására – meséli Julcsi a történetét arról, hogyan is kezdett ólomüveg-technikával foglalkozni. És hosszú ideig meg sem vált tőle.
– Úgy 25 év után azt vettem észre, hogy kezdenek elfáradni az ujjaim, mert a folyamatos csiszolás nagyon megerőltető volt. Igen, ebben már éreztem a munka „férfias” jellegét. Férfikéz valószínűleg jobban bírja az ólomüveg megmunkálásával járó kemény munkát, de nekem sajnos egyre több nehézséget okozott. Bármennyire szerettem, akkor úgy éreztem, hogy muszáj áttérnem egy másik technikára, ami legalább akkora szerelem lesz, mint az előbbi.
Ekkor köszöntött be az életembe az ékszer. Adódott a lehetőség, hogy akkor ezzel kell foglalkoznom, és erre kell a nagyobb hangsúlyt helyeznem. Ez már egy olyan technika, ami legalább annyira megtetszett, mint a Tiffany, de sokkal kíméletesebb. Az ötvösséget pedig két éve fejeztem be. Szerettem volna megadni magamnak azt a szabadságot, hogy én alakítom a fémet az üveghez. Az üveget helyeztem az ezüst vagy az arany szolgálatába.
Mitől lesz egy munka „férfias”?
– Talán másképp gondolkodnak, más a tervezési folyamatuk – tűnődik el Julcsi. – Szerintem alapvetően nincs különbség a férfi és női alkotói munka között. Inkább azt mondanám, hogy mindenkinek más, egyedi az alkotói készsége, és ez nem függ attól, hogy a művész férfi-e vagy nő. Engem sokszor akár egy szőnyegminta, egy kendő, a színek, egy forma, az art deco, könyvborító, mitológiai elemek, néha a vásárlók inspirálnak.
A férfiművész is tud határok nélkül végletekben gondolkodni. Szerintem bennük is van egy jó adag nőies vonal, ami révén érzékenyebbek a radarjaik. Abban viszont biztos vagyok, hogy a nők merészebben nyúlnak a színekhez, bátrabban kombinálják őket – vélekedik Julcsi.
– Találkoztál-e előítéletekkel, meglepődött-e valaki, hogy nőként dolgozol ezekben a szakmákban?
– Igen, férfiak részéről az üvegesmunkáknál. Nagyon érdekes, hogy először telefonon kerestek meg, régen nem mindenki tudta, ki lesz a vonal végén, a telefonszámok csak jöttek-mentek. Amikor keresték az alkotót és mondtam, hogy én vagyok, kissé meghökkentek. Előítéletek nem nagyon voltak, inkább rácsodálkozások. Vásárokban is sokszor jöttek hozzám a kérdéssel: ezt mind ön készítette, hogyan? Ilyesmi megtörténik, bár már egyre ritkábban.
– Munkád során hogyan tudod kifejezni egyediséged és női kreativitásod?
– Rengeteg kollégám van, de mindenkinek más a stílusa. Szerintem az a lényeg, hogy mindenki ráleljen a saját stílusára. Ha másolsz, annak nincs értelme. Az anyagon keresztül kifejezésre kell juttatnod mindazt, ami benned van. A gondolatom és a szívem viszi a kezemet, ezt nem lehet átadni egy alkalmazottnak sem. Alig vártam, hogy az ötvösség segítségével is kifejezhessem magam.
– Mit tapasztalsz, milyen változásokon megy keresztül a divatipar?
– Nagyon üdvözlöm, hogy megjelent a divatipar új trendje hogy ne csupán a tökéletes embert mutassuk. Nem vagyunk tökéletesek, se kívül, se belül. Az igényesség és a stílus legyen meg, de a legfontosabb, hogy miként fejezzük ki önmagunkat. Az első benyomás nagyon fontos. A külsőd utal arra, hogy legbelül, harmóniába élsz magaddal. Ezt nevezem pozitív kisugárzásnak! Támogatom azt a trendet, hogy a divatipar felkarolja a nem tökéleteset is, az érdekeset, a különlegeset – szögezi le a művész.
Julcsi hozzáfűzte, hogy bár az élet sokszor térdre kényszerítette, sosem adta fel, hajtotta a vágy, hogy azt csinálja, amit igazán szeret. Bár szakmáinak férfias jellege sokszor valóban kihívások elé állította, úgy érzi, hogy megtalálta az útját. Miután megismertem a művészt, bátran bíztatok mindenkit, hogy látogassa meg a varázslatos Üvegcsét, és csodálja meg Julcsi különleges munkáit.
Szerző: Tihanyi Kata