A kártyás fizetés elterjedése miatt úgy hírlik, végveszélybe került a borravaló évszázados intézménye, amit már úgyis megrengettek az adójogszabályok és a különféle elosztási taktikák.
Nincs visszajáró apró, amit elégedettségünk jeleként otthagyhatnánk a pincérnek. Egyre többen fizetünk kártyával, ami azt jelenti, hogy a pontos összeget veszik le a számláról a vendéglátóhelyeken. Ez az összeg a legtöbbször már tartalmaz úgynevezett szervizdíjat, amitől akár meg is nyugodhatnánk, hogy ezzel le van tudva a jatt. A gyakorlatban azonban ez nem pont így van, mert a szervizdíj igaz, hogy bekerül a személyzet jövedelmébe, de adózni kell utána, szóval bonyolultabb, mint egy kis apró cashben.
Ugyan, kinek van még aprója?
Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem sokkal örömtelibb volt készpénzben borravalót adni, ha úgy éreztem, megérdemli az illető. Persze most sem tilos a szervizdíjon felül még jattolni, de ki hord már magánál aprót, legfeljebb a parkolásra gyűjtjük az autóban, de azt is inkább telefonnal fizetjük.
A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy kicsit elege is van már az embereknek a borravalóból, pontosabban abból, hogy lépten-nyomon borravalót várnak tőlük, miközben rendesen megemelkedtek a vendéglői árak. – Nekünk ki ad? – kérdezik a vendégek. Ők nyilván örülnek, hogy a kártya megszabadítja őket ettől a kötelességtől.
A munkáltatóknak lesz nehéz kitalálni, hogyan kompenzálják a borravaló elmaradását a felszolgálóknál, hiszen eddig pont ez a kis „feketepénz” tette vonzóvá a pályát. Egy nyári balatoni szezonban összejött a borravalóból pluszban akár egy-két fizetés is, már ahol nem kötelező beadni a közösbe.
Tévhit: A jatt közvetlenül a pincérhez kerül
A vendéglők nagy részében egyesítik az összes borravalót, és a pénzt elosztják a pincérek között. De sokféle más gyakorlat is van. Előfordul, hogy lehetővé teszik a pincérek számára, hogy megtartsák a borravalójukat, és úgy adjanak belőle mondjuk a szakácsnak, ahogyan jónak látják.
Mindenki megérzi, ha ez a „feketekassza” eltűnik. Már így is nehéz képzett felszolgálót találni, és nem lehet már őket minimálbéren tartani, hogy a borravaló majd kiegészíti. A koronavírus-járvány alatt, 2020-ban és 2021-ben a felszolgáló közül sokan pályát váltottak. Rájöttek, hogy több pénzért vannak jobb lehetőségek, kevesebb munka és stressz. Nekik már a borravaló sem volt elegendő motiváció.
Ön ad még? Mennyit?
Megkérdeztem az ismerőseimtől, ők adnak-e még borravalót? Több, mint 50 százalékuk azt mondta, hogy igen, körülbelül a számla 10 százalékát. Érdekes, hogy az idősebbek a gálánsabbak, a fiatalabbak, „akik eleve bankkártyával a kezükben születtek”, szóval, akik szinte már nem ismerik a készpénzt, nem mind fogadják el a jatt intézményét. Fölösleges komplikációnak, régi idők csökevényének tartják.
A felszolgáló ismerősöktől tudom, külföldi vendégek, főleg az amerikaiak és a britek, nagyvonalúbban jutalmaznak, mint mondjuk a hazaiak vagy akár a németek. Az angolok akár 15–20 százalékot könnyedén rádobnak a végösszegre. Állítólag a németek nem nagyon adnak, az olaszok attól függően, hogy kivel vannak: családosan szinte sosem jattolnak, de ha kettesben vannak, akkor egészen nagylelkűek.
Az ételfutárok is a casht szeretik
Az ételfutárokkal hasonló a helyzet, mint a pincérekkel. Ők is szívnak a bankkártyás fizetés miatt. Ők azt az érdekes szociológiai jelenséget erősítik meg, hogy míg a panelházas környékeken még mindig adnak borravalót, a gazdagabbnak tartott zöldövezeti területeken, villanegyedben az emberek szinte semmi jattot nem adnak. Sőt, néha köszönés nélkül veszik át az ételszállítmányt.
Összefoglalva a tapasztalatokat, tehát ha adunk, akkor a teljes összeg 10 százalékát „illik” odaadni. És ha tényleg jót akarunk a pincérnek, futárnak, akkor készpénzben adjuk neki. Azért mert ezt a cégnek nem kell megmutatnia. A dolgozó ezt hazaviszi, ha akarja, feltünteti az adóbevallásában és akkor fizethet utána nyugdíjjárulékot, és így majd beleszámít a nyugdíjába.
Vezető kép: Egyre többen fizetünk kártyával. A vendéglők a szervizdíjjal kompenzálják a borravaló elmaradását. Fotó: Südwest press