Régóta várt filmet láthattunk a Hangvillában január közepén. Az alkotók a Szent Koronáról szóló dokumentumfilmet rövid játékfilm-jelenetekkel tették szórakoztatóbbá, s ezáltal megfoghatóbbá, átélhetőbbé.
A magyar Szent Korona minden szempontból különleges. Az Árpádok után jöttek-mentek a királyok, túlnyomó többségük Magyarországhoz való kötődésére nem érdemes szót vesztegetni. Egyvalami volt állandó, és ez Magyarország szimbóluma. Teljes mértékben egyetértek Pálffy Gézával: nem az a lényeg, hogy ki, mikor és miért adta, volt-e Szent István fején részben vagy egészben, hanem a hitünk benne, hogy a mindenkori magyar királyt emelte szakrális térbe. Persze azért mindenki kíváncsi az eredetére, s erre is vannak teóriák. Történészek, ötvösök, művészettörténészek kutatják, sokszor egymásnak ellentmondó következtetésre jutva. Köszönjük szépen a filmet, sokunknak hiányzott!
Ide kapcsolódóan még egy nagy hiányérzetem van: egy film Trianonról a százéves évfordulóra. Ez a szó nem jelent automatikusan gyűlölködést, rossz értelemben vett nacionalizmust, uszítást, siránkozást stb. Ez ugyanúgy, mint Mohács, egy örök fájdalom, egy meg nem érdemelt keresztre feszítés. Minden más nép fájdalmát is tisztelve, sérelmeit, indítékait megértve, mi, magyarok sem kérünk mást, mint egy méltó elemzést, s ennek megmutatását a világnak. Tartozunk ezzel annak a sok millió embernek, akiket a nagyhatalmi politikai rulett saját szülőföldjén tett megtűrt vendéggé, annak a sok százezernek, akiket vagonokkal szállítottak el szülőföldjükről. Természetesen a téma érzékenysége miatt inkább még az igazságnál is kevesebbet kell bemutatni, hogy a korrektséghez kétség se férjen. De ha az igazság felét bemutatjuk – akár a másik oldal szakértőinek bevonásával –, már akkor is többszörösét tennénk a mai semminek.
Egy ilyen filmre szívesen adakoznék.
Szelestey P. Attila