Egészen elképesztő, hogy a sors kegyetlen fintora milyen érzelmi viharokat válthat ki a veszprémi kézilabda-szurkolóból. Pláne, ha valaki egyszerre két csapatot is szeret egyszerre. Szomorú, összetört szívvel veszem tudomásul, hogy az alapszakasz bajnoka, a Telekom Veszprém a kiesett Fejér B.Á.L. Veszprém vendégeként játssza utolsó bajnoki mérkőzését. Egymás ellen…
Ahogy szárnyaltam a boldogságtól, mert megérhettem azt a történelmi pillanatot, amikor két NB I.-es veszprémi kézilabdacsapat küzdött egymás ellen, most letargiába estem. Nagy valószínűséggel ilyet többet nem látok, aminek több oka is van. De ennek nem így kellett volna történnie! Sőt! Sok lehetőség volt ebben, amit a városi „mostohatestvéri” viszony sajnos megmérgezett.
Ezt a búslakodást csak az értheti meg, aki az első labdapattintástól látta, mert benne élt, miként épül fel az európai hírűvé váló Építők, amely ezzel a várost is felhelyezte, megismertette a kontinenssel. És látta évről évre, lépésről lépésre, hogyan erősödik, izmosodik az Éles Kézisuli kisdiákjaiból, a helyi kötődésű játékosokból álló új élvonalbeli klub, amely most összerogyott.
Pedig mennyi örömöt szerzett mind a két csapat! Az egymás elleni első bajnoki találkozó után eljött a második történelmi pillanat, amikor a Magyar Kupa döntőjében találkozott a két együttes. Az első két helyezett veszprémiként íródott be a sportág történelemkönyvébe. Ilyen sem volt még a hazai férfikézilabda történetében. De olyan sem, hogy egy városból két csapat induljon a két legrangosabb nemzetközi kupa csoportküzdelmeiben. Hiszen Éles József klubja ezt is elérte a dicsőséges négy év alatt, amiből az utolsó már csak vergődés volt.
Engem boldoggá tett, hogy volt ilyen és láthattam, mert nem városi riválisokat, szegények-gazdagok csatáját, hanem Veszprémet láttam ebben a történetben. Legyen lelkiismeret-furdalása azoknak, akik hagyták, hogy ne legyen több NB I.-es városi rangadó. Ráadásul jelenleg – a maga szintjén – egyik klub sincs jó passzban. Sok kérdés vár válaszra a jövőt illetően. Izzik a parázs…
Fotó: Baumann Béla
