A Veszprémi Petőfi Színház 2025/2026-os évada augusztus 20-án kezdődik az István, a király című rockoperával. A mai sajtótájékoztatón Oberfrank Pál igazgató és Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes, kreatív vezető mutatta be az évad tervezett programját.
Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs, Bródy János és Boldizsár Miklós 42 évvel ezelőtt bemutatott, kultikus művét látványos keretek között és autentikus helyszínen, a Veszprémi Várban játssza először a színház. A Veszprémi Petőfi Színház első nagyszínházi bemutatójának hivatalos premierje októberben lesz a nagyszínházban.
Novemberben Molnár Ferenc Az ördög, decemberben Nóti Károly–Zágon István–Eisemann Mihály Hyppolit, a lakáj című vígjátékát láthatja a közönség.
A Veszprém Petőfi Színház idei nagy klasszikusa William Shakespeare A velencei kalmár című alkotása lesz.
A teátrum új évadbeli bemutatóinak szerzői között ismét felbukkan a kortárs francia Oscar-díjas író, dramaturg és forgatókönyvíró, Florian Zeller neve. A veszprémi nézők nemrégiben a megrendítő, Az apa című drámáját láthatták, 2026 áprilisában, a IX. Lélektől Lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválján pedig A fiú című műve mutatkozik be.
A Latinovits-Bujtor Játékszínben szeptemberben az Unikornis című monodrámára válthatnak jegyet az érdeklődők. A darab ősbemutatója a VIII. Lélektől-Lélekig Fesztiválon volt.
Kevés olyan briliáns kezdeményezés van, mint a székesfehérvári Szent István Múzeum Régész Színháza. A Veszprémi Petőfi Színházban is nagy sikert aratott a Schliemann – Trója című monodráma után idén októberben A hieroglifák titka című dráma mutatkozik be, amely a francia klasszika-filológus, a hieroglifák megfejtője, Jean-François Champollion (1790–1832) különös, izgalmas életéről szól.
Hedry Mária Árnyéksors című színműve Klebelsberg Kuno kultuszminiszter munkásságát és a huszadik század viharos történelmét mutatja be a politikus feleségének közvetítésével.
Az 1990-es évek közepén a New York-i színházi élet egyik nagy szenzációja volt Tom Ziegler off-Broadway darabja, a Grace és Gloria. A szívhez szóló, mély mondanivalót hordozó színmű alaptörténete szerint a kórházból gyógyíthatatlan betegként kiengedett parasztasszony, Grace gondozását a jómódú, nagy karriert befutott önkéntes szociális munkás, Gloria vállalja.
Márciusban egy, a valóságban talán nem, vagy ebben a formában nem létezett helyre nyerhetnek bebocsátást a nézők. A Veszprém Orfeum sanzonettek, dizőzök, primadonnák, bonvivánok, vidéki, de valahol mégis nagyvilági sármmal rendelkező gentlemanek segítségével idézi meg egy letűnt világ lázas, szenvedélyes éjszakáit.
A legkisebbek kedvében járva a színház szeptemberben a méltán legendás Romhányi József–Nepp József páros rajzfilmsorozata alapján készült Dr. Bubó című mesejátékkal indít.
Petőfi Sándor halhatatlan, fogalommá, a legszebb értékek megtestesítőjévé vált hőse, János vitéz Kacsóh Pongrácot is megihlette, aki a verses meséből daljátékot írt. Ez utóbbiból született meg a János vitézke című interaktív gyermekelőadás.
A 2025/2026-os évadban is mennek tovább a BonBon Matiné előadásai, amelyek a komolyzene világába vezetik be a gyerekeket.
A Karaván Színház egy kicsivel nagyobbaknak, a tizenéveseknek szánja Zenemenő című interaktív zenetörténeti előadását.
A Holt költők társasága című filmdrámából Magyarországon elsőként a Veszprémi Petőfi Színház készített színházi adaptációt. A mű most újra látható lesz, igaz, más szereposztással, hiszen az egykori diákok ma már a nagybetűs Élet színtereit járják, maguk is szülők.
Topolcsányi Laura Magdi című misztériumjátéka is elsősorban a tizenévesekhez, a fiatal felnőttekhez szól. A második világháború utolsó napjaiban vértanúságot szenvedett litéri munkáslány, Bódi Mária Magdolna tragikusan végződő, de csak a földi síkon befejezett történetét feldolgozó dráma a VIII. Lélektől Lélekig Fesztiválon megtartott díszbemutatója katartikus élményt nyújtott. Az előadás hivatalos premierje szeptemberben lesz.
Május 30-án az Ady & Léda – Szeretném, hogyha szeretnének című életrajzi táncjáték bemutató előadására szólítja majd a nézőket a jól ismert hívószignál. Az irodalomtörténet legviharosabb szerelmi történetét a Horváth Renátó Production táncművészei adják elő.
A sajtótájékoztatón jelentette be a színház, hogy május 20-án egy zenés beszélgetőshow keretében a világhírű színészt, Franco Nerót látja vendégül. A szenzációnak számító, meglepetésekkel tarkított előadáshoz kapcsolódóan a színház előtt ünnepélyes padavatóra kerül sor. Az olasz filmsztár látogatása egy sorozat első része lesz. A tervek szerint a későbbiekben további hírességek teszik majd tiszteletüket a Veszprémi Petőfi Színházban.
A vezető képen balról jobbra Oberfrank Pál, Kellerné Egresi Zsuzsanna és Dolhai Attila, aki a Hyppolit, a lakájt rendezi majd a színházban. Fotó: Veszprémi Petőfi Színház