Sokan kérdezik, átalakítja-e az életünket a koronavírus? Így maradunk-e örökre egymástól elszigetelve, szájmaszkokkal felvértezve? Nincs, aki válaszoljon teljes bizonyossággal, hiszen azt sem tudjuk, meddig fog tartani a járvány. Az már kiderült, hogy a vakcina mindössze 6–9 hónapra nyújt védelmet, tehát csak elodázza a bajt.
Ha szerencsénk van, fél év alatt elpárolog a világjárvány? Vagy éppen hogy nem, és mindenkinek át kell esni a Covid-fertőzésen ahhoz, hogy immunissá váljon? Egyáltalán immunissá válhatunk-e tartósan a koronavírusra? Több kérdés, mint válasz. A tudomány még nem tudott választ adni.
Őszintén, fogalmunk sincs a világjárvány kimenetelét illetően. Így azt is lehetetlen megjósolni, hogyan alakítja át a szokásainkat a koronavírus. Átalakítja-e egyáltalán? Vagy a veszély múltán előbújunk az önkéntes karanténjainkból, megrázzuk magunkat és ott folytatjuk, ahol tavaly januárban abbahagytuk?
Esetleg megjön az eszünk…
…és lemondunk majd az értelmetlen repülőutakról például, ezzel lényegesen csökkentve a légszennyezést? Mert ugyan mi értelme volt vagy lesz a „3 nap Máltán” jellegű utaknak? Se pihenni, se alaposan szétnézni nem lehet ennyi idő alatt. Netalántán valóban csökkenteni fogjuk a mobilitásunkat? De akkor mi lesz a szállodákkal és a légitársaságokkal és a vendéglőkkel?
Ezentúl mindenki főz magának otthon?
Otthonról dolgozunk a jövőben és fölöslegessé válnak a nagy irodaházak? Lehet, hogy a gyerekeink, unokáink is digitális oktatásra lesznek kárhoztatva mindörökké? Sportmérkőzéseket sem látunk már élőben csak virtuálisan? Örökre üresen maradnak a stadionok? Vagy a kiválasztottak friss védőoltás birtokában beléphetnek majd a nézőterekre? Ki tudja.
Iszonyatos társadalmi és gazdasági hatás várható?
Vagy éppen, hogy szerencsés fordulat ez az egész a Föld terhelése szempontjából, így ússzuk meg a környezetvédők által előrevetített apokalipszist? Megjelentek olyan elméletek, hogy a természet ezzel a vírussal hozta tudomásunkra, ideje hogy lemondjon a luxusról az emberiség. Túl sokat fogyasztunk, túl sokat utazunk, túl sokat élvezünk, és eközben nem vesszük észre, milyen súlyosan rongáljuk a környezetünket. Egyfolytában vásárolunk, az életünk egy bevásárlási ünneppé silányodott. Mondjuk, én ezt a vad fogyasztást nem sajnálnám, ha leszoknánk róla. De azért nem szeretnék örökre karanténban maradni. Még önkéntesben sem.
