A Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalok Egyesületének elnöke, Molnár Roland sajtótájékoztatón jelentette be: az egyesület a társszervezőkkel megkezdte a csokoládé- és plüssállat-gyűjtést, hogy a veszprémi hátrányos helyzetű fiatalok is kapjanak húsvéti ajándékcsomagot.
Az egyesület a Kukkantó Egyesülettel, a Vitalitás Nyugdíjasklubbal és a veszprémi középiskolákkal karöltve indította el a húsvéti jótékonysági kabalakampányát, amelynek fővédnöke az egykori kézilabdás, Gulyás Péter.
– A középiskolákban és a többi gyűjtőponton adhatják le a veszprémiek és a diákok adományaikat, amelyeket április 16-án 15 órakor adunk át a rászoruló fiataloknak a Botev iskolában – mondta Molnár Roland.
– Egyesületünk azért vállalta, hogy társszervezője lesz a jótékonysági gyűjtésnek, mert fontosnak tartjuk, hogy kisgyermekkorban elkezdjük fejleszteni a gyermekek szociális érzékenységét – olvasta fel Üreginé Molnár Andrea, a Kukkantó Egyesület titkára az egyesület elnökének, Somody Zsuzsának az üzenetét.
– Diákjainkkal együtt fontosnak tartjuk, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok húsvétkor és karácsonykor ugyanúgy kapjanak ajándékot, mint a többiek – hangsúlyozta Gulkai László, a VVHHFE alelnöke, a VSZC Jendrassik-Venesz Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája igazgatója. – Iskolánkban a könyvtár a gyűjtőpont. Ide várjuk szeretettel a környéken lakók adományait is!
Szemes György, a Vitalitás Nyugdíjasklub elnökétől megtudtuk, hogy már tavaly is volt közös rendezvényük a hátrányos helyzetű fiatalokat támogató egyesülettel, és folytatják az együttműködést, mert fontos, hogy a generációk egymásra találjanak.
Gulyás Péter az egyesület idei hat rendezvényének fővédnökségét vállalta. A kézilabdázó szerint Veszprém sokadjára megmutatja, hogy fontos célok érdekében össze tudnak fogni az itt lakók.
– Decemberben kezdődött az együttműködésem a VVHHFE-vel – nyilatkozta portálunknak Gulyás Péter. – Veszprémben születtem, itt nőttem föl, hasonló helyzetben, mint azok, akikért létrejött ez az egyesület. Ha a hírnevemmel vagy a kapcsolataimmal tudok segíteni, akkor örömmel állok rendelkezésre, és részt veszek az egyesület rendezvényein.
[stextbox id=”grey”]Itt adhatják le csokoládé- és plüssállat-adományaikat: Csermák Antal Zeneiskola és AMI, Skorpió Étterem, Vitalitás Nyugdíjasklub (Rákóczi u. 5.), Március 15. utcai könyvtár, Kukkantó Egyesület (Veszprém Televízió, József Attila u. 38.), VSZC Jendrassik-Venesz, Ipari Szakközépiskola, VSZC Táncsics Mihály Szakgimnázium, Padányi Bíró Márton Gimnázium, Lovassy László Gimnázium, VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma, iPhone Center Veszprém (Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 14.).[/stextbox]