Vígan úszkálnak egészen a parthoz közel a szürke színű, pelyhes kis hattyúk. Szüleik árgus szemekkel figyelik, őrzik őket. Veszélyes a közelükbe menni, azonnal támadnak a Balaton szépségei, ha nem érzik biztonságban kicsinyeiket.

A tóparton sétálókat megállítja a hattyúk szépsége, ám amilyen szelídnek tűnnek a karcsú, nagy testű vízimadarak, olyan veszélyesek, sőt agresszívak, amikor védik a területüket.

A madár szimbolikájában is hordozza a kettősséget: a mítoszok szerint a hattyú egyszerre hím és nőstény. Apollón madaraként hímnemű, a fény allegóriája. Nőnemű formájában a patyolatfehér szárnyas a fenséges szépség és a lírai költészet jelképe – szemben a feketével, amely baljós és rosszindulatú.

A kettősség a tudósok, a természetvédők vitáiban is megjelenik. Van aki úgy vélekedik, hogy a tájidegen madár sok kárt okoz a halak és a friss vetés elpusztításával, ezért igyekeznek megakadályozni szaporodásukat. Néhány éve a tojásokat bezsírozták, hogy ne keljenek ki fiókák. Vitapartnereik azt állítják, a hattyú elnevezés uráli eredetű, ami egyértelműen arra utal, évezredek óta éltek közelünkben.

A középkorban Magyarország természetes vizein fészkeltek hattyúk, azonban számuk az 1800-as évekre nagyon lecsökkent. Történészek szerint akkora volt az éhínség, hogy megették őket. Mostanság közülük egyre több nemcsak errefelé vonul, de itt telel, sőt párok százai telepedtek le szerte Magyarországon. A Balatonon a Kis-Balaton berkeinek rendszerében jelenleg mintegy száz hattyúpár él. Védett állatok, a ramsari egyezmény kötelezi hazánkat a hattyú védelmére.

A gyerekek imádják etetni őket, a felnőttek fotózni. Sajnos a madarak mindent fölszednek, amit bedobálnak nekik, a kenyértől és a chipsektől viszont felfúvódnak, elpusztulnak. Mi több, kényelmessé válnak, a fiókák nem tanulják meg a táplálékszerzés módját. Ha valaki mégis etetni szeretné őket, a szakemberek a kukoricát, búzát és a Balaton-parti automaták víziszárnyas tápjait javasolják.

A hattyú képe a szépségre, a tisztaságra és az eleganciára utalt. A hindu kultúrában a teremtésre, az átalakulásra és az újjászületésre. Japánban gyakran történelmi személyiségek, szamurájok és a császárok címerében szerepelt a szeretet, a béke és a harmónia jeleként.

A görög mítoszokban Apollón jelképe és szent madara volt. Apollón a költészet, a jóslás, a zene, a tánc, a művészetek, a férfiszépség, a fény, az íjászat istene. A költői lelket megtestesítő hattyú képe erősen rányomta bélyegét a költészetre és a muzsikára, főleg a romantika korában, gondoljunk Csajkovszkij Hattyúk tava és Wagner Lohengrin című alkotásaira.

Zeusz históriájából, aki hattyúvá változott, hogy elcsábítsa Lédát, a hagyomány csak a hattyút őrizte meg, ám az eredeti elbeszélésben maga Léda is libává változott, így próbált menekülni az isten elől.

A hattyúkat a szibériaiak és a tunguzok a sámánokkal kapcsolják össze. A mesékben, a mítoszokban a fehér hattyú az életet, a jót jeleníti meg, a fekete hattyú a halál, a rossz, a sötét erők megtestesítője.

A kereszténységben a hattyú a feltámadás és a megváltás. Az Ószövetségben a hattyút az igazságosság és az ártatlanság jelképeként használták.

Sokáig feltételezték, hogy a hattyú élete során csak egyszer énekel, mégpedig a halála pillanatában, amikor szárnyra kél az ég felé, hogy ott dalban adja ki lelkét, ezért a művész utolsó remekművét hattyúdalnak nevezik ma is.

A magyar néphit szerint hűséges lesz a férj, ha az asszony egy hattyútollat varr az ura párnájába.

(Forrás: https://www.haziallat.hu/madar/disztyukok/hattyu-a-kulturaban/4374/)

Fotó: a szerző