Egy évvel ezelőtt valóságos háttér hadjárat indult azért, hogy dr. Csík Zoltán vezérigazgató ne kössön újabb három éves szerződést a Momir Ilić – Gulyás Péter-edzőpárossal. Remélem, akik akkor a háttérből fúrták a kézilabdaklub akkori első számú vezetőjét és rajta keresztül két szakembert, a tegnapi, összességében keservesen megnyert 29. bajnoki győzelem után elgondolkodnak egy kicsit.
Például arról, hogy az elvileg mindenben megújult klub – a még több költségvetési támogatás ellenére – sem tudott maradandóbbat, jobbat, eredményesebbet alkotni elődeinél az első év után. Csak emlékeztetőül: Ilićék bejutottak az F4-be, megnyerték a Magyar Kupát és az utolsó másodpercben kapott, idegenben lőtt több góllal vesztették el a bajnoki címet hazai pályán. A következő két évben viszont a hazai trófeákat megnyerték, de valóban nem jutottak ki Kölnbe.
Mindezt csak azért írtam le, mert az új szakmai stábnak, hasonló időszakban csak a bajnokság megnyerése sikerült. Tegyük hozzá gyorsan, egy nagyságrendekkel erősebb, jobban felkészített Szegeddel szemben. Viszont az igazsághoz tartozik, hogy a One Veszprém kerete is erősödött. Főleg Xavier Pascual spanyol mester és stábjának érkezésével. A váltás legfőbb oka ugyanis az volt, hogy a világ legerősebb kerete mellé kell a világ legjobb edzője is. És most láthattuk, mi vált valóra az egészből? Majdnem semmi. És milyen a szurkolói lélek? Tegnap megünnepelték azt, amiért tavaly kimentek az arénához tüntetni egy kicsit és a „mindenki feketébe” jelszóval készülni a következő mérkőzésre.
Nagyon reménykedtem abban, hogy a bajnoki címet azért behúzza a One Veszprém, mert annál nagyobb blama nincs, hogy 38 év után semmit sem nyer a csapat. Ott, ahol az elmúlt öt évben „elégett” legalább 20-25 milliárd forint.
Most, egy újabb szakasz lezárása után érdemes lesz arról is őszintén beszélni, hogy a Veszprémnek nem világválogatott a kerete. Fabregason és Remilin kívül nincsenek világklasszisai. Viszont a többi topklubban is vannak hasonló tudású, felkészültségű kézilabdázók és edzők is, ahol csapatként tudnak játszani és így eredményeket elérni. Ahogy Ilić, úgy Pascual is küzdött, szenvedett a túlzottan nagy egójú játékosokkal az öltözőben. Egy ilyen közösség sohasem duzzogás-, sértődésmentes. Sőt! Nagyon nehéz egyensúlyban tartani az időnként megnyilvánuló legkülönbözőbb érzelmeket. A nagy kérdés az, hogy Pascualnak sikerül-e a folytatásban a most már általa kialakított keretet úgy mozgatni, játsszatni, mint ahogy tette azt Barcelonában. Mert ez Bukarestben és Veszprémben sem így történt. A mostani Építők sem játékban, sem eredményességben nem volt több és jobb, mint a tavalyi.
Most viszont még jobban nem látszik a jövő, mint eddig. Hiszen egy csapatra való játékos távozik: Palasics (Jensen?), Vajlupau, Fabregas, Grahovac, Koszorotov, Cassado, Elisson, Pálmarsson elköszönhet Veszprémtől. Fabregas pótolhatatlan veszteség. Ez biztos!
Júliustól viszont jön a valódi Pascual-korszak, az ő igazi kézilabda-filozófiájával és kiválasztottjaival. Mert a jelenlegi keretét örökölte, nem ő rakta össze! Ez a szakmai stáb és csapata kevesebbet teljesített eredményességben, mint az Ilić–Gulyás-páros az első évben! Megint egy új fejezet kezdődik. A sokadik az elmúlt tíz évben. De! Ha ez a világválogatott keret, akkor vajon miért történik ez? Miért kell megint ekkorát változtatni? Mert Pascual nyilván tudja, hogy ki miért nem maradhat és azt is, hogy akiket ide hozat, ők valóban az ő kézilabda-filozófiáját valósítják majd meg. Elképesztő nagyvonalúság, de egyben felelőtlenség is, ahogy a biztos milliárdok tudatában 1-2-3 év után cserélgetik, váltogatják az edzőket és a játékosokat. Ez van. Határ a csillagos ég!? A kérdés, hogy meddig?
Vezető kép: MTI, Vasvári Tamás
