A kettészakított ország egyik fele tapsolt az évértékelőn bejelentett adócsökkentések miatt, a másik fele gúnyosan sorolta, miért is nem lehet azokat bevezetni. A nagy mágus, a miniszterelnök adóvarázs címmel kábította közönségét, igyekezve visszaszerezni a közbeszéd irányítását.
Nem eszik olyan forrón a kását, intette le a tapasztalt férj a feleségét, aki már szombat délután azt számolgatta, mennyivel tovább élnek majd, hogy mostantól igazán egészségeseket esznek. A zöldség, a gyümölcs, a tej negyedével lesz olcsóbb a miniszterelnök varázspálcájának pöccintésétől: az áfa eltűnne ezeknek az élelmiszereknek az árából. Hogy miképp, azt akkor csak találgatták.
A kétkedőket azonban a gazdasági csúcsminiszter sem tudta megnyugtatni. Nagy Márton szerint a nyugdíjasok egyszerűen, a boltban történő fizetéskor az azonosításhoz szükséges, erre a célra kialakított kártyát mutatnak meg a pénztárosoknak. (Állítólag már készül a két és fél millió kártya, ami valakinek piszok jó üzlet.) A kártyán és a gépen megjelenik az általános forgalmi adó mértéke, amit ki kell ugyan fizetni a kasszánál, de az egész havit összegyűjtik a rendszerben, és hó elején a nyugdíjjal együtt visszakapják majd készpénzben, illetve utalással. A plafon (elméletileg) 10-15 ezer forint lehet. A Telex munkatársai kiszámolták, ha minden nyugdíjas kihasználná teljes keretét, akkor az évente 300-450 milliárddal csökkentené a költségvetést. Idén még nem, mert a több sebből vérző költségvetés ennek csak a felét bírja el, így az adóvarázs októbertől válhat valóra, mert nem eszik olyan forrón…
A miniszterelnök gondol az ifjabbakra is. Elengedné a gyermekes anyák személyi jövedelemadóját is. A két- és a háromgyermekesekét, az egykét nevelők – bármilyen okból nincs még egy a családban – a kanyarban sincsenek. Októbertől annál a 250 ezer családnál, ahol három gyereket nevelnek, ott az édesanyáknak az szja-mentesség eredményeként (elméletileg) 88 ezer maradna havonta. A kétgyermekeseknél nem ilyen egyszerű a helyzet, mert 600 ezren vannak a KSH adatai szerint. Náluk már a bevezetés is csak jövőre indul, és a kormány tervei szerint a kétgyerekeseknél az anyáknak szóló szja-mentesség négy év alatt épül be teljesen az adórendszerbe, mert itt sem eszik olyan forrón…
A közgazdászok ezerrel osztanak-szoroznak, honnan szerezzenek a következő félévben a miniszterelnöki adóvarázsra pénzt. Orbán Viktor ilyen apróságokkal nem foglalkozik. Például azzal sem, hogy mi a helyzet, ha a szülők elválnak, özvegyen marad apa, vagy egyéb okok miatt ő neveli a gyerekeket? Októberig majd csak kitalálja valahogy, addig meg jókat lehet beszélgetni róla.
Vezető képünk forrása: Könyvmentorok