Vezető képünkön Hadar, az Állatvédő Egyesület Veszprém menhelyének egyik legidősebb lakója mosolyog. Társaival együtt nagyon várja már, hogy átköltözhessen abba az új állatotthonba, ahol majd kényelmes kennelek, nagy szabad tér és komfortos kiszolgálóépületek várják őket és a gondozóikat. Az építkezés több nagylelkű felajánlásnak köszönhetően most biztató lendületet kapott.
Olvasóink emlékeznek talán, hogy mi is szerveztünk jótékony akciót az állatotthon javára. Több mint hétszázezer forintot sikerült összegyűjtenünk az adventi vásárba ellátogató állatbarátok adományaiból. Most Sigmond Istvántól, az új menhelyet építő Otthont az Állatoknak Alapítvány elnökétől kaptunk örömteli híreket.
A sort az Ada-Bau és az Ada-Alu Kft. kezdte meg még tavaly decemberben egy százezres pénzadománnyal, majd idén tavasszal hatszázezer forint értékű szigetelőanyaggal támogatták az Állatvédő Egyesület Veszprém mentettjeinek ügyét. Erről a Veszprém Kukac Facebook oldalán számoltunk be. A cégektől kapott kátránypapírt egy civil önkéntes ragasztotta le barátságból, a hőszigetelő lapokat az egyesület és az alapítvány tagjai saját kezűleg rakják fel.
Mint kiderült, ez a híradás indította Váradi Zoltánt, a Magic-Therm Kft. tulajdonosát arra, hogy ő is felajánlja segítségét az alapítványnak. Azóta már be is fejezték a víz- és fűtésszerelési munkákat, összesen 1,3 millió forint értékben, adományként. A villanybojler és a nyomáskiegyenlítő tartály beszerelését ugyancsak vállalták számla ellenében.
A mesébe illő sorozat ezzel nem ért véget. Egy anonimitását őrző házaspár 500 ezer forintot adományozott, majd jött Török Zoltán, a VILÉP 2003 Kft. tulajdonosa, hogy egy nagyjából 12 milliós beruházást elvégezzen, részben adományként. Ő mesélte el nekünk, hogy Sigmond Istvánnal negyed százada ismerik egymást, így pontosan tudja, hogy az egyesület és az alapítvány mióta küzd az új állatotthon megvalósításáért. A villanyszereléssel mostanra elkészültek és a térvilágítást is kiépítették.
Innentől idézzük az alapítványi elnök hozzánk írt levelét: „Valaki felajánlott 100 m2 impregnált gipszkarton lapot is, ami elegendő lesz az öltöző, a zuhanyozó és a WC belső burkolására, a csempézés alá. Mindezzel párhuzamosan megkezdődött az első kennelsor telepítéséhez nélkülözhetetlen tereprendezés. Hála Istennek vannak még jóérzésű emberek, akik hisznek nekünk és bíznak bennünk. És ez jó érzés. Remélem a folytatásban sem lesznek komolyabb gondjaink. Még azt a fránya tűzivíztározót kell jól kitalálnunk ahhoz, hogy rendesen láthassuk a végét.”
Mi is azt reméljük, hogy nem szakad meg ez a csodalánc, hiszen látható, hogy minden jótett vonzza a következőt. Ha támogatnák az Állatvédő Egyesület Veszprém és az Otthont az Állatoknak Alapítvány céljait, keressék őket (telefon: +36 30 620-2878, e-mail: [email protected]), vagy írjanak nekünk.
(A galéria bármelyik képre kattintva kinyílik.)
Fotók: Állatvédő Egyesület Veszprém