Generációs chat – Bölcsek Kávéháza videóriport
A Generációs chat – Bölcsek Kávéháza programsorozat célja, hogy tematikus beszélgetéseket indítson a fiatalok és a bölcsek között, kávéházi hangulatot...
A Generációs chat – Bölcsek Kávéháza programsorozat célja, hogy tematikus beszélgetéseket indítson a fiatalok és a bölcsek között, kávéházi hangulatot...
Van úgy, hogy munkából hazaérve hullafáradtan kotorászunk a hűtőszekrényben valami ehető után kutatva. Már-már feladnánk, amikor érkezik a kérdés, amitől...
210 nap és egy pink vitorlás. Ennyire volt szüksége Jessica Watsonnak 2009-ben, hogy 16, hangsúlyozom, tizenhat évesen egyedül, megállás nélkül...
Kézműves IZÉ címmel hatodik alkalommal rendezték meg március 16-án az Íródeák Művészeti Udvarban azt a kézműves találkozót és vásárt, amely...
Egy izgalmas játék, egy jó társaság és néhány pohár ital. Mi kellhet még, hogy jól induljon a hét? A QuizNight...
A Pannon Egyetem hagyományos évindító sajtóreggelijén többek között a tavalyi sikeres évről, az idei tervekről, az energetikai korszerűsítésről és a...
Maria Ressa története megragad, megráz majd talpra állít. 2021-ben ő volt az egyike annak a két újságírónak, akiket Nobel-békedíjjal tüntettek...
Miért nem beszélt nekünk arról senki, hogy milyen nehéz dolgunk lesz a húszas éveinkben? Szorgosan vagy kevésbé lelkesen, de végigüljük...
Rengeteg kulturális program és infrastrukturális beruházás valósult meg a tavalyi évben az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretein belül. Kérdés, mennyire...
A veszprémi I love Tócsi Falatozó ikonikus hely, mindenki ismeri a városban. Kedves kiszolgálás, fenséges illatok és ínycsiklandó ételek egy...
Gyakran tapasztalunk olyan attitűdöket a környezetünkben, hogy „úgysem én fogom megmenteni a Földet, nem rajtam múlik”. A Pannon Egyetem új...
Szelle Dávid neve nagy eséllyel nem ismeretlen a veszprémi kultúrakedvelők körében. A Pannon Várszínház oszlopos tagja idén a megyei napilap...
Új jogszabályok? Normatív alapú támogatások? Kötelező ivartalanítás? Mi segíthet abban, hogy javuljon az állatvédelem helyzete? Olvasói találkozónkon Ovádi Péter állatvédelmi...
Az ember nem sűrűn hivatalos egy olyan házasságkötésre Magyarországon, ahol két kínai állampolgár fogad örök hűséget egymásnak, ahol a násznép...
„Az biztos, hogy a bérszakadékot nem fogjuk tudni csökkenteni anélkül, hogy ne kezdenénk el egyrészt a szakmai szegregációval, másrészt az...
Veszprém város online közéleti portálja