A közreműködők és a támogatók részvételével bemutatták a közösségi összefogással, mindössze négymillió forintos költségvetésből készült Szeretföld című játékfilmet. Az alkotók remélik, hogy a filmet hamarosan a nagyközönség is láthatja a mozikban.
Mint ahogy Buvári Tamás rendező az MTI-nek korábban elmondta, a 109 perces nagyjátékfilmet főként helyi és környékbeli támogatók – civil szervezetek, önkormányzatok, vállalkozások és magánszemélyek – segítségével sikerült megvalósítani. Több hónapos előkészítés után 2015 nyarán forgattak 20 napig, majd ősszel és 2016 telén további 5-5 napig zajlottak a felvételek. Az utómunkálatok tavaly februárban kezdődtek: a képvágást helyben, míg a hangi és képi utómunkák egy részét budapesti stúdiókban végezték. A film elkészítésében 15–20 fős alkotói stáb, tíz főszereplő – Lipták Jeanne, Nagy Zsolt, Turós-Máté Kinga, Trokán Anna, Trócsányi Gergely, Lengyel Ferenc, Kőrösi Csaba, Máté P. Gábor, Módri Györgyi, Buvári Csege – és további 30 epizódszereplő vett részt. Néhány jelenetben nagyszámú statisztacsapat is közreműködött. A fényképezés Ladányi János és Lovasi Zoltán munkája, a film producerei Gecs Mónika, Németh Csaba és Dósay Norbert voltak.
A Szeretföld Iancu Laura azonos című regényének felhasználásával készült. Főhősei a háború elől menekültek egy magyarországi munkásszállóra. Itt egy szociális munkás meséli el Szeretföld történetét, mely az ott élők előadásában elevenedik meg a háború egy szűk közösségre gyakorolt hatását kirajzolva.
A filmben felismerhetőek a forgatási helyszínek: a Dózsaváros utcái, a pokoli torony, Márkó és Bánd, valamint a két település környéki erdők és a velünk élő veszprémiek, márkóiak, bándiak, akik mellékszereplőként vagy statisztaként felbukkannak a filmkockákon. Gyönyörű munkát végeztek az operatőrök, akik felvételeikkel megadták a film alaphangulatát és jók voltak a főszereplők is.
A bemutatón jelen volt Iancu Laura is, akinek a regénye alapján Buvári Tamás leforgatta a Szeretföldet. Mi az írónőt szólítottuk meg a vetítés után.
– Milyennek találta a filmet?
– Felkavaró volt számomra. Nem tudtam elvonatkoztatni, nem tudtam felvenni azt a „szerepet”, hogy én most egy művészeti alkotást látok, pedig csak ilyen szemmel szabad nézni egy alkotást, de minden „figura” felelevenítette bennem azt a világot, amit a regényben ábrázoltam, és szinte megkísértve éreztem magam. Szívből kívánom, hogy a film üzenete eljusson a nézőkhöz, ez nagyon fontos volna!
– Mennyiben más a film, mint a regény?
– Természetesen más, de mások voltak a célok is. Mások voltak az eszközök, amivel létrehoztuk az alkotásokat, és más a közvetítő médium. Én arról tudok beszélni, amit én készítettem. Számomra a nyelv, a stílus nagyon lényeges volt. Egy irodalomkritikus ezt észre is vette, és úgy fogalmazott, hogy a regény voltaképpen ballada, azaz népköltészet. Aztán a másik fontos célom az volt, hogy mondjak valami – hitem és törekvésem szerint – lényegeset és hiteleset a moldvai magyar közösség mentalitásáról, világképéről, amit néprajzi, tudományos eszközökkel nekem még nem sikerült megragadni, kifejezni. Ha jól értelmezem, a rendező ezt a mentalitást, a világ történéseihez való (közösségi) hozzáállást érezte olyan „kulturális hagyománynak”, amit egyetemes kérdések, általános emberi krízisek filmes ábrázolásához használni lehet. Mind a filmben, mind pedig a regényben az a hitvallás nyer újrafogalmazást és megerősítést, hogy az élet, a csoda az áldozatból születik és a történelemben az utolsó szót a Szeretet mondja ki.
– Mit mondott önnek Buvári Tamás, miért szeretné megfilmesíteni a regényét?
– Egy recenziót olvasott a regényről, majd megszerezte a könyvet, és olvasása közben meglátta benne a filmjét.
