Versbe öltözködjék a lélek címmel jelent meg Búzás Huba legújabb verseskötete a Hungarovox Kiadó gondozásában.
Búzás Huba Veszprémben élő költő, író, esszéista. A Veszprém Kukacon legutóbb tavaly jelent meg interjú a szerzővel kilencvenedik születésnapja alkalmából, ami erre a linkre kattintva olvasható. Búzás Huba továbbra is fáradhatatlanul alkot: a minap jelent meg a 19. kötete Versbe öltözködjék a lélek címmel. A könyvet ezúttal is Hegyeshalmi László illusztrálta, aki évek óta értő és hű művésztársa Búzás Hubának.
Kovács Attila szintén Veszprémben élő zeneszerző, zongoraművész így ír Búzás Hubáról:
„…Búzás Huba alkotói személyisége, művei az evilági emberből előcsalja a legtisztább, legősibb, legigazibb emberit; az antik humanizmus pőrére vetkőztetve sugárzóan ölel át, megmutatva, kik is vagyunk (voltunk) valójában. Ez az ő legeslegnagyobb ereje. Versei – azaz gondolatai, érzelmei – mélyén, gyakran még a szójátékok zsenialitása is ezt erősíti, szabadságvágy, tisztesség, a cogito ergo sum tartása és mindenekelőtt értünk való felelősségérzete tanít emberségre. Modernül klasszicizáló. Az egyes versek formavilága megtört soraiban töretlen a dallamív, a ritmus felhevít, zakatolva kényszerítenek zenei kitörésekre. Verseiben zene zeng. Ha nem így lenne, nem tartanának fogva. Bartók például évezredek dallamfoszlányain, teremtő képzeletében megőrizve az ősi rezgéseket, utolérhetetlenül originálisat, örökre fennmaradót alkotott. Búzás Huba intuícióival hasonlót teremt. Ritmusaiban ott szól minden, ami a mi kultúránkban valaha jelen volt, az új szavak, a látásmód mégis egyediek, utánozhatatlanok, az ő költői létének valódi védjegyei. Vers, dráma, eposz mindegy is… Amire csak a legnagyobb alkotók képesek…”
Két vers a frissen megjelent kötetből:
Újjászülettem, mint…
a perc, amikor újra fölkaptam a tollam
a kényszerűen rémes hallgatás után,
varázslat volt! mert addig élve-holtan
tipródtam át – eh! szinte bugyután –
pár évtizedem kínjain…
elálmélkodhatom: ki voltam… és ma? lám,
megduzzadtak a lélek-izmaim,
ölébe fölkapott a karma,
és fönn a kozmosz hintain
nem ismerek magamra,
Orál voltam oly rég, tök Teketóriás,
ollé! egy isten mintha betakarna,
vagy lambadázom tenyerén? mi más…
velem ugyan, ej, mit akar ma?
Gigásza lettem? óriás…
A magyar géniusz útján
hé! hallhattátok Babitsot, Illyést, Weörest is:
Nyugat felé vezetve népet! új időt
reméltek egykoron ~ ma? csak a rest friss! ~
Nemes Nagy, Örkény és Pilinszky jött:
az Újhold láthatatlanul…
kevés? Juhász Ferink hoz lám jövőt, ha költ
~ ember-kötésünk, jaj, ha meglazul ~
a néplélek magasba tártan,
de hitványság ejt ~ ládd! ~ rabul:
e hájfej, satnya állam,
s az öncenzúra-hallgatás, a néma kín…
a vársz világ, jövök! ~ magamra vártam:
az ember történelme útjain
költő elődeink nyomában
ragyognak nap-sugalmaim
A vezető képen Búzás Huba. Fotó: Veszprém Kukac archív
