A demencia előrehaladott stádiumaiban az emlékezeti folyamatok egyre változóbb képet mutatnak. A memória kapacitása hetek, napok, sőt órák leforgása alatt is hatalmas ingadozást produkálhat.
Ennek egyik legjellemzőbb példája a „napnyugta szindróma” néven ismert jelenség, amikor is a betegek a késő délutáni, kora esti órákban könnyen megzavarodnak. Habár nem tudjuk, hogy pontosan mi is okozza, feltehetőleg a fáradtság, a csökkent látási viszonyok és az ezek nyomán fellépő orientációs nehézségek, valamint a cirkadián ritmus változásai mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a demenciával élők ilyenkor tipikusan „haza” akarnak menni, mivel nem ismerik fel otthonukat.
Ezzel összefüggő, szintén gyakran előforduló viselkedés a „kóborlás”, amikor az Alzheimer-kórban vagy más demenciában szenvedő idősek hirtelen nekiindulnának. Sokan múltbeli, olykor gyerekkori helyszínekre igyekeznének, avagy elfelejtik, hogy már évtizedek óta nem dolgoznak és munkába sietnek. Az sem ritka, hogy csak egy rövid sétát terveznek a környéken, ám közben összezavarodnak és eltévednek.
Ha együtt élünk vagy sok időt töltünk együtt egy demens beteggel, feltűnhet az is, hogy szerettünk sokszor mindenhova követ bennünket. Az agy hippokampuszának sérülése miatt ugyanis a betegek nem képesek új emlékeket létrehozni, ezért ha nem látnak minket, nem tudják felidézni, merre is lehetünk vagy mikor is láttak minket utoljára. Könnyen azt hihetik, órák óta nem találkoztunk, pedig mindössze a mosdóba mentünk el.
Mindez akkor lehet különösen nyomasztó számukra, ha ugyanakkor a saját otthonukat sem ismerik fel és teljesen elhagyatva érzik magukat. Ennek kiküszöbölését jelenti sokaknál az a stratégia, hogy mindenhova szorosan követik a róluk gondoskodó személyt.
Ugyan a pillanatnyi megzavarodás és az emlékek összekeverése természetes és egészséges embereknél is előfordul, a demenciával élők esetében ez sokkal komolyabb képet mutathat. Időnként a hamis vagy eltorzított emlékek igencsak mindennapiak: a demenciával élő személynek meggyőződése lehet, hogy már bevette a gyógyszerét, pedig az előző nap történt, vagy épp úgy hiheti, hogy lekapcsolta a gázt a tűzhelyen, holott azt csak tervezte megtenni. Más esetekben azonban igen súlyos mértékűek lehetnek a hamis emlékek. Ezeket „konfabulációnak” szokás nevezni. Ilyen lehet, amikor valaki azt állítja, hogy egész éjjel nem tudott aludni, mert koktélpartit rendeztek a szobájában, vagy elmeséli, milyen jót is beszélgetett tegnap az évekkel ezelőtt elhunyt szüleivel. Akár hétköznapi, akár szélsőséges hamis emlékekkel találkozunk, mindegyik egyformán azt jelzi, hogy a demencia nyomán az adott személy hippokampusza és homloklebenye sérült.
A demencia egyik jelentős kihívást támasztó jellegzetessége: a betegek sokszor elfelejtik, hogy ezzel az állapottal élnek együtt, ahogyan arról sincsenek megfelelő emlékeik, hogy milyen gyakran is felejtenek el dolgokat. Emiatt sokan alábecsülik emlékezeti folyamataik károsodásának mértékét, vagy egyenesen megfeledkeznek arról, hogy ilyen jellegű problémáik vannak. Amikor pedig a hippokampusz nagymértékben sérül, a betegek azt is elfelejtik, hogy demenciában szenvednek. Minden alkalommal, amikor elmondjuk nekik, hogy ezzel az állapottal élnek, az olyan, mintha akkor először hallották volna meg a diagnózist.
Forrás: Psychology Today/felejtek.hu
