Államunk imád a megmentő szerepében tetszelegni, őriz és véd, legfőképpen a migránsoktól, az idegenszívű bankároktól, a Soros-bérencektől és persze önmagunktól, mert sose lehessen tudni, még majd eszünkbe jutna nyitni, ahol éppen zárni kell. A mi államunk rendet vág mindenütt, amerre a szem ellát.
Szeret önmagában gyönyörködni, ezért mindent a saját képére formál. Amit jónak tart és magasztosnak, arra nem sajnálja a pénzt, annak megnyitja az államkasszát, de a hajnalban firkálókat, a virágágyásra vizelőket, a tilosban rágyújtókat azonnal lefüleli, működnek a térmegfigyelő kamerák és a fürge rendőrök.
Ami magasztos és szép, arra mindig van pénz, még akkor is, ha nem jut kórházi életmentő gépekre, béremelésre stb. Ki ne tudná, hogy a futballstadionok és a műfüves pályák milyen közel állnak a miniszterelnök szívéhez, továbbá a kisvasutak és a szökőkutak, az MMA és a magyar nyelv meg az ősi géntérkép kutatás, nehogy már elakadjunk az evolúció útvesztőiben.
Éberség, jutalmazás és büntetés! Értsük már meg, a címeres gonosztevőket, a nagy gazdasági csalókat és azok bűntetteit egyáltalán nem fizetődik ki az államnak felkutatni, bíróság elé állítani, túl sok szakértőt kellene felfogadni, túl sok adatot feldolgozni, aztán még majd elítélik őket, és akkor fizetni kell a börtönőröket, a börtönrezsit utánuk. Nem állítom, hogy kizárólag ezért nem foglalkoznak a nagyhalakkal, mindenesetre sokkal egyszerűbb megbüntetni a falfirkálót, az utcán vizelőt, az utcán sörözőt, a tilosban parkolót, a gyorshajtót, a szabálytalan reklámtáblát használót, a rozzant támfalát megjavíttatni képtelen kisembert, a lassú felfogású vagy éppen makacs amatőröket. Tilosban parkolsz? Tízezer! Rozzant a támfalad? Százezer!
Az állam felfedezte a határtalan önfenntartás receptjét, és nincs messze az idő, amikor csak kétféle ember lesz széles e hazában. De nem ám jobboldali és baloldali. Nem is kormánypárti és ellenzéki. Dehogy. Az ellenőrök és az ellenőrzöttek osztálya. Addigra már garantáltan enyhülni fog valamelyest az igazságvágynak meg a lelkiismereti válságnak ez a kínzó viszketegsége és minden megoldódik a jótét rend sziklaszilárd állandóságában, ahol a vesztes kétségbeesetten azon töri a fejét, honnan teremtsen elő pénzt, miközben mások büntetlenül harácsolnak. A szabadságra, ami rendkívül hasznos lenne a boldogabb élethez – gazdasági és politikai értelemben egyaránt –, az ember már álmában sem gondol.