Fura áthallásokat produkál néha az élet. Egy kedves veszprémi kis boltról például a Szózat egyik sora jutott eszembe: „Az nem lehet, hogy ész, erő, És oly szent akarat…” Igen, ez mind ott van bennük, nem szabad, hogy veszni hagyjuk. Nem lehet, hogy a Feltöltő Pont története itt és most véget érjen.
A tulajdonosát, Laczkó Boglárkát tavaly nyáron mutattuk be. Miskolcról költöztek Veszprémbe a férjével, magukkal hozva fiatalos lendületüket és az álmaikat. Bogi mint képzett fitoterapeuta eleinte egy természetgyógyász-rendelő elindításán gondolkodott, de látva, milyen sok embernek jelent gondot az egészséges életmód hozzávalóit beszerezni, úgy döntött, hogy Feltöltő Pont néven inkább üzletet nyit. Nem akármilyet, csomagolásmenteset.
A koronavírus-járvány nagy múltú, stabil vállalkozásokat is megingatott, a kicsiket és a kezdőket pedig sokfelé az ellehetetlenülésig sodorta. Bogi boltja két éve nyitott, pár hónapra rá beütött a koronavírus és azóta is keseríti az életünket. Csoda, hogy a Feltöltő Pont még működik, vagyis mégsem. Ész, erő, akarat, hatalmas szív és elhivatottság tartja életben. Bogi azóta társat is talált, Nagyné Hímes Reni táplálkozási tanácsadó személyében.
Miből kellene több?
Természetesen vásárlóból. Olyan környezettudatos, az egészséges életmód iránt elkötelezett vevőből, akiknek fontos a vegyszermentes táplálkozás, a hulladékmentes életmód, a környékbeli kistermelők támogatása, a személyes kapcsolatok, a közösségi élmény, az értékek tisztelete és a szolidaritás. Bogiék mindennek jegyében workshopokat is szerveznek és adománybolt nyitásán törik a fejüket. Terveiről nemrégiben a pukka.life újságírójának mesélt, ahol azt is elmondta, 20-25 törzsvásárlóval már túl tudnák élni a mostani nehéz időszakot. Veszprémben 60 ezer ember él. Ugye akad köztük 25, akik rendszeresen bevásárolnak a Feltöltő Pont gazdag kínálatából a Cholnoky Jenő utca 34. alatt?
Fotó: pukka.life