Elismerten a XX. századi festők ihletője. Talán nincs is olyan jelentős modern művész, akire ne hatott volna, aki ne hódolt volna Cezanne-nak. Mégis, vagy éppen ezért szájbarágósnak érzem a kiválasztott, főleg geometrikus alkotások idecitálását az inspiráció vélhető forrása, a francia festő egy-egy műve mellé.
Megnéztem a Szépművészeti Múzeumban „az év kiállítását”, a Cezanne-tól Malevicsig címűt. Láttam néhány jó festményt a modern művészet atyjától, ha nem is a legzseniálisabbakat. Nyilván azokat hozták el most Budapestre, amelyek beleillenek a kurátori koncepcióba. Geskó Judit ezúttal főleg a konstruktivisták kapcsolódási pontjait kereste a francia mesterrel.
Padlástól a pincéig meg lehetne tölteni azokkal a festményekkel a Szépművészetit, amelyek valamiképpen köszönettel tartoznak Cezanne-nak – írja a kiállítás egyik méltatója. Nincs Cezanne-iskola, viszont nincs a XX. századnak egy olyan jelentős művésze se talán, akit valamilyen vonatkozásban ne befolyásolt volna. Cezanne-nal kezdődik a modern művészet története, vele nyitnak a modern festészet eredetét kutató könyvek. „Cézanne nem volt forradalmár, és ezért nem könnyű megérteni, hogy a művészet további fejlődésében miért éppen az ő munkássága vált olyan jelentőssé” – teszi fel a kérdést Herbert Read.
Kezdettől fogva magányosan dolgozott. Bár ismerte kortársait, az impresszionistákat, őt nem az illúzió és a fények érdekelték, mellőzte a „légköri perspektívát”. Ehelyett inkább az ábrázolt téma szerkezete, a látvány architektúrája foglalkoztatta, ha nem is annyira lecsupaszítva, mint majd az utána következő konstruktivistákat. A festéket pontosan kiszámított, apró vonásokkal, néha kaparóval vitte fel a vászonra, gondosan mérlegelve minden egyes vonás összefüggését a többivel – tudjuk meg R. H. Wilenski magyarázataiból. „Cézanne háromdimenziósnak és végtelenül bonyolultnak látta és érzékelte a formai jelenségeket, s mivel e bonyolultság visszaadása – úgy ahogy ő akarta – nehezebb volt bármely addigi művész kísérleteinél, számára minden új kép óriási problémát jelentett, melyet határtalan türelemmel próbált kibogozni, és csak ritkán érezte úgy, hogy sikerült minden részletében megoldania” – írja Wilenski hatalmas személyes ismeretanyag birtokában.
A február 13-ig látható budapesti kiállításról bár hiányoznak a legismertebb művek, azért van itt néhány olyan jellegzetes tájképe Cezanne-nak, amitől eláll a lélegzet. Ezeken is megtaláljuk a rá jellemző módszert, kifejezésmódot. Vásznain a távoli domboknak nem azért határozott a formája és nem azért látszik úgy, mintha az előtérhez lennének kötve, mert Cezanne nem tudta ködösre és távolira festeni őket, hanem azért, mert a dombok nála egy mérnöki pontosságú konstrukció részei, nem pedig a távolság érzékeltetésére szolgáló eszközök. Minden színfolt, minden vonás szerepet játszik a képei struktúrájában.
Itt van továbbá egy a Kártyázók sorozatából, meg a Pipázó férfi és a fürdőzők vázlatai. De utóbbiak nagy hiányérzetet keltenek, mert szemmel láthatóan csak vázlatok, hiányzik mellőlük a grandiózus, nagy mű, amit a Philadelphiai Művészeti Múzeumban őriznek.
Bár szerintem kissé erőszakolt idecitálni, de azért akár önmagukban is nagy élmény Moholy-Nagy (Bauhaus) műveit is látni, és Bortnyik Sándort, valamint a kubistákat (Braque, Picasso, Léger), Mondriant, Doesburgot (De Stijl). Nekem kicsit túldimenzionált az orosz konstruktivista jelenlét: Malevics, Rodcsenko és Larionov a Cezanne-képekhez arányítva, de a kurátori koncepció szerint nyilván fontosak.
Videó is készült a kiállításról.
Geskó Judit, a kiállítás kurátora jó pedagógusként az átlagnézőt tanítja látni, párhuzamokat felfedezni. Rosszul rögződött értelmezéseket helyretenni. Mindjárt az első pannón elmagyarázza egy angol művészettörténészt, Michael Baxandallt idézve: „Ha azt mondjuk, X hatással volt Y-ra, olybá tűnik, mintha azt mondanánk, X tett valamit Y-nal, ahelyett, hogy azt fejeznénk ki, Y tett valamit X-szel.” Ez az egész kiállítás tulajdonképpen arról szól, hogyan él tovább Cezanne az utána következő nemzedékekben. Végül is oda-vissza hálásak lehetnek egymásnak.
Fotó: index.hu
