A napcsíkos darázshoz címmel jelent meg a Kalligramnál Géczi János verseinek gyűjteményes kiadása, merítés eddigi 15 kötetéből és válogatáskötetekből.
A kötet szerkesztője, Reményi József Tamás a következőket írja a vaskos, több mint 750 oldalas könyvről: „Gyűjteményes verseskötetében több mint négy évtizedes úton kísérhetjük végig Géczi Jánost, szálláshelyeit tekintve a hajdúsági szülőföldtől a szegedi egyetemi éveken át Veszprémig, a Balaton-felvidékig s onnan újra és újra barangolásra indulva a Mediterráneumba. Szellemi-művészi kibontakozására nézve pedig ez az út a természettudományos világlátás állomásait jelenti, a hetvenes évek végi neoavantgárd eszményektől a magát a természetbe beleíró, jelhagyó ember szerepéig. A verslátványt a fiatalabb pályatárs, Csehy Zoltán jellemzi a legpontosabban: »A nyelv alapvetően testi matéria, melyből a költő önjáró, kiismerhetetlen élőlényeket formáz.« Bárhol lapozzuk fel a műveket, érzéki módon élhetjük át a szöveg megfoganását, virágba borulását, termését, elmúlását. S folytonos újjászületését. A napcsíkos darázshoz Géczi János költészetének keresztmetszetét adja. Nem összes, inkább a pálya ívét hivatott minél erőteljesebben, karakteresebben fölrajzolni.”
Géczi János első verseskötete 1986-ban jelent meg Elemek címmel. Ezt eddig 14 követte. Legutóbb a Szűz a gyermekkel, Szent Annával és egy szamárral címűt vehette kézbe az olvasó 2020-ban. Ezen kívül több válogatáskötetben is jelentek meg versei.
– Reményi József Tamás szerkesztő és Tóth Czifra Júlia kiadói szerkesztő egy évig dolgoztak a válogatáson – mondja Géczi János. – Fél évtizede megjelentek a képverseim és a hosszú verseim, és megbeszéltük, hogy azok kimaradnak ebből a kötetből. Életszakaszaimat jól bemutatja A napcsíkos darázshoz, nincs hiányérzetem. A régi köteteim már eltűntek a boltokból, antikváriumban sem kaphatók, így elérkezett az ideje ennek a gyűjteményes kiadásnak. Hatvanéves kora után már nemigen ír verset az ember, ezért életműkötetnek is nevezhetem.
A Kalligram Géczi állandó kiadójává vált. Több nemzedéktársa gyűjteményes kötetét is megjelentette.
– Nagyon nagy szerencsém volt egész életemben – jegyzi meg Géczi. – Huszonéves korom óta folyamatosan jelen vagyok az irodalmi életben, és mindig nagyon értő szerkesztőkkel dolgozhattam: Mátis Líviával, Keszthelyi Rezsővel, Tóth Lászlóval. Több mint húsz éve pedig minden könyvemet Reményi József Tamás szerkeszti.
Géczi János szeptember 4-én, szombaton a budapesti Vörösmarty téren dedikálja gyűjteményes kötetét.
– Ősszel Veszprémben is bemutatjuk A napcsíkos darázshoz-t. Ehhez Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatójának segítségét kértem.
A vezető képen Géczi János. Fotók: a szerző
__________________________________________________________________________________
Géczi János 1954-ben született Monostorpályiban. Verseskötetei mellett számos regénye, szociográfija és esszégyűjteménye jelent meg. Artisjus- és József Attila-díjas.