A Veszprém Kukac szerkesztőségében nem szokás a tömjénezés. Ha valaki jót ír, egy-egy mondattal értékeljük, de nincs hozsánna. Ha az olvasó most mégis Gombás dicsőítését érzékeli, az nem a véletlen műve.
Ezt a születésnapot önmagában megérni is teljesítmény, főként, ha annyi tragédiával cifrázott, mint a főszerkesztőé. Mi ezekkel az írásokkal nem csak Gombás Gabriellát ünnepeljük, de szeretett szakmánk szépségeit is soroljuk. Mára megváltozott az újságírás, sokan a közösségi oldalak és a mobiltelefonok videói, fényképei miatt már temették is. Mi hiszünk benne. Gombással együtt gyakoroljuk, amíg tehetjük. A tények halmazának gereblyézésén túl igyekszünk az összefüggésekre felhívni a figyelmet. Ahogy arra Gombás Gabi egész pályafutása során törekedett. Néhány személyes történettel ünnepeljük őt és az újságírást.
Háborús anzix
Gombásról mindig a háborúra asszociálok, ami nekem 1992-ig művészi élményt jelentett. A vajdaságiak befogadása után közelebb került a valósághoz, de kétségbeejtő tényekké Vukovar tette. A gyönyörű Duna parti város 1991-ben romokban hevert. Az ENSZ békefenntartó gárdája a szörnyű pusztítások helyszínén akarta megmutatni az újságíróknak, hová vezet az öldöklés, de leginkább az amerikai katonák objektivitásának dicséretét várták. Kevesen merték elfogadni a meghívást. Gombást akkor ismerem meg igazán, a páncélozott terepjárművekben utazva. A második világháború óta Vukovar volt az első város, amelyet teljesen leromboltak. Ott zajlott a délszláv háború legpusztítóbb és leghosszabb csatája. A szerbek sok száz katonát, civilt mészároltak le, és legalább 31 ezer polgári lakost deportáltak. Később számos szerb katonai és politikai vezetőt – köztük Miloševićet – elítélték háborús bűnök miatt, melyeket a csata alatt vagy az után követtek el. Többen közülük börtönbe is kerültek.
Gabi a Naplót, én az akkori egyik nagy példányszámú napilapot, a Kurírt tudósítottam. Az itthon gyakran tapasztalt szakmai féltékenységnek szikráját sem tapasztaltam: beszélt horvátul és szerbül is, az utcán bárkit megszólítottam, segített, tolmácsolt. Ha nem megfelelő személyt kezdtem faggatni, erőszakosan tovább rángatott, mielőtt megvertek volna. Gyorsan és pontosan átlátta a helyzetet, elmagyarázta a háború valódi okait. Neki is köszönhetem tudósításom valódiságát.
Nem tagadom, sokkolt a látvány. Gabi nem vigasztalt. Kárpótlásul megmutatta belülről a szabadkai városházát. A főlépcsőházban baktattunk fölfelé, amikor valaki fölismerte, és kiabálni kezdett, itt a Gombás Gabi. Sorra nyíltak az ajtók, nők és férfiak siettek üdvözlésére. Majd megjelent egy pocakos, bajuszos, leginkább Döbrögire hasonlító férfi. A polgármester, a legendás Kasza József, a vajdasági magyarok ikonikus alakja. Bevonszolt bennünket a szobájába, és hangosan sztorizni kezdett Gombásról. Ott értettem meg, milyen „nagy ember” volt Gabi a Vajdaságban. És persze azt is, hogy néhány száz kilométerrel távolabb elölről kellett kezdenie mindent, elboldogulni az itthoni ügymenetben, a hétköznapokban, de a munkájához meg kellett tanulni a pártokat, a képviselők között személyes viszonyokat, stb.
Késő este már nem indultunk vissza, Magyarországra. Hajnaltájt ágyúzásra ébredtem, de azt hittem, a fáradtságtól nem tudok aludni. Felültem, füleltem. Valóban ágyúk szóltak. Gombás átszólt a másik szobából: nincs semmi baj, pihenjek nyugodtan, legalább nyolc kilométerre lehetnek…
Akkor azt hittük, leáldozott a háborúk kora Európában. Amikor Putyin fenyegetőzni kezdett, Gombás már figyelmeztetett, hogy most következik Ukrajna lerohanása. Kevesen hittek neki. Ma élőben látható a neten.
Haragszom a világra, Gombás Gabinak kijárna már a nyugalom!
Dallos Zsuzsa
A háború beszélgetéseink középpontja, a köszöntéshez inkább kellemes hangulatú képet kerestem: húsz éve sajtóbálokon együtt volt a szakma. Ha jól megnézem magunkat, akkor még emlékszem ezekre az arcokra
Velika balkanska duša
Te, te picike, te ott a sarokban, tudsz te egyáltalán gépelni? Mert akkor itt ez a szöveg. Hogy mikorra? Ne kérdezz már hülyeséget, hát persze, hogy tegnapra.
Ez volt az első találkozásunk időszámításunk előtt, 1996-ban, amikor Gombás hosszú fekete szoknyájában, jahorinai lábszárvédőjében és gyönyörűséges sminkjében beviharzott a Napló Szabadság téri irodájába.
Gombás. Így hívtuk a szerkesztőségben. Van, aki Gombáskának vagy Gombásgabinak egyben, egy olvasó meg következetesen Gombás úrnak címezte a leveleit.
Mert Gabi viharzott. Nem sétafikált, nem andalgott, határozott léptekkel, egyenes tartással volt s van ott, ahol. Elképesztő energiája lenyűgözött. Rengeteget dolgoztunk együtt a Napló szerkesztőségében, mindig számíthattunk egymásra, aztán meg maszekoltunk végkimerülésig. Nem is értem, hogy bírtam. Azt, hogy ő igen, az stimmel.
Gabi je velika balkanska duša – nagy balkáni lélek. Sajátos humora, nagy szíve és nagy szája van. Sokat tanultam tőle. Kapcsolatunk a hosszú évek alatt mély barátsággá érett. Együtt jártunk a tengerre meg haza, Szabadkára. Mind a mai napig így mondja, haza… bár olykor idézőjelbe teszi.
Azon kapom magam, hogy Gabi szófordulatait idézem, másnak mesélem a történeteket, amiket nekem mesélt. Mert ő tud mesélni, ösztönösen tudja, hogyan kell mesélni. Másképp nem is érdemes. Kiváló anekdotázó, a fater ezerszer hallott viccein ugyanúgy nevetünk, mint először.
No, de épp eleget írtam. A többi már kettőnké. Mert azt is tőle tanultam meg, hogy amit írunk, annak a fele épp elegendő. Vagy még sok is.
Rendszeresen negyedikén köszöntöttem. Sose mondta, hogy nem aznap van. Utóbb kiderült, ezzel egyáltalán nem voltam egyedül. Amúgy meg nem teljesen mindegy, hogy 3-án vagy 4-én született? Azt viszont biztosan tudom, hogy a woodstocki generációhoz tartozik. S ezzel mindent elmondtam.
Isten éltessen, Gabi! Te készíted a világ legfinomabb paradicsomlevesét.
Szeretettel köszöntelek ezzel a zenével.
Miklós Zsuzsanna
Gabi befogadott a csapatába
Gombás Gabriella is a Naplónál történt politikai mészárlás áldozata volt, pedig ő témaválasztásaival, azok feldolgozásával, egyértelmű, logikus megfogalmazásával, íráskészségével a legolvasottabb szerzők egyike volt. Az ő bárdolatlan módon történt elbocsátása is érzékeny vesztesége volt a megyei napilapot olvasóknak. Mert nem csak egy nagy tudású, tapasztalt, vitriolos tollú újságírót, de egy kiváló, körültekintő lapszerkesztőt is elveszített a szerkesztőség.
Örömmel láttam: voltak olyan „bátorak” a hölgyek, hogy Gombásgabi vezérletével megalapították a veszpremkukac.hu-t. A portál azóta is üde színfoltja, kedvelt médiuma a megyeszékhely olvasóinak, vagy még azon is túl. A semmiből megteremtve, a szakmai alázatra és tudásra épülő internetes felületet, a kukacot, amelynek vezére a mai ünnepelt. Elképesztő energiával, óriási munkatempót diktálva, fáradtságot nem ismerve folyamatosan fejleszti a „lapját” szinte túllépve a lehetőségei határán. A Veszprém Kukac azért is példamutató közösség, mert politikailag nem áll senki mellé. Minimális reklámbevétel mellett pályázatokból igyekszik megteremteni a működése feltételeit, aminek szintén élharcosa a Gombás Gabi. Nagyjából ezt fogalmaztam meg magamban a kukac alakulásától.
Aztán egyszer csak megcsörrent a telefon.
– Te Donát, nem szeretnél nekünk írni, sportot, vagy bármit, ami kikívánkozik belőled? – tette fel a kérdést a főszerkesztő asszony. – Mondjuk, heti kettőt, de sokat nem tudunk fizetni, viszont szabad a pálya.
A szakmából történő felkérés mindig megtisztelő. Különösen akkor, ha nem a pénz az elsőrendű szempont, hanem sokkal inkább a szabad alkotás öröme, a korrekt tájékoztatás lehetősége. Így lettem a kukac külsős munkatársa, időnként magánvélemény fogalmazójaként sport és közéleti témákban is.
Gabi, köszönöm, hogy gondoltál rám, befogadtál a csapatodba! Boldog születésnapot kívánok!
Donát Tamás
Köszi a bizalmat és az „alkotói” szabadságot!
Gabit idén nyáron ismertem meg, és a pár hónapos munkakapcsolatunk során sajnos csak kétszer volt szerencsém vele találkozni. Érdekes élmény valakit fokozatosan megismerni az online térben. Gabi energikusságát viszont még a telefonon keresztül is érzékeltem. Valószínűleg a generációs különbségnek, a még digitális korszak előtti életszakaszának köszönhetően minden interakciójában megnyilvánul a személyisége.
Azt hiszem egy fiatal munkavállalónak szuper lehetőség, hogy ilyen főszerkesztő mellett dolgozhat. A szakmai kompetencián felül személyiségileg is sokat tanulhattam tőle. Habár a stílusa néha nyers, elismeri, hogyha valamiben hibázott és ha valamit jól csináltál. Segít megtanulni kiállni magadért és meghúzni a saját határaidat.
Egy hölgy koráról – vagy általában bárkiéről – igazán tapintatlanság beszélni, azonban Gabi szerintem pont attól olyan feltűnő jelenség, hogy egyáltalán nem gondolnád, hogy annyi idős, amennyi. Fiatalos, stílusosan öltözködik, rendkívül éles eszű és aktív. Bevallom, sok ideig olyan ötvenesnek képzeltem – a személyes találkozó hiányában nagyon sok ideig nem derült ki a számomra a kora. Ám végső soron ez a szám lényegtelen, csak egy funfact, amitől jobban csodálom.
Nagyon boldog születésnapot, Gabi! Köszi a bizalmat és az „alkotói” szabadságot!
Kovács Hanga
A vezető képen egy régi horvátországi nyaraláson: Középen Gombás Gabi
