Gombás Gabriella 80 éves. Kerek dátum, nyomós ok az ünneplésre. Gyerekei jó előre beírták a naptárába: október 3. munkaszüneti nap. Mert Gabi egyfolytában dolgozik, akkor is, amikor éppen nem ír. Akkor olvas önfeledten. Sokat.
Még a fodrásznál is a hírportálokat bújja a telefonján. Akkor is dolgozik, amikor épp emberekkel beszélget kutyasétáltatás közben, vagy szerkeszt a számítógépe előtt görnyedve.
Neki valahogy lételeme az újságírás, pedig már szinte újság sincs, és az írás is kiveszőfélben. Pályája elején, a vajdasági Magyar Szóban még kolumnás, egész oldalas riportjai jelentek meg, hosszú publicisztikákban is volt lehetőség a témák kibontására.
Akik ismerjük, már régóta bámuljuk Gabit, mint az újságírás egyik sajátos vezéregyéniségét. Élvezzük a társaságát, a történeteit, amik többnyire tabudöntögetések a politika és a szex terén. Örök élmény, ahogyan az újvidéki szerkesztőségi értekezletek előtt vagy után a ’68-as nemzedék lazaságával feldobta magát az íróasztalra és belekezdett kifogyhatatlan történeteibe, energikusan gesztikulálva. Ez az anyaországitól eltérő, elementáris kommunikációja és észjárása máig megmaradt. Hippisen extra „eleganciája” a Magyarországra történt átköltözés után itt, Veszprémben sportossá egyszerűsödött. Elosztogatta a drága ruháit. Aztán egyszer csak arra figyeltem fel, hogy a turkálóban válogatva egyre gyakrabban azt mondja: jó lesz kutyasétáltatásra. Ám nehogy azt képzelje valaki, hogy visszavonult, amikor nyugdíjas lett. Nagyon is nyüzsög, mindig akadnak beszélgetőtársai amerre éppen jár. Ismeri az emberek nyelvét, mindenkihez tud szólni. Írásaira is ez a jellemző. Ezen kívül a jólértesültsége, a hitelessége, ami magával ragad, hiszen személyesen végigjár minden lehetséges helyszínt, mindenkivel beszél, mielőtt írni kezd. Nem internetről szedi össze az információkat, ahogy újabban szokás.
Az utóbbi időben mintha kedvét szegné az újságírás hatástalansága. Tény, hogy az újságcikkek képtelenek megoldani a problémákat. Persze ez sem teljesen igaz, mert azért mégiscsak alapvető erkölcsi kérdéseket boncolgatnak, egyben mindig világértelmezések is a maguk módján. Felhívják a figyelmet arra, ami történik. Hiszen puszta szórakozásból senki sem olvasna. Na és nem is írna? Ebben már nem vagyok biztos. Gabi hozzászokott, hogy egész nap dolgozik. Egész életünkben ezt csináljuk, néha munkaterápiaként is. Mert sok mindent túl kellett élnünk. De kinek nem?
Ukrajna megtámadása felidézte a legfájóbb traumát, a jugoszláv háborút, a tömeggyilkosságokat, a menekülést Szabadkáról, a Vajdaságból. A tehetetlenség érzését, hogy ezeket a tragikus eseményeket előre lehetett látni. Mindig vannak előjelek, a terjedő populizmus és a nacionalizmus, a gyűlölet és a megosztottság, amiket a világ jó előre lát, mégsem képes megakadályozni a bajt. Nyolcvan év, sőt harminc év alatt a történelem legalább egyszer körbejár, újra és újra elkövetik ugyanazt. A barbárság mindig felülkerekedik, és mintha senki sem szégyellné már magát azért, amit tett, vagy azért, mert hagyta, hogy ezt tegyék vele. Pedig ez mindannyiunk szégyene: enyém, tiéd, övé – ahogy Esterházy mondaná.
Az ember már annak is örül, ha eközben semmi mást, de legalább a tartását, az önbecsülését megőrizheti. Gombás Gabi ebben az értelemben nem változott. Folytonos az életműve. Megmaradt annak, ami: kritikusan gondolkodó európai újságírónak. A Veszprém Megyei Naplónál 1992-től, majd később egy rövid időre a Vehir.hu-nál mindig tudta az olvasó, mit várhat tőle és a fiatal munkatársai, a tanítványai is. Félelem nélküli újságírást. Szabadon és radikálisan. Kíméletlenül. Ennek ellenére, vagy lehet éppen ezért a tulajdonosok úgy váltak meg tőle váratlanul, hogy előtte gyakorlatilag egy szót sem szóltak neki. Rajta kívül vagyunk még ilyenek néhányan a Veszprém Kukacnál…
Ezzel csak az élete lett nehezebb egzisztenciálisan, de az írás és a szerkesztés intellektuális kalandja megmaradt. Adta magát az internet, mint lehetőség a folytatásra, a Veszprém Kukac független internetes portál megalapítása kilenc évvel ezelőtt, aminek a szellemi irányítója lett. Mennyivel szegényebb lenne az újságírás nélküle!
Boldog születésnapot, Gabi!