– Semmi nincs kész! Az egész város föl van túrva! – zúgolódnak a veszprémiek, túl az EKF 2023 első negyedévén. De már nem kell túl sokat aludni, és megnyílik a Gyárkert KultúrPark a bútorgyár régi területén. Lamos Péter, az EKF infrastrukturális beruházásaiért felelős Veszprém 2030 Kft. ügyvezetője nem vitatja a fenti állítást, de több szempontból is árnyalja a képet.
– A mérnökök már három éve jelezték, hogy 2023. január elsejére nem fognak óramű pontossággal elkészülni az EKF infrastrukturális fejlesztései, de ez az információ elveszett a nagy várakozásban. Az EKF kulturális programjaihoz kapcsolódva és igazodva az egész év folyamán ütemezetten készülünk átadásokra. Ne feledjük, hogy több EKF fejlesztés már megvalósult és üzemel, ilyen például a Digitális Tudásközpont, a Kádár utcai parkoló, vagy a Jókai utca 8. szám alatti Ruttner-ház. Remélem, hogy májusban, de legkésőbb a nyár elején a rossz érzés átbillen, hiszen tavasszal sorra adjuk át az EKF legnagyobb fejlesztéseit – fogalmazott bizakodón.
A körös-körül bekerített Gyárkert KultúrPark 2,2 hektáron várja majd a veszprémieket és a városba látogatókat. Az ügyvezető elmondása szerint májustól őszig rendkívül intenzív használatban, nagyon sok program és koncert színhelye lesz. Az év végétől közparkká és alkalmi rendezvénytérré válik napközben nyitott kapukkal, éjszakára azonban bezárják, és az őrzéséről is gondoskodnak. Ez a funkciója várhatóan évekig megmarad, változni csak a következő városrehabilitációs projekt idején fog.
Remek adottságok
A területen megvalósított infrastruktúra üzemeltetése a Veszprém 2030 Kft. feladata. Az EKF évében a Volt Produkció Kft. fogja rendezvényekkel megtölteni a Gyárkertet, és a most beharangozott program igazán nagy sztárokat ígér. Részletekért a helyszín honlapját érdemes felkeresni. Lamos Péter reméli, hogy a terület adottságai a programév után is megmozgatják majd többek fantáziáját. A téli időszakban a Gyárkert KultúrPark akár szabadtéri jégpálya kialakítására is alkalmas lehet, tavasztól őszig pedig alkalmi rendezvényeknek, látványosságoknak, bemutatóknak adhat otthont.
(Az én fantáziám azonnal működésbe lépett: egy igazán hangulatos adventi vásárt, havonként igényes bolhapiacot, képzőművészeket, street artosokat, kertmozit látok magam előtt.)
A régi irodaépület védőtető alatt, körbemolinózva várja, hogy megmentse valaki. Felújítása sem időben, sem költségoldalról nem fért bele a mostani 1,5 milliárdos keretbe. Előtte egy kisszínpad épült. A nagyszínpaddal szemben burkolt felületű tánc-, illetve nézőteret alakítottak ki. Nagyjából középen áll majd az az installáció, amiről egy korábbi alkalommal már írtunk. A beruházást kiszolgáló épületek és vendéglátó egységek teszik teljessé. A területet sétautak szelik át több irányba, mellettük és közöttük füvesített, parkosított felületekkel. A pláza oldalában a régi murvás, gödrös parkolót kibővítették, ezzel 94 gépkocsihelyet alakítottak ki. A tervek szerint a parkoló a városi rendszerbe illeszkedve fizetős lesz.
Fotók: Veszprém 2030 Kft.