Terjed a gyógyító kertek fogalma, ma már tudományos kutatások is alátámasztják, könyv is megjelent róla, de alkalmazzák is idősek otthonaiban például. Mindig is tudtuk, hogy jót tesz a kertészkedés a testnek és léleknek. Pontosan emlékszem, ahogy gyerekként láttam Bartuc nagymamát fekete ruhájában sírni a virágos kertjében gyomlálgatva a violái, estikéi, dáliái között guggolva, térdelve. Én is mindig is szerettem a kertben bóklászni, csak úgy.

Nem vagyok jó kertész, bár igyekszem, de nem vagyok elég kitartó, célratörő, precíz, így a kertünk termése nem mindig tökéletes, sőt. Ám nekem nem is a haszon a lényeg, hanem a természet misztériuma, figyelni, ahogy minden évben óraműpontossággal beindul a mandula virágzása, megszólal a rigó, tombolni kezdenek a fák zsenge lombkoronát növesztve, virágba borul a labdarózsa, azután a bazsarózsa és a jázmin.

Hamvas Béla írja Jázmin és olaj című elmélkedésében, hogy mindig is szeretett volna egyszer egy egész évet úgy eltölteni, hogy végig megfigyelhesse a természet munkáját a rügyezéstől a lomhullásig, egyetlen pillanatot se mulasszon el. Szerette volna reggel, délben, este folyamatosan nézni a fákat, növényeket, a domboldalt. Ez szerintem sikerült is neki, mert a természet naptára szerint kezdett el élni, leírta, arról tudta, hogy március nyolcadika van, hogy fütyülni kezdtek a rigók, április nyolcadika, mert énekelni kezdett a fülemüle és virágzik a mandula. Május elején szinte biztosra vehető, hogy megborzongatnak bennünket a fagyosszentek; június nyolcadikán, Medárd napján kezdődik a nyári esőkorszak, augusztus közepén a kánikula csúcsra jár. Ezt a ritmust, a természet misztériumát megfigyelni valamiért jólesik az embernek.

Az idősek otthonában, ahol bevezették a gyógyítókertek-terápiát, erős javulás mutatkozik a bentlakók életében, akik a palántálással, gyomlálással, kerti szöszmötöléssel visszatalálnak egykori önmagukhoz.

A szakirodalom megkülönböztet gyógyító és terápiás kertet. Nekem a kettő egy és ugyanaz. A szakirodalom szerint „a gyógyító kertek – például egy kórházi park – zöld környezetet teremtenek, ahol a színekben és a formákban változatos növények a kertbe látogatókra különböző érzékszervi ingerként hatnak, elősegítve a testi-lelki gyógyulást. Ezekre a kertekre általában a passzív használat a jellemző. A terápiás kertek ezzel ellentétben már a kezelési program aktív részét képezik, ahol különböző típusú foglalkozásterápiákat vagy akár fizikoterápiát is tartanak. Ebben az esetben a terápia a fizikai felépülést célozza”.

Tehát, ha jól értem, a közkertek, közparkok, akár patakpartok, ahol csak nézelődünk, ezek a gyógyító helyek. A terápiás kertek ellenben célszerű alkalmazások, magaságyásokkal tarkított műveltető kertek. Az én kertemben mind a kettő benne van, szerintem. Hosszú percekig képes vagyok elnézni azt a csodás univerzumot, amely minden tavasszal megújul a hatalmas hársfánk lombkoronájával, az ott élő madarakkal, például. Venni kellene egy madármeghatározót vagy appot, hogy meg is tudjam nevezni, mit látok. De fogjuk rá, hogy ez a meditatív vagy stresszoldó része a dolognak.

És akkor van a stresszes, amikor konstatálom, hogy már megint elkéstem a tetvek elleni permetezéssel, a fekete bogarak ellepték a kis szilvafa és cseresznyefa zsenge leveleit. A kertészkedés aktív része pedig az ásás, gyomlálás, öntözés. Egész héten gyülekeznek a komor felhők, mégsem esik, nekem kell az esővizes hordóból locsolni az epret és a paradicsompalántákat meg a leandereket, amiket megviselt a tél, mert olyan nagyra nőttek, hogy már nem voltam képes bevonszolni őket az istállóba.

A szakirodalom szerint ezek az idilli helyek a terápiás hatást azzal érik el, hogy lekötik az ember figyelmét, aki ezáltal nyugodtabb érzelmi állapotba kerül, visszaáll a lelki egyensúlya. Ezt segítik a különböző ösvények és eldugott, „titkos” pihenősarkok.

A tudományos definíció a kertterápiát olyan folyamatként határozza meg, amely a növényeket és a kertészkedést alkalmazza az ember szociális, oktatási, pszichológiai és fizikai rehabilitációjához, a test, az értelem és a lélek állapotának javításához. Azt mondom, addig jó, amíg mi magunk fürösztjük meg magunkat a létezésnek ebben a csodájában, amit természetnek nevezünk. Nem is kell hozzá, olyan nagy erőfeszítés, csak rávenni magunkat, hogy kisétáljunk a kertbe vagy a falu végére, ahol csobog a patak. De ha nincs más, az erkély is megteszi az ültetett, színes virágokkal, a szegfűk, petúniák is képesek nekünk elővarázsolni a létezés csodáját, segítenek megélni ezt. Valahogy úgy, ahogy a költészet, a zene, a festészet, a szobrászat is. Nem kell hozzá okvetlenül erdő, patakcsobogás. Elég egy szál nyíló virág is. Vagy az erkélyig felkapaszkodó fa lombkoronája.

Vezető kép: Nem okvetlenül szükséges csobogó patak a boldogsághoz, de nem árt, ha van.

A szerző fotói.