Az utóbbi 25 év legnézettebb magyar filmjévé vált a már több mint 600 ezer nézőt bevonzó Futni mentem. Herendi Gábor rendezése levette a lábáról az országot – habár egyestés szórakoztatásnál nem kínál többet. De a magyar közönségnek talán most erre van szüksége: egy derűs, politikamentes, feel good movie-ra.
Az élet attól szép, hogy egyszer véget ér? Ez tud igazán motiválni bennünket arra, hogy új élményeket szerezzünk, erősebbé fűzzük az emberi kapcsolatainkat? A Futni mentem ugyan nem filozofál ezekről a kérdésekről, de a maga módján választ ad rá. Bemutatja, hogyan lehet gyászolni úgy, hogy eközben az életet ünnepeljük – méghozzá több szinten is!
A Futni mentem alapkoncepciója, hogy a megözvegyült Hajdú anyuka (Udvaros Dorottya) a lányaival szeretné bevégezni a férjével közös bakancslistájukat. Az utolsó pont egy maraton, amit a négy nő váltóban szeretne teljesíteni. A felkészülés során szembe kell nézniük nemcsak testük, de életük, hatáskörük határaival is. A kitartó edzés során a lányok egymáshoz és önmagukhoz is közelebb kerülnek, míg végül a film végén képesek lesznek sorsjobbító döntéseket meghozni.
Kedves, szerethető, szórakoztató filmről van szó. Aki szereti a kalandos, humoros, romantikus történeteket idilli háttérbe ágyazva, az igazán élvezni fogja. Az embert mindenképpen kikapcsolja másfél órára és kicsit vidámabban adja vissza a hétköznapoknak.
A Futni mentem atmosztférájának megteremtéséhez elengedhetetlen volt, hogy hiteles karaktereket dolgozzanak ki. Habár a „magyar valóság” könnyedebb, gazdagabb verzióját látjuk, a felvetett problémák nagyon is valóságosak. Korunk hedonista szemlélete végső soron magányhoz vezet? Mikor kell áldozatot hozni egy kapcsolatért? A fiatalokra jellemző utazási lázat, otthontalanságot is jól ábrázolja. A Futni mentem könnyedén reflektál azokra a nehézségekre, amikkel a modern, nagyvárosi, magyar fiatal felnőtt szembenéz.
A futás és a rendszeres sport már önmagában hatalmas életminőség-javítással ér fel. Korunk „rohanó társadalmában” ráadásul segíthet abban, hogy időről időre megálljunk, célokat tűzzünk ki magunk elé, reflektáljunk a már elértekre és csak úgy őszintén magunkba nézzünk, hogy élvezzük‑e, ahol épp tartunk. A Futni mentem mindenképpen inspiráló, nemcsak a mozgás szempontjából, de arra is motivál, hogy törekedjünk egy tudatosabb, boldogabb életre.
A magyar színészgárda kiemelkedő tagjaival, többek között Udvaros Dorottyával, Tenki Rékával, Csányi Sándorral, Ember Márkkal és Bányai Kelemen Barnával forgatott film 20 nap alatt készült el, ami rekordsebességnek számít a szakmában. Ezt a feszített tempót a pénzhiány követelte meg. A Futni mentem ugyanis egyike a tavalyi sikercsillag alatt született magyar független alkotásoknak.
Érdemes megjegyezni, hogy 2024-ben több független film készült Magyarországon, mint állami támogatott. „A »semmiből« készített (független) filmekre többen kíváncsiak, mint a külföldi alkotásokra és az NFI filmjeire – ilyen ritkán volt a magyar mozi történetében. A NFI tavaly hat film gyártását, forgalmazását fizette, ezzel szemben néggyel több, vagyis tíz olyan alkotás került a mozikba, amelyekre egyetlen fillért sem költött. Utóbbiak az úgynevezett független gyártás eredményei. A stábok nagyon kis költségvetéssel dolgoztak, a résztvevők a szokásos tiszteletdíj felét kapták, ami pedig a hazai viszonyok között nem szokásos, jó néhányan a költségtérítésen kívül semmilyen díjat nem vettek fel. Sőt az úgynevezett közösségi finanszírozás azt is jelenti, hogy az alkotók nemhogy munkájuk ellenértékét nem vették fel, de saját forrásaikból maguk is hozzátettek a költségekhez” – írtuk meg korábban a Veszprém Kukacon.
A Futni mentemben szerepel pár termékmegjelenítés, amit tényleg lehet zavarónak, de legalábbis feltűnőnek nevezni. Azonban a film költségvetéséhez elengedhetetlen volt. „Mérlegre kell tenni, van film vagy nincs film” – mesélt a döntésről Herendi Gábor a 24.hu-nak. Korunk reklámtelített környezetében pedig azt mondhatjuk, hogy ennyi promóciót talán el tudunk még viselni azért cserébe, hogy hasonlóan szórakoztató filmek készüljenek.
Miben rejlhet a Futni mentem sikere? A körülöttem élők nagyon dicsérik, a nézők száma bizonyítja, hogy hatalmas rá az érdeklődés, még több, mint két hónappal a mozis debütálása után is. Nemcsak egyszer, de újra és újra elmennek rá, akiket egyszer már elvarázsolt. Rekordokat dönt és még nincs vége, Herendi Gábor a Klubrádióban megemlítette, hogy a folytatását tervezik. A magyar közönség pedig láthatóan örül a hírnek.
Szeretnénk azt gondolni, hogy a nagy, okos művek érnek a legtöbbet – és piaci szempontból nézve, évszázadok távlatából ez be is bizonyul. Azonban sokszor az embernek nincs is ereje vagy kedve ahhoz, hogy mélyenszántó, elgondolkodós filmet nézzen. Néha csak arra vágyunk, hogy végre valakinek a boldogságát lássuk, hogy inspiráljanak és hogy örömet okozzanak egy kedves történet kedves pillanataival. Persze, a rosszul kidolgozott film erre nem képes. Herendi Gábor alkotása azonban szuperül felüdít bárkit – és már ez is egy nemes cél.
Képek forrása: Vertigo