– A Vigaszfutam, az Unikornis és a Magdi című előadásainkkal is az életet képviseljük – mondta a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, Oberfrank Pál az intézmény sajtótájékoztatóján.
Változás történt a bérletes előadásokban. A színház nem kapta meg az eredetileg tervezett Bakancslista című előadás jogait, ezért a Vigaszfutam című francia darabot tűzi műsorára, amelynek a szerzője Samuel Benchetrit. Az utóbbi a Jack Nicholson és Morgan Freeman főszereplésével készült Bakancslista című filmhez hasonlóan két olyan ember története, akiknek kevés maradt hátra az életéből, és azt úgy akarják megélni, ahogyan ők szeretnék. A Vigaszfutam magyarországi ősbemutató lesz Kovács István és Kőrösi Csaba főszereplésével.
– Huszonöt évvel ezelőtt már játszottam a Veszprémi Petőfi Színházban, a My Fair Lady című előadásban – mondta Kovács István. – Az emlékeim olyan frissek erről a munkáról, mintha tegnap lett volna. Köszönöm a meghívást a színháznak!
– A nézők tragikomédiára készüljenek! – tette hozzá Kőrösi Csaba.
Boldoggá avatás és színházi bemutató
Április 26-án Veszprémben avatják boldoggá Bódi Mária Magdolnát, aki 24 évesen halt mártírhalált 1945-ben.
– Színházunk az évad utolsó bemutatójával mindig kapcsolódik a Lélektől Lélekig fesztivál tematikájához – hangsúlyozta Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes, a színház kreatív vezetője. – Az idei, sorrendben nyolcadik fesztiválunk nyitóelőadása április 24-én a Magdi ősbemutatója lesz. A fesztivál másik ősbemutatója az Unikornis című előadás. Mindkettő szerzője Topolcsányi Laura színésznő, író.
– Nagyszerű érzés, hogy a Veszprémi Petőfi Színház a szórakoztatáson túl elkezdett gyógyítani – vallotta be Topolcsányi Laura. – Amikor találkoztam Magdi történetével, körbebicikliztem élete fő állomásait, ami nagyon megrázó volt számomra. A mártírhalált halt munkáslány életét a vallástól függetlenül is érdemes megismerni. Az ő tisztasága, lelkülete, elszántsága példaértékű, márpedig mi manapság hihetetlen mértékben híján vagyunk a példáknak.
Szavazzanak a Veszprémi Petőfi Színház előadására!
– Nem először fordul elő, hogy találunk egy jó ügyet, beszélgetünk róla, és azonnal jön egy rákapcsolódás – jegyezte meg Topolcsányi Laura. – Írtam egy darabot egy színésznő barátnőmről, Mónikáról, aki elveszítette a harcot a mellrákkal szemben. Kérdezhetnék, miért pont az ő története fogott meg, hisz sajnos sok ilyen esettel találkozunk manapság? Azért, ahogyan ő viselte a betegségét, az ő végtelenül pozitív hozzáállása okán. Az utolsó napokban, amikor már alig kapott levegőt, azt mondta nekem: Képzeld Laura, még mindig jó élni! Az Unikornis, a barátnőm története a végkimenetel dacára az életről szól.
Az előadással a színház pályázott a Richter Anna-díjra, és bejutott vele a döntőbe. Erről a díjról annyit érdemes tudni, hogy korábban sosem indult rajta színházi előadás. Az öt kategóriából öt nyertest hirdet majd a zsűri, egy díjat a közönségszavazatok alapján adnak át. A döntőbe került projektterveket február 10-én hozzák nyilvánosságra, és ekkor kezdődik a közönségszavazás is. A Richter Anna-díj honlapján ekkortól lesz megtekinthető a Veszprémi Petőfi Színház rövidfilmje.
– Szeretnék minden veszprémit szavazásra buzdítani – mondta befejezésül Oberfrank Pál.
A vezető képen balról jobbra: Topolcsányi Laura, Oberfrank Pál, Kellerné Egresi Zsuzsanna, Kovács István és Kőrösi Csaba. Fotók: a szerző